beszélj szabadon! minden cikk kommentelhető.

Herczeg Márk

5360 cikk · 30. oldal / 108

A nyugati csapatok kivonása után Kína készül betölteni a hatalmi vákuumot Afganisztánban

2021.07.05 21:39:00

A nyugati csapatok kivonása után Kína készül betölteni a hatalmi vákuumot Afganisztánban

Kína készül betölteni a hatalmi vákuumot Afganisztánban az ott állomásozó nemzetközi erők kivonása után, Kabul hamarosan csatlakozhat az „Egy övezet, egy út” (BRI, más néven: Új Selyemút) nevű kínai gazdasági és infrastruktúra-fejlesztési programhoz – írja a Daily Beast.

Afgán kormányzati források szerint a hatóságok egyre intenzívebb tárgyalásokat folytatnak Pekinggel a BRI-ben megvalósuló, 62 milliárd dolláros Kína-Pakisztán Gazdasági Folyosó (CPEC) kiterjesztéséről. A cél a jobb közúti, vasúti és energetikai összeköttetés megteremtése az érintett két ország, illetve majd esetleg a szomszédos Afganisztán között.

Az amerikai csapatok pénteken közel 20 év után elhagyták az afganisztáni Bagram légi támaszpontot, ami az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat és a tálibok ellen indított háború egyik központja volt. Sajtójelentések szerint mostanra elhagyta az országot az Egyesült Államok katonáinak többsége, jóval a szeptember 11-i céldátum előtt.

A Daily Beast meg nem nevezett tisztségviselőkre hivatkozva arról írt, hogy az egyik legfőbb projekt, amiről Peking és Kabul tárgyal, egy, Afganisztánt az északnyugat-pakisztáni Pesavárral összekötő út megépítése. „Szó van egy autópályáról Pesavár és Kabul között, ez Afganisztán hivatalos csatlakozását jelentené a CPEC-hez” – mondta a névtelenséget kérő forrás. „Más szavakkal: az afgán kormány a színfalak mögött tárt karokkal fogadja Kínát, közvetlenül azután, hogy búcsút mondott Amerikának” – írja a lap.

Amerika már nem akadály

Kína már évek óta győzködi Afganisztánt, hogy csatlakozzon a BRI-hez, de az amerikai támogatású kormány eddig vonakodott, feltételezhetőn tartva a washingtoni reakcióktól.

„Folyamatos kapcsolat volt az afgán kormány és a kínaiak között az utóbbi években, ez pedig gyanússá tette Asraf Gáni elnök kormányzatát az USA szemében. Gáninak szüksége van erőforrásokkal, hatalommal rendelkező szövetségesekre, akik katonai támogatást tudnak nyújtani a kormányának” – idézett a Daily Beast egy illetékest.

Az amerikai csapatkivonás bejelentése után Csao Li-csien, a kínai külügyminisztérium szóvivője a múlt hónapban megerősítette, hogy Peking egyeztet bizonyos felekkel, köztük Afganisztánnal is, a CPEC kiterjesztéséről.

A 2013-ban indított, több mint 60 országra kiterjedő BRI-vel több 100 milliárd dollárt fordítanak világszerte infrastruktúra-fejlesztésre.

A tálibok jók Kínának

A cikk szerint ugyan korábban sikerült megakadályozni az afgán csatlakozást, de a fejlemények miatt Kína nagy valószínűséggel meggyőzi majd Kabult erről, különösen, ha a nemzetközi erők kivonása nyomán újból a szélsőséges iszlamista tálibok kerülnek hatalomra, akikkel jelentések szerint élénk kapcsolatban állnak a kínai tisztségviselők.

„A tálibok biztosan egységesebb partnert jelenthetnek a kínaiaknak” – írja a cikk egy elemzőt idézve, aki szerint a lázadók korábban azt mondták, hogy támogatni fogják a fejlesztési projekteket, ha azok a nemzeti érdekeket szolgálják.

A lap információi szerint kínai tisztségviselők 2020 februárja óta – amikor az akkori amerikai elnök, Donald Trump kormányzata békemegállapodást írt alá a tálibokkal – kínai tisztségviselők gyakori kapcsolatban állnak a tálibok képviselőivel.

„Washington távozása Afganisztánból stratégiai lehetőséget jelent Pekingnek” – nyilatkozta Michael Kugelman, az amerikai Wilson Központ dél-ázsiai kutatásokkal foglalkozó intézetének igazgató-helyettese. Sudha Ramachandran indiai politikai elemző szerint „tekintettel a Pakisztánhoz fűződő stratégiai kapcsolataira, Kína sikeresebb lehet Afganisztánban, mint az USA”. (Daily Beast via MTI)

Szólj hozzá!

Egyiptom visszaadja az Ever Givent

2021.07.05 20:51:00

Egyiptom visszaadja az Ever Givent

Egyiptom ki fogja adni a teherhajót, ami márciusban eltorlaszolta a Szuezi-csatornát, ugyanis sikerült megállapodni a kártérítés mértékéről a hajó tulajdonosaival és a biztosítókkal. (Nem tudni, miben állapodtak meg, de Egyiptom 400 millió eurót követelt.)

Az Ever Given szerdán hagyhatja el a Nagy-Keserű-tavat. A 250 km² kiterjedésű sós vizű tó a csatorna közepén található, itt parkoltatták a szorult helyzetéből kiszabadított hajót.

A 400 méteres hajót hat nap után sikerült csak kiszabadítani, a mentőakcióban vontatóhajók és kotróhajók flottája vett részt, és egy ember meg is halt.

A globális kereskedelemben jelentős fennakadás volt, mivel hajók százainak kellett várakozniuk a 193 km hosszú csatornánál, ami összeköti a Földközi-tengert a Vörös-tengerrel, és ami a legrövidebb tengeri összeköttetést biztosítja Ázsia és Európa között.

Áprilisban Abdulah Abdulgavad arról panaszkodott, hogy még mindig nem fizették ki azért, hogy az aprócska markolójával próbálta kiszabadítani az Ever Givent, öt 21 órás munkanapot végigmelózva. (BBC)

Szólj hozzá!

Koronavírus ölte meg Vlagyimir Menysovot, a Moszkva nem hisz a könnyeknek rendezőjét

2021.07.05 20:24:00

Koronavírus ölte meg Vlagyimir Menysovot, a Moszkva nem hisz a könnyeknek rendezőjét

Koronavírus-fertőzés következtében 81 évesen meghalt Vlagyimir Menysov orosz színész, rendező, forgatókönyvíró és producer, az 1980-as Oscar-díjas szovjet film, a Moszkva nem hisz a könnyeknek rendezője.

A rendező halálát a Moszkvai Állami Filmművészeti Egyetemen (VGIK) dolgozó kollégái jelentették be, de azt később közleményben megerősítette a Moszfilm moszkvai filmstúdió is. Vlagyimir Hotinyenko filmrendező elmondta, hogy tudtak a betegségéről, de Menysov enyhe tünetekben szenvedett, ezért „szörnyű halála” váratlanul érte őket.

Menysov halála óriási veszteséget jelent az orosz filmnek és kultúrának – közölte Szergej Szobjanyin moszkvai főpolgármester. A Kreml szóvivője szerint Vlagyimir Putyin elnök is mély együttérzését fejezte ki a rendező halála miatt.

Vlagyimir Menysov 1939. szeptember 17-én született Bakuban. A Moszkvai Művész Színházban (MHAT) végzett színész szakon, később rendezést is tanult a VGIK-en. A világhírt a Moszkva nem hisz a könnyeknek című, az 1950-es évek nagyvárosi életéről szóló film hozta el neki, ami az amerikai filmakadémia díját a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában 1981-ben elnyerve egyike lett a három Oscar-díjas szovjet filmnek.

Menysov annak idején csak a hírekből értesült a rangos elismerésről, és a külföldi utazásokra vonatkozó szigorú szovjet korlátozások miatt a díjat sem vehette át személyesen Los Angelesben, helyette a szovjet nagykövetség kulturális attaséjának adták át az Oscar-szobrocskát. „A film a szovjet életmodell névjegykártyájaként járta be a világot, miközben szerzőjét nem tartották bizalomra érdemesnek” – mondta később keserűen a rendező.

A Szovjetunióban sikeres volt a Szerelem és galambok című 1984-es romantikus komédiája is, ami azóta is az egyik leggyakrabban játszott filmje az orosz tévében. Menysov kb. 100 filmben szerepelt, tucatnyit rendezett. Az utóbbi években a világ legrégebbi filmiskoláján, a moszkvai VGIK-en tanított rendezést. (MTI)

Szólj hozzá!

Gyakoroljunk nyomást Mészáros Lőrincre, hogy hazánkhoz méltó fellépőt hívjon a pénzünkből az esküvőjére!

2021.07.03 19:17:00

Gyakoroljunk nyomást Mészáros Lőrincre, hogy hazánkhoz méltó fellépőt hívjon a pénzünkből az esküvőjére!

Éljen az ifjú pár! Közbeszerzésen megpályázható a menyasszony!

Mészáros Lőrinc gázszerelő-playboy és szerelme hamarosan egybekel, de az esküvőt már most beárnyékolja egy apróbb kellemetlenség: úgy néz ki, a magyar államháztartás az etyeki álompárnak nem fogja tudni kigazdálkodni Jennifer Lopezt (hiába lop az).

De nem engedhetünk a 48-ból, sőt a 2010-ből! Ha Kanye Westet sikerült leszerződtetni, hogy fellépjen egy jereváni tóban, akkor az azeri baltás gyilkos nagy barátainak is bele kell adniuk apait-anyait (férfit-nőt!), nehogy szégyenben maradjon a nemzet vőfélye.

Gyakoroljunk nyomást Mészáros Lőrincre, hogy hazánkhoz méltó fellépőt hívjon a pénzünkből az esküvőjére!

Hogy a magyar gazdaságtörténet legnagyobb teljesítménye milyen zenét szeret, vagy hogy egyáltalán fogyaszt-e bármilyen kultúrát, nem tudjuk. Odáig világos, hogy szeretné felvásárolni Munkácsy Mihály műveit, de festményekre nem lehet eljárni a szerény lakodalom költségeit visszahozni hivatott menyasszonyi táncot.

Jobb híján Orbán Viktor ízléséhez kell igazodnunk: ami neki jó, az vélhetően jó lesz Strómanné Várkonyi Andreának is. Mivel a járványkormányzástól a Fudan Egyetemig úgyis mindig az lesz, amit mi, Magyarok akarunk, hát gyakoroljunk nyomást a döntéshozókra, nehogy valami nívótlan marhaságra verjék el az adóforintjainkat.

A cikk végén lehet szavazni arról, ki képviselheti legjobban a kultúrát a nemzet álomesküvőjén.

Thaiföldi cimbalmosok

A népzene és a miniszterelnök kedvenc száma, a Hotel California legjobb ötvözete. Már Orbán Ráhel esküvőjéhez is ajánlottuk a rozéfröccsök mellé, így a siker a magyar Brangelina, az Andrinc nagy napján is biztos lenne, ilyesmi mellett a hangulat nem érdemelhet panaszt.

Burzum

A korai, templomgyújtogató korszakot hagyjuk, a mai Varg Vikernes a tökéletes választás: a középkori ambientben utazó norvég medve gyakorlatilag ugyanazt mondja Európáról, mint a magyar miniszterelnök, miközben Franciaországban hisztizik, fantasyjátékokat gyárt, és valamiféle „István, a király”-nosztalgiától fűtve egyfajta misztikus-vallásos vérkultuszt dicsőit. Pro: a 700-as éveket idézően királyi lenne a hangulat. Kontra: Semjén Zsoltnak kínos lehet, hogy Vikernes megvált a Kristian névtől.

Jennifer Lawrence

Gyakoroljunk nyomást Mészáros Lőrincre, hogy hazánkhoz méltó fellépőt hívjon a pénzünkből az esküvőjére!

Ha nincs JLo, jó a szamár is. JLaw úgyis járt már Magyarországon, gyönyörűen énekli majd Mészáros urunknak a Tavaszi szél vizet árasztot.

Abdu Rozik

Akárhogy is töröm a fejemet, egyetlen érv sem jut eszembe az ellen, hogy a dagesztáni Haszbulla ősellensége, a tádzsik Gönczi Gábor, Abdu Rozik türk testvérünk nyomja a show-t a polgári-konzervatív fesztiválon. Sőt ilyen line-uppal talán még Vlagyimir Putyin is tiszteletét tenné a szerény lakodalmon.

Steven Seagal

Én csak ennyit mondok:

És akkor azt hiszem, hogy többet nem is kell mondanom. (Esetleg még annyit, hogy talán benne is van kipcsak vér, illetve az érkezésével a felfokozott hangulatban remélhetőleg Tihanyban is látnánk olyan jeleneteket, mint a klasszikus csecsen esküvőkön, amik után a násznép fegyverrel szorított le autókat az utakon.)

Nemzeti megamix

Gyakoroljunk nyomást Mészáros Lőrincre, hogy hazánkhoz méltó fellépőt hívjon a pénzünkből az esküvőjére!

Ha a szivárványtól megvadult nyugati világ nem hajlandó letérdelni a magyar gerlepár előtt, megoldjuk egy kis hazaival: Mándoki Soul Train, Schuster Lóri B, Nagy Feró egy szál bikiniben, Pataky Attila egy pataki tállal, Csűry Lajos, Havasi Balázs, Havasi Bertalan, Havas Henrik, Hó Márton, Fásy Ádám, Mága Zoltán, a jó LaciBetyár, a rossz LaciBetyár és a csúf LaciBetyár, Macskanadrág, Simicska, Ákos, Majka, Dzsudzsi, Judy, Cooky, Tyutyu stb.

Michael Jackson

Gyakoroljunk nyomást Mészáros Lőrincre, hogy hazánkhoz méltó fellépőt hívjon a pénzünkből az esküvőjére!

„Jó, hogy nem azt találták ki az asztal mögül, hogy Michael Jackson jön az esküvőnkre fellépni, akit előbb fel is támasztunk”közölte Várkonyi Andrea, de aki egy kicsit is tud olvasni a sorok között, az érezheti, hogy megvan, kit látna legszívesebben a menyasszony. Ha valaki pár év alatt büntetlenül el tud lopni kétmilliárd dollárt a Kárpát-medencében, az nagyobb dolgokat is el tud intézni annál, hogy felléptessen egy 12 éve halott embert. Egy gyerekmolesztáló popsztár meghívása ráadásul felérne egy fülessel a sivalkodó PC-diktatúrának.

Pál József

Az eredeti tőkefelhalmozás NERtesei szeretnek ironizálni magukon, elég csak megnézni a drMáriás-kultuszt. A legnagyobb élő magyar ellenzéki sanzonénekes nem kerülne sokba, cserébe az idők végezetéig gyönyörködhetnénk a videón, amiben eljárják a nemzetstratégiai Jerusalemát erre a slágerre:

AC/DC

Érti, aki érti.

Tartalék: a színész úr

Ha minden kötél szakad, legalább lesz egy baromi jó Himnuszunk. Ford Transit gloria mundi.

Ki lépjen fel JLo helyett Mészáros I. és Mészárosné II. esküvőjén?

Thaiföldi cimbalmosok

Burzum

JLaw

Abdu Rozik

Steven Seagal

Nemzeti megamix

Michael Jackson

A színész úr (Himnusz)

Szólj hozzá!

Meghalt Donald Rumsfeld

2021.07.01 03:47:00

Meghalt Donald Rumsfeld

88 évesen meghalt Donald H. Rumsfeld egykori amerikai védelmi miniszter, aki Gerald Ford és George W. Bush republikánus párti amerikai elnökök alatt szolgált. Ő volt az egyetlen védelmi miniszter, aki nem egymást követő két alkalommal is ellátta a tisztséget. 1971-ben ő volt a legfiatalabb ezen a poszton, míg a másik ciklusban ő volt a legidősebb, amikor felesküdött.

Az Amerikai Egyesült Államok az 1970-es évek egy részében Rumsfeld irányításával vívta a hidegháborút, majd az ezredforduló után az ő vezetésével támadta meg Afganisztánt és Irakot. A miniszter a megszállásról később azt mondta, hogy Szaddám Huszein eltávolítása „stabilabb és biztonságosabb világot teremtett”.

Az ő pártfogoltja és barátja volt Dick Cheney, az ifjabb Bush nagy hatalmú alelnöke. Rumsfeld a vietnami háborúért felelős Robert S. McNamarához hasonlóan költséges és megosztó háborút folytatott, ami végül tönkretette a politikai karrierét, és a hivatali ideje után is hosszan kifejtette a hatását, de McNamarával ellentétben Rumsfeld nem látta be, hogy hibázott, és a távozása után is úgy értékelte, hogy hiba lenne kivonulni Irakból.

Rumsfeld az új-mexikói Taosban lévő otthonában halt meg, a halála oka myeloma multiplex (a plazmasejtek daganatos megbetegedése) volt – közölte a család szóvivője. (New York Times)

Szólj hozzá!

A világháló eredeti forráskódját 5,4 millió dollárért árverezték el NFT-ként

2021.07.01 03:28:00

A világháló eredeti forráskódját 5,4 millió dollárért árverezték el NFT-ként

Nem helyettesíthető tokenként (NFT) 5 434 500 dollárért (1,6 milliárd forint) adták el a világháló eredeti forráskódját a Sotheby's – természetesen internetes – aukcióján.

A brit Tim Berners-Lee által írt forráskód mellett az NFT egy animációt, a brit informatikus egy levelét és az eredeti fájlokhoz kötődő teljes kód digitális plakátját foglalja magába. A fájlok 9555 sornyi kódot, köztük a Berners-Lee által kifejlesztett nyelvekre és protokollokra (HTML, HTTP, URL) vonatkozó információkat tartalmaznak. A This Changed Everything nevű online aukción 1000 dollár volt a tétel kikiáltási ára.

Berners-Lee a genfi székhelyű európai részecskefizikai kutatóintézet (CERN) munkatársaként 1989 márciusában előterjesztést adott be a főnökének, Mike Sendallnak az általa World Wide Web-nek nevezett információkezelési rendszerről, ami a hipertext és az internet összeházasításával jön létre, és lehetővé teszi a globális információmegosztást.

Sendall a tanulmánytervre a „Vague, but exciting” (Bizonytalan, de izgalmas) megjegyzést írta, és hagyta a kutatót, hogy az intézetben folytatott fő munkája mellett tovább dolgozzon a projektjén. 1990-ben a fejlesztéshez csatlakozott Robert Cailliau francia kutató is, akivel létrehozták az első webböngészőt és webszervert. A világ első website-ja 1991. augusztus 6-án, a http://info.cern.ch címen vált elérhetővé. Az oldal tartalmazta a világháló koncepciójával, a böngészők használatával és a webszerver létrehozásával kapcsolatos információkat.

A nem helyettesíthető tokenek piacának népszerűsége 2021 februárjában és márciusában szinte felrobbant. Minden NFT-nek van saját blockchain alapú digitális „pecsétje”, ami az eredetiségét és tulajdonosát igazolja. Március közepén 70 millió dollárért kelt el egy digitális műalkotás a Christie's árverésén, amin az aukciósház először adott el egy fizikai mivoltában nem létező műtárgyat. (MTI)

Szólj hozzá!

Egyre több a fertőzéses eset a briteknél, de ezt nem követik a halálozási adatok

2021.07.01 03:10:00

Egyre több a fertőzéses eset a briteknél, de ezt nem követik a halálozási adatok

A brit egészségügyi minisztérium szerint január vége óta nem szűrtek ki Nagy-Britanniában annyi új koronavírus-fertőződést, mint most, de a kórházi kezelést igénylő súlyos megbetegedésekről és a halálozásokról szóló adatok továbbra is messze elmaradnak az év eleji tetőzés idején mért számoktól.

A brit kormány közölte azt is, hogy szeptembertől az oltásügyi vegyesbizottság (JCVI) ajánlására újabb oltási kampány indulhat, aminek a célja az első két vakcinadózis hatását erősítő harmadik (booster) oltási adag beadásának felajánlása a leginkább veszélyeztetett lakossági csoportoknak.

Annyi a fertőzött, mint januárban, de századannyian halnak meg

A szaktárca napi beszámolója szerint az elmúlt 24 órában 26 068 koronavírus-fertőzéses esetet azonosítottak szűrővizsgálatokkal országszerte. A kimutatás szerint ennél több új napi fertőzést legutóbb január 29-én találtak: aznap 29 079 koronavírus-szűrési lelet bizonyult pozitívnak.

Az összesítés alapján az utóbbi egy napban 14-en haltak meg a koronavírus-fertőzés okozta Covid-19 betegségben.

Január 29-én 1245, az akkori tetőzés csúcsán, január 20-án 1820 halálos áldozata volt 24 óra alatt a nagy-britanniai koronavírus-járványnak, vagyis a jelenlegi napi halálozási szám az év eleji adatoknak alig az 1 százaléka.

A halálos áldozatok napi száma legutóbb február 10-én haladta meg az ezret, március 23. óta egyetlen napon sem érte el a százat, június eleje óta pedig jellemzően 0 és 20 között mozog.

Most 1720 pácienst ápolnak kórházban Covid-19 betegséggel.

A januári tetőzés idején megközelítette a 40 ezret a Covid-19 miatt kórházi kezelésre szoruló betegek száma.

Ez az oltási kampány sikere

A brit közegészségügyi szakértők egyöntetű véleménye szerint az oltási kampány sikerét jelzi, hogy mára teljesen elszakadtak egymástól az újonnan kimutatott koronavírus-fertőződések, illetve a kórházi kezelést igénylő megbetegedések és a halálozások számát jelző görbék.

Sajid Javid egészségügyi miniszter a londoni alsóházban a hét elején azt mondta: az angliai közegészségügyi szolgálat legfrissebb modellszámításai szerint a koronavírus elleni oltások eddig több mint 27 ezer ember életét mentették meg Nagy-Britanniában, és több mint 7 millió esetben akadályozták meg a Covid-19 betegség kialakulását.

Javid azt mondta, a vizsgálatok egyértelművé tették azt is, hogy két oltási dózis ugyanolyan hatékonysággal akadályozza meg a kórházi kezelést igénylő súlyos megbetegedéseket a fokozattan fertőzőképes delta koronavírus-variáns esetében, mint az először azonosított alfa változat által megfertőzöttek körében.

A miniszter bejelentette azt is, hogy a brit kormány a legfrissebb adatok alapján nem lát okot a koronavírus-járvány megfékezését célzó, még érvényben lévő utolsó korlátozások feloldásának további halasztására a július 19-re kitűzött (4 héttel elhalasztott) határnapon túl.

Az egészségügyi minisztérium adatai szerint a felnőtt brit lakosság 85 százaléka (44,7 millió ember) már megkapta a koronavírus elleni oltás első dózisát, közülük 32,9 milliónak (62,4 százaléknak) a második oltási adagot is beadták.

Ősszel jön a hatáserősítő 3. oltás

A kormány mellett működő oltásügyi és immunizációs vegyesbizottság (Joint Committee on Vaccination and Immunisation, JCVI) – egyelőre előzetes – ajánlása alapján szeptembertől harmadik oltási adagot kapnak a leginkább veszélyeztetett lakossági csoportok.

Az a cél, hogy az első két oltási dózis nyújtotta védelem kitartson a téli szezon közeledtével, és kiterjedjen az új koronavírus-variánsokra is.

Az új oltási program két szakaszból állna.

  1. Először az immunszupresszív kezelésben részesülők, illetve klinikailag valamilyen okból rendkívül veszélyeztetett 16 éven felüliek, az idősotthonok lakói, a 70 éven felüliek meg az egészségügyi és a szociális ellátás első vonalában dolgozók kaphatnák meg a harmadik dózist.
  2. A második szakaszban az 50 éven felüliek, a 16-49 év közötti korosztály valamilyen okból kiemelten veszélyeztetett tagjai és az immunszupresszív kezelésben részesülőkkel egy háztartásban élő felnőttek részesülhetnének a koronavírus elleni harmadik oltási adagból.

A JCVI szeptember előtt teszi közzé végleges ajánlását a program menetrendjére. (MTI)

Szólj hozzá!

Věra Jourová szerint az lenne a leghelyesebb, ha nem lépne hatályba a homofób törvény

2021.07.01 02:56:00

Věra Jourová szerint az lenne a leghelyesebb, ha nem lépne hatályba a homofób törvény

Věra Jourová, az Európai Bizottság átláthatóságért és értékekért felelős tagja azt tartaná a „leghelyesebbnek”, és „az a legnagyobb vágya”, hogy ne lépjen hatályba az a magyar törvény, ami „az LMBT-közösséghez tartozókat nemcsak nemi orientáció alapján megkülönbözteti, hanem sérti a szólásszabadságot is”. A cseh biztos erről a brüsszeli testület sajtókonferenciáján beszélt újságírói kérdésre válaszolva.

Azt mondta, teljesen egyetért Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével, aki szerint a törvény „szégyenletes”, de a törvény esetében nem alkalmazható a jogállamisági feltételességi mechanizmus, mert azt olyan jogállamisági szabálysértések esetére hozták létre, amik az EU költségvetését érintik.

Jourová szerint az Európai Bizottság gyorsan és határozottan lépett fel, a törvény elfogadása után szinte egyből levélben kértek magyarázatot a magyar kormánytól. Ha a Bizottság a csütörtökre várható választ nem találja kielégítőnek, akkor nem fog habozni, hogy jogi síkra terelje az ügyet, ami elérheti az Európai Unió Bíróságát is. Ha a bíróság is helyben hagyja a testület panaszát, az akár pénzügyi szankciókat is eredményezhet – mondta Jourová. (MTI)

Szólj hozzá!

5,5 millió beoltott után nem kell maszk az üzletekben és a tömegközlekedésen sem

2021.07.01 01:55:00

5,5 millió beoltott után nem kell maszk az üzletekben és a tömegközlekedésen sem

A koronavírus-járvány miatt korábban elrendelt több korlátozás feloldásának újabb szakasza lép életbe az 5,5 millió beoltott elérése után – jelentette be a kormány a koronavírus-oldalon.

Azt írják, a magas átoltottságnak hála a járvány 3. hulláma elvonult, az aktív fertőzöttek száma csökken, így az élet fokozatosan visszatérhet a normális kerékvágásba.

A védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának 6. fokozatáról szóló kormányrendelet szerint 5, 5 millió beoltott után:

  • A kórházak és szociális intézmények kivételével megszűnik a kötelező maszkviselés, nem kell majd maszkot viselni a közterületeken (közterületeken már most sem kell maszk), az üzletekben és a tömegközlekedési eszközökön, de a maszkhasználat senkinek sem tiltható meg.
  • Védettségi igazolvány nélkül is szabad lesz a belépés a vendéglátó üzletekbe, szálláshelyekre, szabadidős létesítményekbe és az előreváltott ülőhelyes nézőtérrel megrendezett kulturális rendezvényekre, előadásokra.
  • Megszűnnek az üzletekre vonatkozó korlátozások (a 10 nm/vásárló, és a távolságtartási szabály).
  • Családi események, magánrendezvények esetén az eddigi 50 fős létszámkorlátozás 100 főre, a lakodalom esetén a 200 fős létszámkorlátozás 400 főre nő.
  • A sportrendezvények, a zenés-táncos rendezvények, illetve a zárt térben tartott, vagy 500 főt meghaladó szabadtéren tartott egyéb rendezvények tekintetében nem történik enyhítés, maradnak a hatályos szabályok, vagyis ezeken a rendezvényeken marad a létszámkorlátozás és továbbra is csak védettségi igazolvánnyal lehet részt venni rajtuk. A 18 év alattiak is csak védettségi igazolvánnyal vagy védett személy felügyelete mellett vehetnek részt ezeken a rendezvényeken.
  • Az egyetemek és a főiskolák is készülődhetnek a jelenléti oktatás visszaállítására.
Szólj hozzá!

Szijjártó megkérdezte, milyen büntetést kapott a válogatott müncheni Eb-meccsén szivárványos zászlóval berohanó férfi

2021.07.01 01:04:00

Szijjártó megkérdezte, milyen büntetést kapott a válogatott müncheni Eb-meccsén szivárványos zászlóval berohanó férfi

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a bajor belügyminisztertől kért tájékoztatást arról, milyen büntetést kapott az a személy, aki szivárványszínű zászlót lobogtatva rohant a pályára a német-magyar Eb-meccsen a magyar himnusz alatt – írja az MTI.

Szijjártó megkérdezte, milyen büntetést kapott a válogatott müncheni Eb-meccsén szivárványos zászlóval berohanó férfi

Szijjártó megkérdezte, milyen büntetést kapott a válogatott müncheni Eb-meccsén szivárványos zászlóval berohanó férfi

Szijjártó a Joachim Herrmann-nak írt levelében azt írta, a foci-Eb június 23-i, müncheni mérkőzésén „példátlan inzultus érte” a magyar válogatottat.

„Hazánk himnuszának éneklése alatt egy szivárványszínű zászlót lobogtató személy berohant a pályára, és provokálta a himnuszt éneklő magyar játékosokat. Természetesen időnként előfordul, hogy szurkolók a pályára szaladnak a mérkőzés közben vagy a mérkőzés után, de az mégiscsak felháborító, hogy mindez az egyik résztvevő ország himnusza alatt történik” – mondta Szijjártó Péter. Egyébként a Puskás Arénában két Eb-meccsen is berohantak szurkolók.

Szerinte arra is nehéz magyarázatot találni, hogy a mérkőzést megelőző „mesterséges politikai feszültségkeltés” ellenére a rendezőket jól láthatóan felkészületlenül érte ez az incidens, és „ez még jóindulatú vélekedés mindarról, ami történt”.

Szijjártó Péter tájékoztatást kért a bajor belügyminisztertől, „milyen büntetést kapott a magyar himnusz alatt pályára rohanó, szivárványzászlót lobogtató személy, valamint vizsgálták-e, hogy milyen szervezési hiányosságok vezethettek az incidens lehetővé válásához, figyelembe véve, hogy minden bizonnyal elegendő létszámú rendőri erő volt jelen a stadionban, hiszen láthattuk a kommandós sorfal felállítását a magyar szurkolók elé”.

Hogy hogyan jutottunk el oda, hogy a szivárványos zászló felháborító provokáció a magyar nemzet ellen, arról az Egy kis politikai haszonért Orbán Viktor tönkretette a magyar foci legnagyobb napját című cikkben írtunk. Most ott tartunk, hogy a pedofilellenes törvény homofób módosítóit a kormány azzal védte, hogy ők nem homofóbok, hiszen védik a felnőtt melegek jogait, a törvény egyszerűen a gyerekekről szól, de a felnőtt melegek szimbóluma, a Pride-zászló, már provokációnak számít.

Szólj hozzá!

Itt van Enyedi Ildikó új filmje, A feleségem története előzetese

2021.07.01 00:17:00

Itt van Enyedi Ildikó új filmje, A feleségem története előzetese

Az Arany Medve-díjas és Oscar-jelölt Testről és lélekről rendezője, Enyedi Ildikó új filmet készített, és most megjelent A feleségem története előzetese:

A film férfi főszereplője Gijs Naber holland színész, a női főszereplő pedig Léa Seydoux. Az A feleségem története világpremierje július 14-én Cannes-ban, a világ legnagyobb presztízsű, A-kategóriás filmfesztiváljának versenyprogramjában lesz.

Enyedi Ildikó filmjét szeptember 23-ától vetítik a hazai mozik.

Szólj hozzá!

A digitális védettségi igazolvány már mutatja a kapott vakcina típusát is

2021.07.01 00:08:00

A digitális védettségi igazolvány már mutatja a kapott vakcina típusát is

Bekerült az EESZT telefonos applikációjába a kapott védőoltás típusa – írja a HVG.

A lap szerint ezzel a magyar app már megfelel az EU-s vakcinaigazolványok egyik fontos kritériumának: a fogadó államnak kötelezően csak azt az igazolást kell elfogadnia, aminek a tulajdonosát olyan vakcinával oltották, amit az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) jóváhagyott. Ez most a Pfizer, a Moderna, az Astrazeneca és a Janssen.

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter korábban azt mondta, a digitális védettségi igazolvány június 15-ig újul meg, de június 30-ig kellett várni. Az EU-s Covid-19-útlevelek július 1-től használhatók, és azokat a tagállamoknak kell lefejlesztenie.

Szólj hozzá!

Megerőszakoltak és megöltek egy 13 éves lányt Bécsben, két afgán menedékkérőt gyanúsítanak

2021.06.30 23:27:00

Megerőszakoltak és megöltek egy 13 éves lányt Bécsben, két afgán menedékkérőt gyanúsítanak

„Nem állítjuk le az Afganisztánba történő kitoloncolásokat, és nem enyhítünk a menekültügyi törvényen” – közölte Sebastian Kurz osztrák kancellár kedden, miután előző nap elfogták azt a két afgán férfit, akiket a múlt hét végén megtalált 13 éves kislány megerőszakolásával és meggyilkolásával gyanúsítanak.

A kancellárt megdöbbentette az eset, és mély együttérzését fejezte ki a család felé. Ilyen „barbár bűncselekmény felett nem lehet napirendre térni, a bűnelkövetőket nem támogatni kell a hamis tolerancia jegyében, hanem minél előbb ki kell toloncolni az országból” – közölte, azt ígérve, hogy a törvény lehető legkeményebb szigorával fognak eljárni az elkövetőkkel szemben.

Karl Nehammer belügyminiszter azt mondta, a befogadó ország törvényeinek megsértésére, erőszakos cselekmények elkövetésére nincs mentség.

A kislány holttestét Bécs 22. kerületében, egy fának támasztva járókelők találták meg szombat reggel.

A rendőrség tanúvallomások alapján hétfőn őrizetbe vett két embert:

  1. egy 18 éves afgán férfit, aki 2015-ben érkezett Ausztriába, és az egyszer már megítélt menedékjogát 2017-ben különböző bűncselekmények elkövetése miatt visszavonták, de kitoloncolni nem tudták, mert még kiskorú volt, és
  2. egy 16 éves, szintén afgán állampolgárt, aki 2021 áprilisában érkezett Ausztriába, menedékkérelmet adott be, ami eddig elbírálás alatt volt.

A kihallgatásukat elkezdték, a rendőrség nem zárja ki további tettestársak közreműködését, de a folyamatban lévő nyomozás miatt egyéb információval nem szolgáltak.

Karl Nehammer azt mondta, aki „menedéket keres és talál Ausztriában, annak be kell tartania a törvényeket, ha ezt nem teszi, azonnal ki kell utasítani az országból”.

Az ORF közszolgálati televízió újságírójának felvetését, miszerint „a súlyosan traumatizált menekültek integrációjával nem törődik eleget az állam”, a belügyminiszter határozottan visszautasította. A befogadó ország törvényeinek megsértésére, erőszakos cselekmények elkövetésére nincs mentség – mondta. (MTI)

Szólj hozzá!

BRFK: A kijelölt területeken kívül tilos fürödni a Dunában

2021.06.30 22:51:00

BRFK: A kijelölt területeken kívül tilos fürödni a Dunában

A Dunában a kijelölt területeken kívül tilos fürdeni – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Azt írták, a visszatérő ellenőrzések ellenére még mindig sokan fürödnek tiltott helyen. Tavaly a Dunából 40 holttestet emeltek ki, 4 haláleset volt fürdőzéshez köthető.

A BRKF szerint a tragédiák jelentős része megelőzhető a fürdőzés „írott és íratlan” szabályainak betartásával, felelős strandolással és sportolással.

A Dunában fürödni Dunakeszi, Göd, Szentendre, Verőce, Dunabogdány, Nagymaros, Kisoroszi, Ráckeve, Szigetcsép és Szigetszentmárton szabadstrandjain lehet.

Tilos fürdeni hajóútban, hajóutat és hajózási akadályt jelző bóják, nagy hajók, úszó munkagépek és fürdés célját nem szolgáló úszóművek 100 méteres körzetében, vízlépcsők és vízi munkák 300 méteres, hidak, vízkivételi művek, egyéb vízi műtárgyak, komp- és révátkelőhelyek 100 méteres körzetében.

Szintén tilos fürdeni kikötők, veszteglő- és rakodóhelyek, kijelölt, zárt vízisí és vízirobogó (jet-ski) és egyéb motoros vízi sporteszköz közlekedésére szolgáló pályák, hajóállomás területén, egészségre ártalmas vizekben, kijelölt fürdőhelyek kivételével a határvizekben és a városok belterületén lévő szabad vizekben, éjszaka és korlátozott látási viszonyok között, kivéve, ha a vízfelület megvilágított, és akkor is legfeljebb a mélyvíz határáig, melyet a tiltó tábla jelez.

A sérülések, halálesetek elkerülése és a jogszabályok betartatása érdekében a rendőrség rendszeresen, visszatérően tart ellenőrzéseket, és intézkedik azokkal szemben, akik a fürdőzés szabályait megszegik.

Vízisport-eszközöket (köztük vízisí vagy SUP) lehet használni a Dunán, hasonló szabályok vonatkoznak rájuk, mint a csónakokra. Vízi járművet csak az vezethet, aki nem ivott alkoholt.

Az a szélerővel vagy gépi berendezéssel hajtott vízi jármű, aminek a hossza több mint 7 méter, névleges vitorlafelülete a 10 m2-t eléri vagy a motorteljesítménye nagyobb mint 7,5 kW, csak külön képesítéssel vezethető.

Vízi járműben tartózkodó, úszni nem tudó, illetve 14 évnél fiatalabb személy, továbbá vízi sporteszközön közlekedő minden ember köteles mentőmellényt viselni.

A BRFK azt is javasolta, hogy aki nem tud jól úszni, mindig csak sekély vízben fürödjön. Ha fürdés közben a felfújható vízi eszköz (például a gumimatrac) elsodródik, ne ússzanak utána, mert az életüket veszélyeztetik. Felhevült testtel tilos hirtelen vízbe ugrani. Szabad vizekben 6 éven aluli, illetve úszni nem tudó 12 éven aluli gyerek csak felnőtt közvetlen közelében, annak felügyelete mellett fürödhet.

Ha valaki megszegi a szabályokat, 5000-től 150 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható. (police.hu)

Szólj hozzá!

Megtalálták és őrizetbe vették a Tour de France élmezőnyét felbuktató nőt

2021.06.30 22:02:00

Megtalálták és őrizetbe vették a Tour de France élmezőnyét felbuktató nőt

A francia rendőrség nyomozást indított, a szervezők pedig perrel fenyegetőztek, miután egy szurkoló táblájában fennakadt a Tour de France élmezőnye, és többen elestek.

Az összesen 197,8 km-es körversenyen, 46 km-rel a cél előtt tartott be egy táblát egy sárga esőkabátos nő, amin az állt németül, hogy: „nagyi és nagypapi”. A táblán a négyszeres időfutam-világbajnok Tony Martin akadt fenn, de a bukásban több tucat versenyző érintett volt. A nő elborzadt a történteken, majd eltűnt a tömegben.

A nőt mostanra megtalálták, és rendőrségi őrizetbe került Landerneau-ben. Gondatlanságból elkövetett sérülésokozással vádolják, és 1500 eurós pénzbírsággal sújthatják. (Cycling News)

Szólj hozzá!

Az Európai Bizottság fokozatosan megszüntetné a tenyészállatok ketrecben tartását

2021.06.30 21:35:00

Az Európai Bizottság fokozatosan megszüntetné a tenyészállatok ketrecben tartását

Az Európai Bizottság úgy döntött, hogy 2023-ig jogszabályt javasol a tenyészállatok ketrecben tartásának fokozatos megszüntetéséről, majd betiltásáról. A ketreces állattartás megszüntetését célzó kezdeményezés a hatodik sikeres európai polgári kezdeményezés volt, és az első, aminél az Európai Bizottság jogalkotást indít.

Az Európai Bizottság úgy döntött, pozitív választ ad az End the Cage Age nevű polgári kezdeményezésre, aminek az aláírásgyűjtése 2018 szeptemberében kezdődött.

A brüsszeli testület indoklása szerint ez a polgári kezdeményezés tükrözi az etikusabb és fenntarthatóbb gazdálkodási rendszerekre való áttérés iránti igényt, beleértve a meglévő, EU-s állatjóléti szabályok felülvizsgálatát is.

Míg az állatok védelmére vonatkozó hatályos törvények minden haszonállatra vonatkoznak, a ketrecben tartásra vonatkozó szabályok csak a tojótyúkokra, a brojlercsirkékre, a kocákra és a borjakra terjednek ki. Az európai polgári kezdeményezésre adott válaszában a Bizottság kötelezettséget vállal arra, hogy 2023 végéig jogalkotási javaslatot terjeszt elő a ketrecrendszerek tiltásáról minden állatra, amit a kezdeményezésben említenek.

Mivel a ketrecek használatának megszüntetése szükségessé teszi a jelenlegi gazdálkodási rendszerek megváltoztatását, az Európai Bizottság egy 2022 vége előtt elkészíteni tervezett hatásvizsgálatban figyelembe fogja venni a meghozható intézkedések társadalmi-gazdasági és környezeti hatásait, illetve az állatjóléti előnyöket. Erről legkésőbb 2022 elejéig nyilvános konzultációt indít. A bizottság értékelni fogja, hogy megvalósítható-e a 2027-től hatályba lépő jogszabály javaslatának kidolgozása. (MTI)

Szólj hozzá!

KSH: Az EU-s átlagnál több magyarnak van közösségi oldala

2021.06.30 20:32:00

KSH: Az EU-s átlagnál több magyarnak van közösségi oldala

Kiemelkedően magas, 87 százalékos a magyar internethasználóknál a közösségi oldalakon résztvevők aránya, ami 22 százalékponttal több az EU-s átlagnál – közölte a magyar háztartások infokommunikációseszköz-használatáról szóló elemzése alapján a Központi Statisztika Hivatal.

A KSH szerint a magyar internetezők az EU tagországainak átlagánál 13 százalékkal többen tekintettek meg tartalommegosztó szolgáltatóktól származó videotartalmakat, 11 százalékkal többen értékesítettek weboldalon keresztül termékeket vagy szolgáltatásokat, és 10 százalékkal többen kerestek egészséggel, betegséggel összefüggő információkat.

2020-ban a magyar háztartások 88 százalékának volt internet-hozzáférése, ezzel a tagállamok rangsorában a középső harmadban szerepeltünk. Tavaly a magyar 16-74 éves lakosság 79 százaléka, a 16-24 éveseknek pedig 97 százaléka netezett napi rendszerességgel. A legidősebb korosztálynak, a 65-74 éveseknek viszont csak 44 százaléka netezett naponta.

A naponta internetezők közül 10-ből 4 ember átlagosan 1-2 órát, további 3 ember 3-4 órát tölt a neten. A napi webhasználók 30 százalékánál szinte azonos súlyt képviseltek azok, akik kevesebb mint 1 órát, illetve 5-6, vagy 7 óránál is több időt fordítottak netezésre. A napi gyakorisággal internetező 16-24 évesek legnagyobb hányada, 40 százaléka átlagosan 3-4 órát, míg a 65-74 évesek több mint fele 1-2 órát töltött az interneten naponta.

A magyar netezők leggyakrabban termékkel és szolgáltatással kapcsolatos információk keresésére (90 százalék), e-mail küldésére (88 százalék), azonnali üzenetküldésre (87 százalék), valamint online hírek olvasására (83 százalék) használták a világhálót - tették hozzá.

Átlag alatti az internetes vásárlás

Tavaly az uniós lakosság 65, a magyar lakosság 60 százaléka rendelt vagy vásárolt a világhálón egy éven belül – ezzel az EU 27 tagállamának rangsorában Magyarország a 17. helyen állt. A magyar 16-74 éves lakosság részvételi aránya az online vásárlásban egy év alatt 11 százalékponttal nőtt, míg az uniós tagállamok átlagának bővülése csak 2 százalékpont volt a 2019. évihez képest.

Az elemzés szerint a magyarországi online vásárlók 49 százaléka magyar eladóktól, 23 százaléka más EU-s tagállamból, 15 százaléka EU-n kívüli országok eladóitól rendelt vagy vásárolt árut, szolgáltatást.

Tavaly az első negyedévben a magyar vásárlók kb. negyede átlagosan 17 ezer forint alatt, 30 százaléka 17-34, 27 százaléka 34-102 ezer forint között, 17 százaléka pedig ennél többet költött online áru- és szolgáltatásvásárlásra. A neten keresztüli rendelést vagy vásárlást a budapesti internetezők vették igénybe a legnagyobb arányban (78 százalék), míg Pest megye és Észak-Alföld lakosai a legkisebb (65, 64 százalék) mértékben.

2020-ban tovább erősödött a lakossági felhasználóknál a felhőalapú szolgáltatások magáncélú használata: az EU tagállamaiban a 16-74 éves korú lakosság 35, ezen belül az internethasználók 40 százaléka vette igénybe ezt a szolgáltatást, a magyaroknak pedig az 57, illetve a 67 százaléka. Ezzel az internetes tárhelyhasználatban a V4-ek között Magyarország állt az első helyen.

Az internetezők leginkább képek és dokumentumok mentésére, tárolására és videók meg zenék megőrzésére használták a felhőalapú szolgáltatásokat.

Az internetezők több mint fele nem védi az adatait

Felhívták a figyelmet arra is, hogy a magyar internetezők több mint fele nem végzett semmilyen, a személyes adatai védelmére irányuló tevékenységet a webhelyek vagy alkalmazások felhasználása közben.

A magyarországi internetezőknél egyelőre kisebb arányban vannak azok, akik fokozottabban ügyelnek a személyes adataikra: a védelmi tevékenységek közül az adatvédelmi nyilatkozat átolvasását jelölték meg a legnagyobb arányban (48 százalék), míg legkevésbé a közösségi oldalakon elérhető profiljukat vagy a tárhelyükön található tartalmat korlátozták (42 százalék). A magyarok 43 százaléka fordított figyelmet személyes adatai szolgáltatása előtt a weboldalak biztonságának ellenőrzésére, 6 százalékponttal többen, mint az EU-tagországok átlaga.

Átlagos az internetes ügyintézés

Azt írták: tavaly az EU népességének átlagosan 57 százaléka és a magyarok 60 százaléka lépett elektronikus úton kapcsolatba a közhivatalokkal, közigazgatási szervezetekkel ügyintézéskor. A 16-74 éves magyar lakosság részvétele az e-közigazgatási ügyintézés két egyszerűbb szolgáltatási szintjén (információszerzés közhivatalok honlapjáról, űrlapok letöltése) meghaladta az uniós átlagot, de a legmagasabb szintnek számító, kitöltött űrlapok elküldése funkcióban elmaradt attól 1 százalékponttal. (MTI)

Szólj hozzá!

Elloptak 1000 schengeni vízummatricát Olaszország iszlámábádi nagykövetségéről

2021.06.30 20:07:00

Elloptak 1000 schengeni vízummatricát Olaszország iszlámábádi nagykövetségéről

Készültségbe helyezték a bevándorlási hatóságokat a pakisztáni repülőtereken, mert elloptak 1000 darab schengeni vízummatricát Olaszország iszlámábádi nagykövetségéről – közölték a pakisztáni hatóságok.

Az Európába indulókat szigorúbb ellenőrzésnek vetik alá, hogy nyomára bukkanhassanak a lopott vízumoknak – közölték a bevándorlási ügyekkel is foglalkozó pakisztáni Szövetségi Nyomozó Ügynökség (FIA) illetékesei.

„Ismerjük az ellopott matricák sorozatszámát, és figyeljük, nem használja-e valaki őket” – mondta a FIA egyik tisztségviselője.

A schengeni övezetre érvényes matricák júniusban tűntek el az olasz nagykövetség vízumosztályáról. A diplomáciai képviselet egy rendkívül jól őrzött diplomáciai enklávé területén található Iszlámábádban.

A nagykövetség a történtek miatt felkérte a pakisztáni hatóságokat, hogy segítsenek azok kézre kerítésében, akik a lopott vízumokkal Európába akarnak utazni. A pakisztáni nyomozóhatóságok verziója szerint embercsempészek vesztegethették meg a nagykövetség munkatársait, hogy lopják el az értékes matricákat.

Pakisztániak ezrei fizetnek hatalmas összegeket bűnözőknek, hogy hamis, hamisított vagy lopott iratokkal Európába juthassanak. A legértékesebbnek a 26 európai országba belépést biztosító schengeni vízumok számítanak.

A FIA szerint a vízummatrica-lopások eddig is ismert jelenségnek számítottak Pakisztánban, de a mostani eset minden korábbit túlszárnyal. (MTI)

Szólj hozzá!

A lengyel oktatási miniszter szerint Lengyelországnak le kellene másolnia a homofób magyar törvényt

2021.06.29 04:00:00

A lengyel oktatási miniszter szerint Lengyelországnak le kellene másolnia a homofób magyar törvényt

Lengyelországnak teljes egészében le kellene másolnia a magyar törvényt, ami megtiltja a 18 éven aluliaknak a homoszexualitást népszerűsítő tartalmak bemutatását – közölte a jobboldali Siecinek adott interjúban Przemysław Czarnek, a lengyel oktatási miniszter.

Lengyelország jobboldali kormánya olyan törvényt is javasolt, ami megtiltaná az azonos nemű pároknak, hogy akár egyedülálló szülőként örökbe fogadjanak gyerekeket.

„A különböző szexuális irányultságú emberek jogainak tiszteletben tartása mellett… mindig emlékeznünk kell a legfontosabb értékre, aminek a gyerek érdekét kell szolgálnia bármilyen társadalomban” – közölte a Reutersszel a lengyel igazságügyi minisztérium.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a lengyel közszolgálati hírtelevíziónak (TVP Info) adott interjúban azt mondta: Magyarországot és Lengyelországot azért támadják, mert kormányaik szembemennek a nemzetközi liberális főáramlattal.

Magyarország hozzászokott „az ilyen verbális agresszióhoz, a liberális főáramlat részéről érkező támadásokhoz” – mondta Szijjártó, aki szerint Magyarországot és Lengyelországot addig fogják támadni, amíg a nemzeti érdekekről gondoskodnak, megvalósítják a keresztény értékeken alapuló politikát, amíg a család és annak hagyományos felfogása a kormánypolitika lényeges eleme lesz. (Reuters, MTI)

Szólj hozzá!

A fidelitasosok a fa törzsébe is belevágtak a benzines fűkaszával

2021.06.29 03:32:00

A fidelitasosok a fa törzsébe is belevágtak a benzines fűkaszával

A Főkert Nonprofit Zrt. a Facebookon reagált arra, hogy a Fidelitas tagjai a hétvégén, a főváros egy meg nem nevezett pontján lekaszálták a Vadvirágos Budapest nevű programban magasra hagyott növényzetet.

A Főkert azt írta az „önkéntes közterületi parkgondozásról”, hogy örömmel állnak rendelkezésre, tudnak feladatot adni annak, aki tenni szeretne, de csak szakmai irányítással. Megírták, mire kell figyelni a damilos fűkasza használatakor:

1. nem hagyunk kaszálékot a területen,

A fidelitasosok a fa törzsébe is belevágtak a benzines fűkaszával

2. élő fák körül különösen körültekintően használjuk az eszközt, a fák törzsébe nem vágunk bele, mert ezzel őket betegítjük meg, utat adva a fertőzéseknek és kórokozóknak,

3. nem gyűjtjük műanyag zsákba a kaszálékot, hanem autóinkra felvillázva a komposzttelepünkre szállítjuk, ahol komposztálás után a fővárosi területek tápanyag utánpótlásánál kerül felhasználásra,

A fidelitasosok a fa törzsébe is belevágtak a benzines fűkaszával

4. ha hulladék képződik a munkánk során, azt minden esetben eltakarítjuk, nem hagyjuk ott.

A fidelitasosok a fa törzsébe is belevágtak a benzines fűkaszával

„A kijelölt területen sokszínű növényvilág van (volt) alakulóban, többek között, fehér és vörös here, papsajtmályva, katángkóró, indás pimpó, egynyári seprence, lándzsás útifű, mezei cickafark, apró szulák, útszéli imola és kerek repkény volt látható a nyári aszály ellenére is, a pázsitfüvek közül angol és francia perje és csomós ebír nőtt itt” – írja a Főkert, ami szerint a „minden bizonnyal jószándékú önkéntesek célja az egérárpa kiirtása lehetett, de, ahogy már többször leírtuk, az egérárpa (toklász) kimondottan szereti, igényli a bolygatást, így a következő vegetációs időszakban nem kiszorulni fog a területről, hanem újult erővel térhet vissza”.

Azt is írják, hogy a „Duna a tavaszi-őszi madárvonulás fontos útvonala is, a folyó menti zöld sávokban, szigetekben találnak eleséget a vonuló madarak, hogy energiát gyűjtsenek”, és „nyáron, a költési időszakban ezek a zöld foltok az itt maradó fészkelőknek adnak helyben terített asztalt, hiszen minél több rovar él egy területen, annál bőségesebb táplálékbázist jelent a madarak számára – így egyrészt kialakulhat egy normál tápláléklánc, másrészt a velünk élő madaraknak a költés és fiókanevelés során megnőtt energiaigényét is ki tudjuk elégíteni, ezzel az új generáció megmaradásának esélyét is megnöveljük”.

„Aki valóban felelősséget érez a természet iránt, vagy segítené munkánkat, jelentkezzen nálunk nyugodtan, örömmel látjuk a családi, lakossági, vagy akár céges közösségeket önkéntesként, de kérjük szépen: soha ne vágjanak bele szaktudás vagy szakmai egyeztetés nélkül egy közterületen található zöldfelület fenntartásába” – írják.

Méhlegelők egyébként fideszes önkormányzatoknál is vannak.

Szólj hozzá!

Szijjártó Péter: Nem jogos, hogy sértve érzik magukat a homoszexuálisok

2021.06.29 02:53:00

Szijjártó Péter: Nem jogos, hogy sértve érzik magukat a homoszexuálisok

Szijjártó Péter azt állította az ATV-ben, hogy a liberális mainstream globális fake news-támadást indított Magyarországgal szemben a pedofilellenes törvény miatt.

A külgazdasági és külügyminiszter azt mondta, a törvény alapján 18 éves kor alatti gyerekeknek öncélú szexuális tartalmakat megjeleníteni tilos, legyen szó hetero- vagy homoszexuális tartalomról. „Ebből nem fogunk engedi, jöhet itt bárki, fenyegethet bármivel” – mondta.

„Hetek óta zajlik ez, teljesen függetlenül attól, hogy mi van a törvényben, lefordítottuk rengeteg nyelvre, senkit nem érdekel, mi a valóság, nyomják a propagandát” – mondta Szijjártó, azt állítva, hogy a törvény egyetlen társadalmi csoportot sem diszkriminál.

A törvénynek két része van, az első rész a legszigorúbb büntetést szabja ki a pedofil bűnözőkkel szemben, a második pedig arról rendelkezik, hogy a szülő kizárólagos joga, hogy a 18 év alatti gyerekének a nevelésével kapcsolatos szexuális edukációt elvégezze – mondta Szijjártó, aki szerint a kérdést a szülőkre kell bízni.

Szijjártó azt mondta, neki egy 7 és egy 10 éves fia van, és kikéri magának, hogy bármilyen NGO foglalkozzon a felvilágosításukkal.

Szijjártó szerint nem tudunk erről normálisan vitázni, mert prekoncepciókból indulnak ki, és azt mondta: nem jogos, hogy sértve és bántva érzik magukat a homoszexuálisok, a törvény nem csak arról szól.

Arra a kérdésre, hogy gondolták-e, hogy ekkora botrány lesz a törvény miatt, Szijjártó azt mondta: evidencia, hogy minden ilyen döntést hatalmas ellenszélben kell végrehajtani. Szerinte a szülői jogosultságok levezethetők az uniós alapértékekből.

Szijjártó szerint az EU indít majd kötelezettségszegési eljárást, de nagyon érdekesnek tartja, hogy már a vizsgálat előtt ítéletet hirdetettet az Európai Bizottság elnöke.

„Élénk a fantáziájuk” – mondta arra a felvetésre, hogy a kormány a Fudan Egyetemről akarná elterelni a közvélemény figyelmét a homofób módosítókkal elfogadott pedofilellenes törvénnyel. Szijjártó a Fudant szakmai kérdésnek tartja, „az ellenzék politikai balhét csinált belőle”, és ha népszavazás lesz róla, megvárják az eredményét, hiszen azt kötelesek végrehajtani.

Orbán Viktor legutóbb a Kossuth Rádióban így beszélt arról, hogy homofób lenne-e a törvény: „Maradjunk annyiban megengedők, hogy ebben leginkább a melegek véleménye számít, tehát ugye nekünk nem tűnik annak. Valamilyen okból nekik annak tűnik.”

Orbán azt tanácsolta a törvény miatt aggódó melegeknek, hogy olvassák el a törvényt, „és ha elolvassák, akkor az első dolog, ami feltűnik majd nekik, hogy a 18 év fölöttiekre nem vonatkozik. Tehát ez a törvény a gyermekeink védelméről szóló törvény. Aki 18 év fölötti, arra ez a törvény nem vonatkozik, és nem is akarunk olyan törvényt elfogadni, ami rájuk vonatkozik. Vannak hatályos jogszabályok, amelyeket mindenkinek be kell tartani, de egyébként ez egy szabad ország. Úgy élnek, ahogy akarnak. Hogy milyen orientációjuk, életvezetésük és felfogásuk van, az kizárólag rájuk tartozik. Felnőtt emberek.” (ATV)

Szólj hozzá!

3 évre szóló bérmegállapodás született a Magyar Postánál

2021.06.29 01:59:00

3 évre szóló bérmegállapodás született a Magyar Postánál

Három évre szóló, összesen 15 százalékos alapbér-fejlesztésről szóló megállapodást kötött a Magyar Posta a két legnagyobb postás szakszervezettel.

A postai dolgozók 2021-ben július 1-től 4 százalékos alapbér-fejlesztést kapnak, ezen felül a cég a lojalitás elismerésére megemelte az idei évi béren kívüli juttatás összegét bruttó 300 ezer forintra.

A tájékoztatás szerint a bérmegállapodást Schamschula György, a Magyar Posta vezérigazgatója és a Postás Szakszervezetnek meg a Magyar Postások Érdekvédelmi Szövetségének a vezetője írta alá.

A munkavállalók a júliusi fizetésükkel, azaz augusztus elején kapják meg először a megemelt bért, ezen felül augusztusban utalja a munkáltató az éves béren kívüli juttatás felét, a bruttó 150 ezer forintot, a másik felét pedig december elején kapják meg – közölte a Magyar Posta.

Schamschula György vezérigazgató azt mondta, a megállapodás 2023-ig garantálja a bérek kiszámítható emelkedését minden postai dolgozónak. A bérmegállapodás egyrészt elismeri a munkatársak teljesítményét, elkötelezettségét, másrészt kiszámítható és fenntartható a Magyar Posta számára – közölte.

A Magyar Posta közleményében ismerteti, hogy a 2021-2023-as időszakra szóló megállapodás szerint a 3 év alatt összesen 15 százalékkal nő a postai munkatársak bére. A 2021-es 4 százalékot követően 2022-ben átlagosan 9 százalékkal, 2023-ban pedig 2 százalékkal nő a postások alapbére.

A következő évekre szóló béremelések részletes szabályait később határozzák meg a felek. Ezen túlmenően a munkáltató 1-1 nap extra fizetett távollétet biztosít a Covid elleni védőoltással rendelkező munkatársaknak 2021-ben és 2022-ben. (MTI)

Szólj hozzá!

Szellemhajó bukkant fel a Turks- és Caicos-szigeteknél, 20 halottal a fedélzetén

2021.06.29 01:32:00

Szellemhajó bukkant fel a Turks- és Caicos-szigeteknél, 20 halottal a fedélzetén

Az Egyesült Királyság Kuba melletti, tengerentúli területén, a Turks- és Caicos-szigeteken nyomozást indítottak, miután egy vízen hánykolódó hajót találtak 1 mérföldnyire a Grand Turk-szigettől, a fedélzeten 20 halottal, köztük két gyerekkel.

Tisztviselők szerint a nyomozók kizárták, hogy erőszakos bűncselekmény történt volna, de még mindig vizsgálják, hogy mi történhetett, ahogy a halottak származását és személyazonosságát is.

Halászok vették észre a kis hajót csütörtök reggel. A rendőrök szerint a hajó a Karib-tengeren kívülről érkezett, és nem valószínű, hogy a Turks- és Caicos-szigetek lett volna a célpontja.

A szigetekre gyakran érkeznek Haitiről, a szegénység elől menekülni kívánó emberek, a területet embercsempészek is használják köztes állomásként. Az elmúlt hónapokban Haitit politikai bizonytalanság és utcai erőszak rázta meg, emiatt ezrek kényszerültek az otthonuk elhagyására. (Guardian)

Szólj hozzá!

Megvertek két meleg orvost Pécsen

2021.06.29 00:48:00

Megvertek két meleg orvost Pécsen

Elfogta a rendőrség azt az apát és fiát, akik szerdán megtámadtak két német lányt Budapesten, állításuk szerint a szivárványos arcfestésük miatt.

Nem sokkal később elfogták azokat a támadókat is, akik vasárnap este Pécsen megvertek (többször megütöttek és megrúgtak) két férfit – jelentette az RTL Híradó, ami szerint mindketten melegek, egyikük el is vesztette az eszméletét. Hogy miért támadtak a két orvosra, a rendőrség vizsgálja.

Az RTL-nek nyilatkozó civil szervezet, a Háttér Társaság szerint félő, hogy az új törvény miatt több melegellenes támadás lesz. A kormány reakciója: minden erőszakos cselekedetet törvény büntet.

Szólj hozzá!

A kánikula miatt több megyére harmadfokú figyelmeztetést adtak ki keddre

2021.06.29 00:30:00

A kánikula miatt több megyére harmadfokú figyelmeztetést adtak ki keddre

A tartós hőség veszélye miatt több megyére harmadfokú figyelmeztetést adott ki keddre az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzés szerint a legmagasabb fokú figyelmeztetést Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Somogy és Tolna megyére adták ki. Ezekben a megyékben a napi középhőmérséklet 29 Celsius-fok felett valószínű.

Budapestre, Pest, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém és Zala megyére másodfokú, a többi megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki a hőség miatt.

Az előrejelzés szerint kedd hajnalban jellemzően 15 és 22 fok között alakul a hőmérséklet. Délután 33-38 fokig melegszik a levegő.

Kedden az egész országban extrém lehet az UV-B sugárzás. Ilyenkor normál bőrtípusnál már 15-20 perc napon tartózkodás is bőrpírt okozhat. A meteorológiai szolgálat mindenkitől azt kéri, fokozottan védekezzen a napsugárzás okozta leégés ellen, és 11 és 15 óra között kerülje a napozást.

Emellett többfelé zivatarra is figyelmeztetnek. Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére zivatarveszély miatt is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat és az országos tisztifőorvos hőség miatti figyelmeztetésének különböző kritériumai vannak. Müller Cecília országos tisztifőorvos hétfő déltől szerda éjfélig másodfokú intézkedést, hőségriasztást rendelt el. (MTI)

Szólj hozzá!

Azt terjesztette a faluban, hogy viszonya van egy házas nővel, a házaspár erre megverte

2021.06.28 23:29:00

Azt terjesztette a faluban, hogy viszonya van egy házas nővel, a házaspár erre megverte

Vasárnap délelőtt Rakacán két férfi összeveszett az utcán. A police.hu így írja le a vitát: „A vita kiváltó oka az volt, hogy a későbbi sértett ittasan megjelent egy családi ház előtt és az ott lakó férfinak ecsetelni kezdte, hogy közelebbi jó kapcsolatot ápol annak feleségével. A férj megelégelte a rágalmakat a feleségéről és távozásra szólította fel ellenlábasát, aki azonban nem tágított.”

Ezután a férj lefejelte a férfit, majd elment, de „az interakciót látva a hamisan vádolt feleség sem maradt tétlen és egy seprőnyéllel ütlegelni kezdte az őt településszerte rossz színben feltüntető férfit” – írja a rendőrség.

A sértett 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett el. A férj ellen súlyos testi sértés, a feleség ellen garázdaság miatt folytat eljárást a Szendrői Rendőrőrs. A gyanúsítottak beismerő vallomást tettek. (police.hu)

Szólj hozzá!

Tovább csúszik az új Dűne, október 22-én mutathatják be

2021.06.28 22:38:00

Tovább csúszik az új Dűne, október 22-én mutathatják be

Már megint csúsztatják a kanadai Denis Villeneuve új filmjének, a Dűnének a premierjét. Eredetileg tavaly december 18-án jött volna ki, de a világjárvány miatt eltolták 2021. október 1-re. Most viszont a Variety azt írja, még három hetet kell várni rá, október 22. az új megjelenési dátum.

A Warner Bros. eltolta Clint Eastwood új filmjét, a Cry Machót is (szeptember 17.), és a Sopranos-előzményfilmet, a The Many Saints of Newark-ot is (október 1.).

Frank Herbert híres regényciklusának már készült több filmfeldolgozása is, de nem voltak valami jók, David Lynch filmje például élete legnagyobb bukása volt. (Alejandro Jodorowskié pedig annyira megalomán lett volna, hogy amiatt lett legendás, hogy el sem készült, az egészről van egy érdekes dokumentumfilm.)

Denis Villeneuve filmjében rengeteg nagy sztár fog szerepelni, például Timothée Chalamet, Oscar Isaac, Zendaya, Stellan Skarsgård, Jason Momoa, Josh Brolin, Dave Bautista, Rebecca Ferguson és Javier Bardem. A mostani film a regényciklus első könyvének első felét dolgozza fel, és későbbre terveznek egy folytatást a könyv második feléről. A Warner Bros. egyszerre mutatná be moziban és az HBO Maxon, de a döntés ellen a rendező esszében tiltakozott.

A 78. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon lesz a sci-fi világpremierje.

Szólj hozzá!

Merkel: A magyar törvény hátrányosan különbözteti meg a homoszexuális fiatalkorúakat

2021.06.28 21:50:00

Merkel: A magyar törvény hátrányosan különbözteti meg a homoszexuális fiatalkorúakat

Az új magyar jogszabály hátrányosan különbözteti meg a homoszexuális fiatalkorúakat – mondta a német kancellár Berlinben.

Angela Merkelt a német-francia parlamenti közgyűlés meghallgatásán egy német szociáldemokrata képviselő kérdezte a jogállamiság érvényesítésének EU-s lehetőségeiről. Erre válaszolva mondta azt Merkel, hogy a kormánya szerint az új magyar törvényben „felismerhető a homoszexuális fiatalkorúak hátrányos megkülönböztetése”.

A jogszabályról folytatott „nagyon átfogó” vitában az Európai Tanács tagjainak túlnyomó többsége közölte, hogy az EU nemcsak egy belső piac, hanem rendelkezik egy értékekből összeálló alappal is, és ezen értékeket nem lehet megkérdőjelezni – mondta.

De Merkel szerint az érvényesítésükre szolgáló „mozgástér nagyon is korlátozott”, ezért nem szabad „hamis várakozásokat kelteni”. (MTI)

Szólj hozzá!

Görögországban 150 eurót kapnak a fiatal felnőttek, ha beoltatják magukat

2021.06.28 21:36:00

Görögországban 150 eurót kapnak a fiatal felnőttek, ha beoltatják magukat

Görögország 150 euró (52 ezer forint) pénzjutalmat kínál a fiataloknak azért, hogy beoltassák magukat a koronavírus elleni vakcina legalább első dózisával – jelentette be Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök Athénban.

Az ajánlat 940 ezer 18 és 25 év közötti fiatalra terjed ki. A görög kormány 141 millió eurót (50 milliárd forint) különített el erre a célra.

A kormányzat célkitűzése szerint a 11 millió lakosú országban július végéig a lakosság 60 százalékát be akarják oltani.

Az úgynevezett szabadságkártyát, amire a pénzjutalmat átutalják, egyfajta köszönetnek szánják a fiatalok járvány alatt tanúsított türelméért, mindez egyben pénzügyi ösztönző is, hogy több fiatal immunizálja magát. A kártyára átutalt összeget szállodai foglalásra, komp- és repülőjegyekre, illetve koncertekre és múzeumi belépődíjakra lehet elkölteni.

Lehet, hogy a fiatalok azt gondolják, nem kapják el a koronavírust, és ha meg is betegednek, akkor sem súlyosan, de vírushordozók lehetnek, és így lehetővé teszik a kór terjedését – mondta Micotákisz.

Görögországban a járvány kitörése óta 420 905 fertőzöttet azonosítottak, akik közül 12 655-en haltak meg a kórban. (MTI)

Szólj hozzá!

Karácsony a Bildnek: Orbán Magyarországa Peking és Moszkva kapuja az EU-ba

2021.06.28 20:51:00

Karácsony a Bildnek: Orbán Magyarországa Peking és Moszkva kapuja az EU-ba

Karácsony Gergely interjút adott a német Bildnek, és azt mondta, „Orbán Magyarországa Kína és Oroszország kapuja az EU-ba”

A főpolgármester arról beszélt, hogy a két ország Kelet-Európában vásárol befolyást az oktatásban, a tudományban, az infrastruktúrában és a gazdaságban, és óriási biztonsági fenyegetést jelent az EU-nak.

Karácsony kérte is az EU-t, hogy segítsen megakadályozni a Pekingből és Moszkvából szervezett választási manipulációt, ugyanis a két ország érdeke Orbán hatalmon maradása.

Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt-jelölt szerint lehetséges a kormányváltás, és a céljuk félmillió aktivistával meggyőzni a jövőképükről a magyarokat. Szerinte a kormánypropagandára és az orbánista médiába öntött pénzek miatt a választási kampány már olyan, mint Dávid és Góliát küzdelme.

Karácsony a homofób módosítókkal elfogadott pedofiltörvényről azt mondta: „a törvény szörnyű, és természetesen küzdöttem ellene”. Azt is mondta, hogy reméli, a németek nem keverik össze a magyar embereket Orbánnal és politikájával. Karácsony nem hiszi, hogy Orbán homofób, csak cinikus, aki megosztja a társadalmat, és így tereli el a figyelmet a kormányzás hibáiról.

Szólj hozzá!

Szijjártó szerint direkt engedhették a pályára a Himnusz alatt a szivárványos zászlós embert Münchenben

2021.06.25 21:38:00

Szijjártó szerint direkt engedhették a pályára a Himnusz alatt a szivárványos zászlós embert Münchenben

Szijjártó Péter külügyminiszter arról beszélt egy interjúban, hogy az, hogy a magyar himnusz alatt „szivárványos zászlóval be lehet rohanni a pályára, és ott lehet rohangálni az éppen a himnuszt hallgató meg éneklő magyar csapat előtt”, az „egy elfogadhatatlan és visszataszító provokáció”, és ő nagyon nehezen tudja elhinni, hogy „az ilyen körülmények után ne lettek volna, vagy ne lehettek volna felkészülve az Allianz Arenában biztonság szempontjából a szervezők arra, hogy ilyen ne történhessen meg”.

Szijjártó szerint „ez jogosan veti fel annak a gyanúját, hogy ez direkt volt, és akkor onnantól kezdve ez még inkább visszataszító”.

Szijjártó szerint direkt engedhették a pályára a Himnusz alatt a szivárványos zászlós embert Münchenben

Szijjártó gyanakvása talán azért is lehet túlzó, mert a Puskás Arénában két Eb-meccsen is berohantak szurkolók.

Hogy hogyan jutottunk el oda, hogy a szivárványos zászló felháborító provokáció a magyar nemzet ellen, arról az Egy kis politikai haszonért Orbán Viktor tönkretette a magyar foci legnagyobb napját című cikkben írtunk. Most ott tartunk, hogy a pedofilellenes törvény homofób módosítóit a kormány azzal védte, hogy ők nem homofóbok, hiszen védik a felnőtt melegek jogait, a törvény egyszerűen a gyerekekről szól, de a felnőtt melegek szimbóluma, a Pride-zászló, már provokációnak számít.

Az UEFA egyébként közölte, hogy vizsgálja a magyar és a német válogatott szerdai, müncheni Eb-meccsét, a stadionban szurkoló drukkerek esetleges kirekesztő viselkedése miatt. Tartottak fel például melegellenes plakátot is:

Szólj hozzá!

A MÁV azt ígérte, modern IC+ kocsikkal jár majd vonat Szegedről a Balatonra, de nem így lett

2021.06.25 21:15:00

A MÁV azt ígérte, modern IC+ kocsikkal jár majd vonat Szegedről a Balatonra, de nem így lett

A MÁV egy közleményben azt ígérte, hogy június 15-től már új, magyar gyártású IC+ kocsikkal lehet Szegedről a Balatonra vonatozni:

„Az Aranypart és az Aranyhíd expresszvonatok szintén nagy befogadóképességű kerékpárszállító és IC+ kocsival kiegészülve teremtenek összeköttetést naponta a déli parttal Fonyódig, az előbbi Nyíregyháza, Debrecen, az utóbbi Szeged felől.”

Csakhogy a szegeder.hu azt írja, nem lesznek IC+ kocsik a vonatban, azóta is az említett, modern kocsik nélkül járnak a vonatok.

A lap megkérdezett több, a vasútra rálátó forrást is, akik szerint a szerelvényben nincs és nem is lesz IC+ kocsi. „Kíváncsi leszek rá, hogy mit mondanak. Csak nem értem, hogy akkor miért reklámozzák, ha nem is igaz. Van olyan aki csak ez miatt akart vele utazni, hát az most megszívta rendesen” – írta az egyikük a lapnak, ami a múlt hétvégén levélben fordult a MÁV-hoz, de nem kapott választ.

UPDATE 19:00: Cikkünk megjelenése után a MÁV szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében megerősítette, hogy Szeged és a Balaton között egyelőre nem közlekednek IC+ kocsik. Mint írták "[a]z Aranypart expresszvonat nagy befogadóképességű kerékpárszállító és IC+ kocsival kiegészülve teremt összeköttetést naponta a déli parttal Fonyódig Nyíregyháza és Debrecen felől, az Aranyhíd expresszvonatok pedig szintén nagy befogadóképességű kerékpárszállító és IC kocsival közlekedik naponta Fonyódig Szeged felől. Szeged felé várhatóan 2022-ben indul meg az IC+ kocsi szolgáltatás".

Szólj hozzá!

Szily László megalázott újságírót alakít Dé:Nash új klipjében

2021.06.25 20:47:00

Szily László megalázott újságírót alakít Dé:Nash új klipjében

Megjelent a NER parodisztikus elemeit sorra megzenésítő Dé:Nash új EP-je, a Történetek a Narancsligetből.

Krúbi barátja klipet is készített a Döbrögi című számhoz, amiben a 24.hu-s Katz Dávid mellett Szily László, a 444 újságírója is szerepel.

Újdonsült színművész kollégám ráadásul saját magát alakítja: egy középkorú újságírót (és persze színművészt), aki rózsaszín pólóban kommandózva próbál a fideszes vállalkozó közelébe kerülni, de aztán kiütik, foglyul ejtik, és végül ütemesen skandálja a többiekkel, hogy „nemzeti érdek”.

Szily László a 24.hu-nak a forgatás akciójeleneteiről azt mondta:

  • „Én mindig szerettem volna megleckéztetett vagy megfenyegetett újságíró lenni.”
  • „Mindig szerettem volna áldozat lenni, és evvel kerültem a legközelebb hozzá, pedig azért, lássuk be, még ez se volt olyan durva.”
Szólj hozzá!

A postagalambversenyek fekete napján 10 ezer értékes madár tűnt el Angliában

2021.06.25 20:24:00

A postagalambversenyek fekete napján 10 ezer értékes madár tűnt el Angliában

Brit galambtenyésztők fordultak segítségért, miután egy postagalambversenyen kb. 10 ezer értékes madár tűnt el a levegőben. A tenyésztők attól tartanak, hogy a madarak egy napvihar miatt elveszíthették a terepet, ami miatt képtelenek megtalálni az utat a ketreceikbe.

A galambászok szerint szombaton egy elektromos vihar vagy napszél megzavarhatta a Föld mágneses terét, így a madarak dezorientálódtak, egy elmélet szerint ugyanis a madarak a mágneses teret érzékelve tudják ilyen pontosan megtalálni a hazafelé vezető utat. A jelenség hatással volt a postagalambversenyekre Portugáliában és Belgiumban is.

A galambokat a kelet-angliai Peterborough-ban engedték szabadon, és elvileg minél gyorsabban haza kellene repülniük. De amikor nagy számban nem érkeztek vissza a szokásos módon, egyértelművé vált, hogy valami nincs rendben.

A versenyzők még mindig azt számolják, hány galambnak veszett nyoma, de attól tartanak, hogy legalább 10 ezernek. Richard Sayers, az észak-yorkshire-i Skinningrove-ból azt mondta, csak az ő falujából 300 madár hiányzik. Minden galambnak van egy azonosító gyűrűje kóddal és számmal.

A tulajdonosok mindenkit arra kérnek, hogy aki egy zavarodott galambot talál, vigyázzon rá, adjon neki enni-inni, és hagyja pihenni.

A galambászok tárgyalnak a brit meteorológiai hatósággal, hogy a jövőben kaphassanak speciális időjárási adatokat a hasonló tragédiák megelőzése érdekében. (Independent.ie)

Szólj hozzá!

Újra élnek a parkolási kedvezmények Józsefvárosban

2021.06.25 19:18:00

Újra élnek a parkolási kedvezmények Józsefvárosban

A Kúria Önkormányzati Tanácsának friss végzése helyt adott a Józsefvárosi Önkormányzat kifogásának, visszavonva ezzel a korábbi végzését, ami a kerületi parkolási rendelet lakossági várakozási engedélyek kedvezményére vonatkozó pontjainak ideiglenes alkalmazási engedélyét rendelte el. Így a VIII. kerületben újra élnek az év elején megállapított lakossági díjkedvezmények, amik a szokásos módon a Parkolási Igazgatóságon igényelhetők június 28-tól.

A múlt héten írtuk meg, hogy a fideszes Sára Botond a Kúriához fordult, amiért a VIII. kerület szigorított az ingyenes parkolás szabályain, emiatt viszont minden új lakónak drágább lett a dolog. (Józsefváros)

Szólj hozzá!

A lakástörvény miatt az Alkotmánybírósághoz fordult Áder János

2021.06.25 19:01:00

A lakástörvény miatt az Alkotmánybírósághoz fordult Áder János

Az Alkotmánybírósághoz fordult a lakástörvény ügyében Áder János – közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal.

A KEH honlapján megjelent közlemény szerint az államfő az alaptörvénnyel való összhangjának vizsgálatára megküldte az Alkotmánybíróságnak a lakások és helyiségek bérletére vonatkozó törvénymódosítást, amit június 15-én fogadott el az Országgyűlés fideszes egyéni képviselői indítványra.

Áder János az Alkotmánybíróságnak címzett indítványában (pdf) azt írta: szerinte a világörökségi területen és a védőövezetében lévő állami és önkormányzati tulajdonú, a kulturális örökség részét képező műemléki ingatlanok teljes körének vételi joggal történő megterhelése, és ezáltal feltétel nélküli magántulajdonba adása a világörökségi és a műemléki speciális védelmi igényre tekintettel, valamit a visszalépés tilalmából következő biztosítékok és garanciák, továbbá az egyedi mérlegelés hiánya miatt nem felel meg az alaptörvény egyes rendelkezéseinek, ezért alaptörvény-ellenes.

Áder azt is írja, hogy: „A vételár összege megállapítása, pontosabban annak csökkentése szempontjaként a hosszabb idejű bérleti jog figyelembe vétele önmagában is vitatható, hiszen a hosszabb ideje a piaci árhoz képest lényegesen kisebb bérleti díjat fizető bérlőknek a lakások karbantartásával, felújításával kapcsolatban nem merültek fel költségeik, azokat a közpénzből gazdálkodó tulajdonos viselte. Amennyiben mégis a bérlő fizette, akkor megtérítették számára, vagy lakbérmérséklésként beszámíthatta. A bérleti jog időtartama szerinti vételár csökkentésnek – álláspontom szerint – tehát nincs ésszerű indoka. Hasonlóképpen nem alapozhatja meg a forgalmi érték 65 %-ának elengedését a tulajdonjog cseréje sem.”

Szólj hozzá!

Az UEFA a magyar válogatott Németország elleni meccsét is vizsgálja

2021.06.25 18:23:00

Az UEFA a magyar válogatott Németország elleni meccsét is vizsgálja

Az UEFA közölte, hogy vizsgálja a magyar és a német válogatott szerdai, müncheni Eb-meccsét a stadionban szurkoló drukkerek esetleges kirekesztő viselkedése miatt. Tartottak fel például melegellenes plakátot is:

Korábban már bejelentették, hogy Magyarország Portugália és Franciaország elleni meccseit is vizsgálják, így a magyar futballválogatott mindhárom Eb-mérkőzésén problémák merültek fel a szurkolókkal kapcsolatban.

A bajor rendőrség korábban beszámolt a magyar szurkolók müncheni viselkedéséről is:

  • a mérkőzés előtt homofób szólamokat skandáltak,
  • majd átmentek egy német szurkolókhoz közeli szektorba, ahonnan a biztonságiaknak kellett visszatessékelni őket,
  • egy drukker pedig üveget dobott a rendőrök felé, később le is letartóztatták.

18 őrizetbe vett magyar futballszurkolóból 16-ot elengedett már a német rendőrség.

Szólj hozzá!

Kövér László: Demokratikus jogrendben akarunk élni

2021.06.25 18:02:00

Kövér László: Demokratikus jogrendben akarunk élni

Egy olyan korszakalkotó közjogi dokumentumnak, mint amilyen az alaptörvény, a legfőbb üzenete az, hogy Magyarország magyar ország akar maradni – mondta az Országgyűlés elnöke a Magyar Jogász Egylet Értékek és intézmények a tízéves alaptörvényben című konferenciájának megnyitóján, a Kúria dísztermében.

Kövér László azt mondta: a több mint 1000 éves Kárpát-medencei magyar történelemben „egy demokratikusan megválasztott Országgyűlés által 2011-ben megalkotott első írott alkotmányunk szerint mi, magyarok a jövőben is önrendelkező és cselekvőképes államban, önazonosságát megőrző nemzetként és demokratikus jogrendben akarunk élni”.

Az üzenet pedig az idő múlásával nem halkul, hanem erősödik, és az erre adott válasz politikai értelemben világos választóvonalat rajzol azok közé, akik a 21. században a magyar államot, a nemzetet és a demokratikus jogrendet erősítenék, illetve azok közé, akik sorvasztani akarják – mondta Kövér.

Az alaptörvényt közjogi védműnek nevezte, ami olyan alapértékeket véd, amik nemcsak a magyar jövő zálogai, hanem amik nélkül a 21. században egyetlen európai állam és nemzet sem lehet sikeres. Szerinte politikai példa, mérce és a bátorság forrása lehet mindazoknak, akik közösségi létüket a jövőben is változatlanul államban, nemzetben és demokráciában képzelik el.

A magyar alaptörvény sikere egyben azok kudarcát is jelentheti, akik az államok feletti birodalmi rendszerek, nemzeti identitás és kulturális hagyományok nélküli fogyasztói tömegek és választási legitimációval nem rendelkező, de uralmi helyzetben lévő érdekcsoportok „szép új világát” tervezik – mondta.

Szerinte az alaptörvény az egyén és közösség, a jogok és kötelezettségek egyensúlyi állapotát teremti meg. A balliberális politika szemében ez is tűrhetetlen hiba, a családi, vallási vagy nemzeti közösségüket szerető magyar emberek szemében azonban ez az egyik erénye és erőssége – mondta Kövér. (Arról az MTI nem ír, hogy említette-e az érdemeit az Alaptörvény egyik fő szerzőjének, Szájer József fideszes politikusnak, aki tavaly belebukott abba, hogy a rendőrség elkapta, amint kijárási tilalom idején az ereszcsatornán, véres kézzel, ekivel a hátizsákjában menekült egy brüsszeli homoszexuális orgiáról.)

Kövér László arról is beszélt, hogy a jövő szempontjából is célszerű volt az alaptörvény megalkotása, mert a Magyarországot és egész Európát fenyegető szupranacionális birodalmi törekvéseknek és kifosztási terveknek csak az önrendelkező, cselekvőképes és egymással is együttműködni képes európai nemzeti államok vethetnek gátat. Szerinte a 21. század győztesei nem azok lesznek, akiknek több a pénzük, erősebb a fegyverük és gátlástalanabbak, hanem azon országok és nemzetek, amelyeknek erősebb az önazonosságuk, önbecsülésük és önbizalmuk, ezt üzeni az alaptörvény.

Trócsányi László fideszes EP-képviselő, a Magyar Jogász Egylet elnöke azt mondta: a 2011-es alaptörvény megtestesíti a múlt, a jelen és a jövő generációinak szövetségét, „választ ad arra, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk és hová tartunk”, valamint „választ ad értékeinkre, és rögzíti elidegeníthetetlen jogainkat”. (MTI)

Szólj hozzá!

Több EU-s kormányfő az unióból való kilépést ajánlotta Orbánnak a homofób törvény miatt

2021.06.25 17:45:00

Több EU-s kormányfő az unióból való kilépést ajánlotta Orbánnak a homofób törvény miatt

Az Euronews és az Eurológus is arról számolt be, hogy heves vita folyt a brüsszeli EU-s csúcson a melegellenes magyar pedofiltörvényről.

A holland Mark Rutte mellett a portugál Antonio Costa is azt mondta, Magyarországnak nincs helye az unióban, ha nem tiszteli a közös értékeket. Rutte a vitában az EU Alapszerződésének 50. cikkét ajánlotta Orbán figyelmébe, aminek az első bekezdése szerint saját alkotmányos követelményeivel összhangban a tagállamok bármelyike úgy határozhat, hogy kilép az Unióból. A soros elnökséget ellátó Portugália kormányfője pedig azt mondta, lehet tisztán kereskedelmi kapcsolatokat is fenntartani az EU-val, ahogy Svájc és Norvégia is teszi.

„Nagyon sok fiatal követ el öngyilkosságot azért, mert nem tudja elfogadni önmagát olyannak, amilyen, amiért nem normálisnak tartják őket, amiért veszélyesnek tartják őket. Közben nem veszik észre, hogy a homoszexualitás nem választás kérdése, az intolerancia viszont egy választás. Én ma nem leszek toleráns az intoleranciával szemben, és harcolni fogok” – mondta Xavier Bettel luxemburgi miniszterelnök, aki a homoszexualitását nyíltan vállalja. Azt is mondta Orbánnak, hogy:

„Egy meleg férfi vagyok, és egy zsidó férfi unokája. Tudom, milyen az, amikor kipécéznek és megszégyenítenek, ne tegye ezt.”

Az Eurológus úgy tudja, Angela Merkel német kancellár és Pedro Sánchez spanyol kormányfő azt mondta, nem lehet összekeverni a pedofíliát, a homoszexualitást és a pornográfiát.

Kiszivárgott információk szerint az összes tagállam szót kért, és csak a lengyel meg a szlovén kormányfő vette védelmébe Orbánt, aki azzal védekezett, hogy a kritikusok félreértik a törvényt, ami a gyerekek jogait védi, illetve a családokét, amiknek lehetőséget ad arra, hogy úgy neveljék a gyerekeiket, ahogy akarják. A magyar kormányfő egyébként így érkezett meg a csúcsra:

Az Európai Tanács elnöke azt mondta, az EU-s jog a nemzeti törvények fölött áll, a bizottság már hivatalos lépéseket tett az ügyben.

Szólj hozzá!

30 év után bezár a Stasi-akták Hivatala Németországban

2021.06.25 17:30:00

30 év után bezár a Stasi-akták Hivatala Németországban

30 év után bezár az NDK titkosrendőrségének dokumentumait őrző Stasi-akták Hivatala Németországban. Az elképesztő mennyiségű, történelmi fontosságú irat az ország szövetségi levéltárába kerül át. Így továbbra is hozzáférhetők maradnak azok az akták, amiket az egykori NDK titkosrendőrsége vezetett a keletnémet állampolgárokról.

Az iratok után a mai napig sokan érdeklődnek, hetente még mindig 4500-an kérik ki az aktákat, több mint 2 millióan kérték ki a róluk vezetett iratokat. Ha egymás mögé tennénk az összes dokumentumot, 111 km-es sort kapnánk, de van még több 100 ezer fotó és hangfelvétel, illetve több mint 15 ezer zsák széttépett és kibontatlan levéllel.

Ez az anyag a Deutsche Welle és a 444 együttműködésében készült.

Szólj hozzá!

Izraelben 10 nap után újra kötelező a beltéri maszkviselés

2021.06.25 16:49:00

Izraelben 10 nap után újra kötelező a beltéri maszkviselés

Izrael bejelentette, hogy az ország területén újra kötelező lesz beltéren maszkot hordani (ez alól csak az otthon számít kivételnek), pedig csak 10 napja oldották fel ezt a korlátozást, csakhogy a rendkívül fertőző delta-variáns miatt tartósan növekedni kezdtek a koronavírus-fertőzések. AZ egészségügyi miniszter ajánlotta a maszkok viselését nagyobb szabadtéri összejöveteleken is, külön említve a hétvégi izraeli Pride-ot.

A kötelező benti maszkhordáson kívül már csak néhány korlátozás van érvényben Izraelben, köszönhetően a gyors és magas átoltottságnak. De a fertőzések több mint négyszeresére nőttek a héten (138-ra) két iskolában a delta-variáns miatt, ami arra késztette a képviselőket, hogy megint szigorítsanak, és sürgessék a szülőket, hogy a 12 és 15 év közötti gyereküket oltassák be. (Reuters)

Szólj hozzá!

Az EP jóváhagyta a klímavédelmi célokat, 2050-re kibocsátássemlegessé tennék az EU-t

2021.06.25 15:55:00

Az EP jóváhagyta a klímavédelmi célokat, 2050-re kibocsátássemlegessé tennék az EU-t

Az Európai Parlament a brüsszeli plenáris ülésén csütörtökön jóváhagyta a klímavédelmi rendeletet, ami 2030-ig az 1990-es szinthez képest legalább 55 százalékkal csökkentené az üvegházhatású gázok kibocsátását, 2050-re pedig klímasemleges kontinenssé tenné Európát.

Az EP tájékoztatása szerint a 442 szavazattal, 203 ellenszavazat és 51 tartózkodás mellett jóváhagyott rendelet az átmeneti időszakra jogi kiszámíthatóságot biztosítva azt célozza, hogy 2050 után az unió kevesebb szén-dioxidot bocsásson ki, mint amennyit kivon a légkörből.

Előírja, hogy az unióban 2030-ig az 1990-es szinthez képest legalább 55 százalékkal csökkenteni kell az üvegházhatású gázok kibocsátását, de a mezőgazdaság és az erdőgazdálkodás kibocsátásának szabályzásával tovább növelné a szénelnyelés mértékét. Így akár 57 százalékra emelné a 2030-as csökkentési célt.

A javaslat köztes, 2040-re megvalósítani kívánt célokat is vázol, ezek azt határozzák meg, hogy legfeljebb mennyi üvegházhatású gázt bocsáthat ki az unió 2050-ig anélkül, hogy veszélyeztetné a megállapodásban rögzített vállalását. Ez az úgynevezett „szén-dioxid-büdzsé” lesz a felülvizsgált 2040-es cél meghatározásának egyik fontos eleme.

Az EP javaslatai alapján továbbá egy éghajlatváltozással foglalkozó európai tudományos tanácsadó testület jön létre, ami nyomon követi az eseményeket, és felméri, hogy jó úton jár-e az európai szakpolitika.

Fidesz: Ne az emberekkel fizettessék meg!

Tóth Edina fideszes EP-képviselő a szavazás előtti vitán azt mondta: alaposan fel kell készülni a zöld átállásra, a munkahelyek és a vállalatok versenyképességének megőrzése ugyanis fontos a jelenlegi, kihívásokkal teli helyzetben. Magyarország ragaszkodik ahhoz, hogy ne az emberekkel, ne a családokkal fizettessék meg az uniós célkitűzések költségeit – mondta.

„Annak érdekében, hogy a klímarendelet elfogadásával ne emelkedjenek az energia- és élelmiszerárak, felelősen kell cselekedni. Megoldást kell találni a klímasemlegességgel járó költségek finanszírozására a »szennyező fizet«-elv betartásával annak érdekében, hogy továbbra is versenyképesek maradhassanak a magyar gazdasági szereplők” – mondta Tóth, aki szerint a nemzetgazdaságok növekedését gátló, elrugaszkodott baloldali elképzelések helyett valódi környezet- és emberbarát klímavédelmi intézkedésekre van szükség. (MTI)

Szólj hozzá!

Az EP megszavazta a nők szexuális és reproduktív jogairól szóló jelentést, amit a KDNP ellenez

2021.06.25 15:07:00

Az EP megszavazta a nők szexuális és reproduktív jogairól szóló jelentést, amit a KDNP ellenez

Az Európai Parlament csütörtökön 378 szavazattal, 255 ellenszavazat és 42 tartózkodás mellett megszavazta a szexuális és reproduktív jogokról szóló jelentést, amiben a képviselők hangsúlyozzák, hogy garantálni kell, hogy a nők rendelkezésére álljon a biztonságos és legális terhességmegszakítás.

Az EU-s parlamenti képviselők többsége szerint néhány tagállamban még mindig szigorú korlátok közé szorítják a nők abortuszhoz való jogát, aminek következtében a nőknek illegális terhességmegszakításhoz kell folyamodniuk, vagy terhességüket akaratuk ellenére ki kell hordaniuk, ami viszont az emberi jogaik megsértését jelenti.

A jelentés szerint az EU-tagállamokban biztosítani kell a terhességmegszakítást, a kérésre történő abortusz legyen jogszerű a terhesség korai szakaszában, ha pedig a terhes nő egészsége vagy élete veszélyben van, akkor azon túl is. Azt írják:az abortusz teljes tilalma a nemi alapú erőszak egyik formája.

Az állásfoglalásban a képviselők sajnálattal állapították meg, hogy orvosok és egészségügyi intézmények vallási vagy lelkiismereti okokra hivatkozva megtagadhatják az abortusz elvégzését, ami a nők életét és jogait veszélyezteti.

Az EP azt is sürgeti, hogy a kormányok minden általános- és középiskolásnak biztosítsák a tényeken alapuló, életkornak megfelelő, diszkriminációmentes szexuális és reprodukciós egészséggel és jogokkal kapcsolatos oktatáshoz való hozzáférést, mivel ez jelentős mértékben hozzájárulhat a nemi erőszak és a szexuális zaklatás csökkentéséhez. Emellett arra szólítja fel a tagállamokat, hogy biztosítsanak jó minőségű és korszerű fogamzásgátlási módszereket és eszközöket, illetve nyújtsanak családtervezési tanácsadást és széles körű tájékoztatást a fogamzásgátlással kapcsolatban.

A jelentés arra is rámutat, hogy a női higiéniás termékeket terhelő adó negatív hatással van a nemek közötti egyenlőségre, ezért felhívták a nemzeti kormányokat, hogy töröljék el a tisztasági termékek adóját, és alkalmazzanak mentességet vagy 0 százalékos adókulcsot ezekre a nélkülözhetetlen és alapvető fogyasztási cikkekre.

KDNP: Hallatlan, hogy a szélsőséges ideológiákat valló baloldali EP-többség a szólásszabadság korlátozására szólít fel

Hölvényi György, a KDNP uniós parlamenti képviselője, a kormánypártok egyetlen megmaradt képviselője az Európai Néppártban, az állásfoglalás megszavazásáról azt mondta az MTI-nek: a jelentés önmagában sérti az emberi jogokat, mivel a szólásszabadság korlátozására szólít fel. Szerinte az abortusszal kapcsolatos veszélyekről szóló mentális és egészségügyi felvilágosítást gyűlöletbeszédnek és tévesen a nőkkel szembeni megkülönböztetésnek minősíti.

Emellett korlátozná továbbá a lelkiismereti szabadságot is azáltal, hogy az abortusz végrehajtásának elutasítását az orvosi ellátás megtagadásával teszi egyenlővé, illetve figyelmen kívül hagyja a tagországok alkotmányos és erkölcsi hagyományait a terhességmegszakítás határok és korlátok nélküli engedélyezésével – mondta Hölvényi.

A képviselő szerint a jelentés hivatkozási alap kíván lenni majd ahhoz, hogy az EP radikális baloldali többsége beleszólhasson a szigorúan tagállami hatáskörökbe, a szülők nevelési kötelezettségeibe, amellett, hogy sérti a magánélethez való jogot is.
„Hallatlan, hogy a szélsőséges ideológiákat valló baloldali EP-többség első feladata a koronavírus-járvány idején is, hogy áterőltessen egy ilyen jellegű jelentést, amely a tagállamok egészségpolitikával és oktatással kapcsolatos kizárólagos hatáskörébe avatkozik be” – hangsúlyozta Hölvényi György. (MTI)

Szólj hozzá!

Igazságszérummal akarta bizonyítani az ártatlanságát a vádlott, aki három idős férfit ölhetett meg Rákóczifalván

2021.06.25 14:36:00

Igazságszérummal akarta bizonyítani az ártatlanságát a vádlott, aki három idős férfit ölhetett meg Rákóczifalván

A Blikk arról írt, hogy a Szolnoki Törvényszékre a gyulai börtönből távmeghallgatással bejelentkező T. Tamás tárgyalásán az ügyész azzal vádolta a férfit, hogy sorozatjelleggel, emberi mivoltából kivetkőzve ölt meg három idős embert Rákóczifalván, ezért életfogytig tartó fegyházbüntetést és vagyonelkobzást kértek rá.

Az első áldozat Géza bácsi volt, akinek a 2017. decemberi halálát a rendőrség balesetként könyvelte el, a halottkém is azt írta, hogy az idős férfi leesett a padlásfeljáróról, és az emiatt szerzett sérüléseibe halt bele, de a családtagjai ezt nem fogadták el. Újra elrendelték a nyomozást, és kiderült, hogy az akkor 25 éves T. Tamás agyonverte az idős férfit, aki alkalmi munkákat adott neki, és még az ebédjét is megosztotta vele. Egy vita végén viszont a fiatalember rátérdelt az áldozat mellkasára, aki sorozatos bordatöréseket és súlyos fejsérülést szenvedett, és fél órán belül meghalt.

2018. február 19-én a Meggyfa borozóba tartó Feri bácsi az utcán elesett, T. Tamás pedig felállította őt, de később úgy érezte, az idős férfi nem volt elég hálás a segítségért, ezért bement az otthonába, és a hazatérő férfit leütötte, majd addig állt a nyakán, amíg az áldozat meg nem halt. Ezután a szomszéd kertjén át bement L. Béla házába, leütötte őt is, majd ököllel és sörösüveggel verte a fejét, és addig térdelt a mellkasán, amíg a férfi meg nem halt.

T. Tamás később elismerte a rendőrségen, hogy ő követte el a gyilkosságokat, és azt mondta, a fejében lakó szellemek erre utasították. De a vallomást később visszavonta. A kirendelt ügyvédje azt mondta. semmilyen közvetlen bizonyíték nincs a férfi ellen, csak a visszavont beismerő vallomása, ezért a felmentését kéri.

A vádlott az utolsó szó jogán igazságszérumot kért, de a bíró közölte, hogy az indítvánnyal már nyilvánvalóan elkésett. Július 13-án várható ítélet. (Blikk)

Szólj hozzá!

Jégeső pusztított Ausztriában, volt, ahol teniszlabda nagyságú darabok estek

2021.06.25 14:09:00

Jégeső pusztított Ausztriában, volt, ahol teniszlabda nagyságú darabok estek

Több 10 millió eurós kárt okozott az osztrák mezőgazdaságnak a csütörtöki jégeső – közölte Kurt Weinberger, az osztrák mezőgazdasági biztosító (Österreichische Hagelversicherung) igazgatótanácsának elnöke.

„Most 28 millió euróra (kb. 9,8 milliárd forint) becsüljük a mai viharok következtében a mezőgazdasági terményekben Felső-Ausztria és Alsó-Ausztria tartományokban keletkezett teljes kárt” – mondta Kurt Weinberger.

A nyugat felől érkező zivatarfelhők az esti órákban az ország nagy része fölött levonultak.

A jégeső okozta károk közül a legtetemesebb, kb. 19 millió eurós része (kb. 6,6 milliárd forint) a Csehországgal és Szlovákiával határos Alsó-Ausztriában keletkezett.

Különösen Zwettl, Gmünd, Tulln, Hollabrunn és Mistelbach járások voltak érintettek, de Neunkirchen és Bruck an der Leitha járásokból is jelentettek károkat.

Sok helyen, például Hollabrunnban, teniszlabda nagyságú jégeső esett.

„A gabonától a borszőlőig összesen kb. 26 000 hektáron keletkezett kár. A szántóföldi növényállomány sok helyen felismerhetetlenné vált” – összegezte Josef Kaltenböck, a mezőgazdasági biztosító Alsó-Ausztria keleti régióvezetője.

A Csehországgal és Németországgal határos Felső-Ausztriában az újabb károk kb. 9 millió eurót tesznek ki. „Minden mezőgazdasági termény érintett, az őszi árpa a fő termény - a kár mértéke a teljes veszteségig terjed” – mondta Wolfgang Winkler, a biztosító regionális vezetője. Ebben a régióban már kedden is kb. 22 millió eurós mezőgazdasági kár keletkezett a heves jégeső miatt. (MTI)

Szólj hozzá!

Köszönöm, Dominic Toretto, hogy megtanítottál a legfontosabb dologra az életben

2021.06.25 02:40:00

Köszönöm, Dominic Toretto, hogy megtanítottál a legfontosabb dologra az életben

Hello, vagy hogy a vizsgált film stílusához hű legyek: héló-héló!

A Tenet című elvont művészfilm óta nem volt alkalmam moziba menni. Nem csak a trauma miatt nem bírtam, hanem egy rozéra sült tobzoska (vagy valami még finomabb) miatt sem engedtek.

Most viszont egy igazi moziünnep kedvéért ünneplőt húztam: megjelent a Halálos iramban-sorozat 9., illetve egy érthetetlen spinoffal együtt a 10. része. (A korábbi részek: Haláli iram, Döglött svung, Haláliram: a japán kergetőzés, Pusztulás & Tempó, Iszkiri 5, Spuri 6, A nagy pucolás 7, Sovány malac vágta 8.)

Dominic Toretto és bandája visszatért, bár hogy ki honnan hova, azt nagyon nehéz megfejteni. Becsülettel végignéztem az összes részt, de a karakterek dinamikája helyett nagyjából olyasmikre emlékszem, hogy egy széfet húznak végig az autópályán, vagy hogy kocsik potyognak az égből. Gyanítom, hogy a mostani rész után is így lesz, tekintve, hogy az alkotók már a legkövetkezetesebben hozzák azt, hogy bármelyik karakter bármikor képes hosszú szünet után szuperközeliben a lehető legkevésbé frappáns válasszal előállni.

Nem is az a fontos, hogy ki kicsoda, és hol tart, hiszen szegény, 2013-ban elhunyt Paul Walkert 15 percenként emlegetik, és a történet szerint valahol él még, sőt más, egy korábbi részben egyértelműen kínhalált halt szereplő is visszatér valami fondorlatos kémforgatókönyv alapján.

Hogy akkor mi a fontos, azt az akciócsapat vezetőjétől, Dominic Torettótól tanulhatjuk meg immáron tizedszer: a Család, az Család.

Igaz ugyan, hogy – a most már egyre kevésbé leplezettebben gorillát utánzó – Dom a sorozatban rendszeresen a barátait vagy a saját testvérét igyekszik péppé verni, és a kedvesével többször megbeszélik, mennyire hiányzott nekik a száguldás és a bunyó, mielőtt a gyereket lepasszolták a rokonoknak, de: a család: az család. (Ahogy azt egyébként a Csillagok háborúja-sorozatból is tudjuk, amit epizódok számában már be is ért a 20 éve futó Gyors és Dühös-sorozat.)

Rock és Jason Statham most nem tűnik fel, helyettük itt van John Cena, aki Dom – eddig valószínűleg egy büdös szóval sem emlegetett – öccsét játssza. A pankrátor-színművész körülbelül olyan, mintha egy C-kategóriás Street Fighterben Stallonét egy viaszbábú helyettesítené, ezzel pedig méltó partnere Vin Dieselnek. Ebben a filmben valahogy még az Oscar-díjas Charlize Theron is kellő alázattal alacsonyodik le egy animefigurát idézően egydimenziós főgonosz szintjére.

Köszönöm, Dominic Toretto, hogy megtanítottál a legfontosabb dologra az életben

A film egyébként kb. olyan, mint az előző öt, csak ahogy eddig minden újabb résszel, most is minden ugrás, ugratás, tolatás, túráztatás egyre hajmeresztőbb. Itt már tényleg nem akadály a fizika, több százzal száguldó autókból kirepülő emberek életét sikerül rendre úgy megmenteni, hogy alájuk hajtanak kocsival, hogy ne a betonra essenek. Több szereplő néhányszor szinte a kamerához beszélve azon lamentál, hogy hogyan lehet, hogy az évek során ennyi akciójelenetben volt részük, mégsem sérültek meg soha. (Nem derül ki.)

A kettőezer-tizenhetes, SZIA IRAM! című dolgozatomban írtam volt: „Hogy a 2021-es Halálos iramban 10. már az űrben játszódik-e, még senki sem tudja (valószínűleg nem, mert ott nem lehet driftelni és eleget rombolni), de nagyon remélem, hogy nem az lesz az utolsó.” Nem is tévedhettem volna nagyobbat! Az egyik jelenetben ugyanis egy rakétameghajtású Pontiackal szelik a végtelen űrt, és itt mondja ki a szegény ember Eddie Murphyje a film egyik legjobb mondatát, ami egy még jobb film címe is lehetne:

„Két tesó a gettóból az űrben.”

Akit eddig nem húzott be az autóversenyfüggő, keresztény bűnszövetkezet története, ne most kezdjen bele, aki viszont jókat szórakozik azon, hogy több ezer ember több száz millió dollárból elképesztően sok munkával felnőttek számára megvalósít valami olyasmit, amit 5 évesen egy kisautóval meg egy akciófigurával a kezében képzelt el, jól fog szórakozni.

Én itt be is fejezem, de remélem, a készítők még egy darabig nem engedik el az 53 éves Vin Diesel kezét, mert biztosan van még sok 2,5 órás filmre elég alapanyag abban a sztoriban, hogy a család, az család. Oh, I'll tell you all about it when I see you again, when I see you again!

Értékelés: popcorn: 6/10, kóla: 4/10, család: család.

Szólj hozzá!

Joachim Löw: Az elmúlt három évben sokat fejlődött a magyar válogatott

2021.06.23 03:54:00

Joachim Löw: Az elmúlt három évben sokat fejlődött a magyar válogatott

Joachim Löw szövetségi kapitány és játékosa, Mats Hummels szerint is nehéz mérkőzés vár szerdán a német labdarúgó-válogatottra a magyarok ellen a részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságon.

„Ismerjük a magyarokat, nagyon stabil a játékuk, a védelmük kifejezetten erős, veszélyesek lehetnek ránk” – mondta a sajtótájékoztatóján az Eb után a posztjáról távozó szövetségi kapitány. „Bátran felvállalják az egy az egy elleni párharcokat, és ehhez fizikailag is erősek. A portugáloknak és a franciáknak is gondjaik voltak. Az elmúlt 3 évben sokat fejlődött a magyar csapat” – mondta.

Löw szerint fontos lenne minél előbb gólt szerezni, de ha ez nem sikerül, akkor türelmes játékkal ki kell fárasztani a magyarokat, és így a 60-65. perc körül jöhetne el az ő idejük.

A saját csapatáról azt mondta: a portugálok elleni siker alkalmával többen is kisebb sérülést szenvedtek, ezért az orvosi stábnak sok munkája volt. A beszámolója szerint Mats Hummels, Ilkay Gündogan és Robin Gosens felépült, de Lukas Halstenberg és Thomas Müller még ma sem tudott együtt edzeni társaival. Müllerre, a Bayern München támadójára még szerdán is vizsgálatok várnak, és csak az eredmények ismeretében döntenek arról, hogy pályára lép-e a magyarok ellen.

Mats Hummels szintén nehéz 90 percre számít, azt mondta, „nem egy piknik lesz”. „Az első két meccsen fegyelmezett és szenvedélyes csapat benyomását keltették, de nemcsak védekezésben erősek, hanem a támadásaik is veszélyesek” – mondta a magyar válogatottról a Borussia Dortmund védője. „Sokat szeretnénk birtokolni a labdát ellenük, hogy kifárasszuk őket. Türelmesen, de nem passzívan szeretnénk játszani. Egy korai gól sokat segítene” – mondta.

Hummels arról is beszélt, hogy Müller esetleges kiesése nemcsak a pályán jelentkezne, hanem azon kívül is, mivel ő a Nationalelf egyik vezére.

A szerdán 21 órakor kezdődő német-magyar meccs mindkét félnek sorsdöntő, a magyaroknak győzniük kell a továbbjutáshoz, a németeknek a döntetlen is elég. (MTI)

Szólj hozzá!

A cseh rendőrség szerint nem George Floydéhoz hasonló eset a roma férfi halála

2021.06.23 03:39:00

A cseh rendőrség szerint nem George Floydéhoz hasonló eset a roma férfi halála

A cseh kormány megvédte a rendőrséget, miután előkerült egy videó arról, ahogy rendőrök a nyakán térdelnek egy megbilincselt roma férfinek, aki később meghalt. A felvételt egy ablakból készítették szombaton az északnyugat-csehországi Teplicében, és az látható, amint három rendőr leteperi a férfit, aki azután már meg sem mozdul.

Csehországi romák az esetet az amerikai George Floydéhoz hasonlítják. A fekete férfi tavaly májusban rendőri intézkedés közben halt meg Minneapolisban, miután egy rendőr 8 percig térdelt a nyakán, annak ellenére, hogy szólt, nem kap levegőt, majd megfulladt.

A cseh rendőrök azt mondták, ez nem hasonlít George Floyd esetére, mivel a teplicei férfi agresszívvá vált egy kábítószer-túladagolástól. A rendőrség szerint a férfi a mentőautóban halt meg, és a halál oka a túladagolás volt. Idézték a boncolási vizsgálat előzetes eredményét is, ami szerint a férfi koszorúerei kórosan elváltoztak, feltételezhetően a túlzott amfetamin-használat miatt.

Közzétettek egy másik videót is, ami nem sokkal a rendőrség megérkezése előtt készült, és amin a férfi derékig vetkőzve a járdán fekszik és kiabál, majd talpra szökken, egy másik férfira veti magát, és többször megüt egy közeli autót. A rendőrség szerint a férfi halála nem kapcsolódott a letartóztatása körülményeihez.

Roma jogvédők viszont nem értik, hogy akkor miért kellett még 3 percen át térdelni a rég letepert férfi nyakán. (BBC)

Szólj hozzá!

Elkezdik mosni a ruhákat a Nemzetközi Űrállomáson

2021.06.23 02:25:00

Elkezdik mosni a ruhákat a Nemzetközi Űrállomáson

Az amerikai űrkutatási hivatal évi több tonna ruhát dob ki, mivel még nincs megoldva, hogy az űrhajósok öltözékét tisztítani lehessen a Nemzetközi Űrállomáson. De ezen már jövőre változtatni akarnak.

A Nemzetközi Űrállomáson az űrhajósok addig hordják a ruháikat és az alsóneműiket, amíg teljesen el nem koszolódnak, majd a piszkos ruhát az atmoszférába küldve elégetik.

A NASA ezért összefogott a Procter & Gamble-lel, hogy kitalálják, mi lenne a legjobb megoldás az űrhajósok ruháinak tisztítására az űrben, hogy azokat hónapokig vagy akár évekig újra lehessen használni, mint a Földön.

A cincinnati cég bejelentette, hogy hamarosan mosószert és folteltávolítót küld az űrállomásra. Az űrhajósok gardróbjának rendben tartása nem kis probléma, főleg mivel az Egyesült Államok és más országok is űrbázisokat szeretnének létrehozni a Holdon és a Marson.

A rakéták raktere szűkös, a szállítás drága: miért pazarolnák azt új ruhákra, ha a ruháikat frissen lehetne tartani. Ha kiszámoljuk, hogy egy űrhajósnak évente 68 kilogramm ruhára van szüksége az űrben, ez gyorsan összeadódik, különösen egy 3 éves Mars-misszió esetén – mondta el Mark Sivik, a P&G szakembere.

Az űrállomás űrhajósai napi 2 órát edzenek, hogy ellensúlyozzák a súlytalanság izom- és csontkárosító hatásait, így az edzőruhájuk hamar izzadt, büdös lesz.

Leland Melvin, a NASA volt űrhajósa arról számolt be, hogy a pólóik, a rövidnadrágjaik és a zoknijaik annyira elpiszkolódnak, hogy hetente kell cserélni őket. A speciális antimikrobiális ruhák sem nyújtanak megoldást a problémára.

Ezért a P&G decemberben felküldi az űrállomásra a kifejezetten az űrbe szánt mosószert, hogy a tudósok megvizsgálhassák, hogyan reagálnak az enzimek és más összetevők a 6 hónapos súlytalanságra. Jövő májusban pedig folteltávolítókat szállítanak az űrhajósoknak.

Ezzel egyidejűleg a P&G olyan mosó-szárító gépet fejleszt, ami minimális mennyiségű víz és mosószer felhasználásával a Holdon vagy akár a Marson is működhet. Egy ilyen gép hasznosnak bizonyulhatna a Föld vízben szűkölködő vidékein is. (MTI)

Szólj hozzá!

A 20 éve betiltott ólmozott benzin mérgező anyaga még mindig kimutatható London levegőjében

2021.06.23 01:47:00

A 20 éve betiltott ólmozott benzin mérgező anyaga még mindig kimutatható London levegőjében

A londoni Imperial College kutatói szerint a 20 éve betiltott ólmozott benzinből származó ólom még mindig kimutatható a brit főváros levegőjében. A kutatók úgy vélik, az ólmozott üzemanyagok öröksége ráül a világ legtöbb városára.

Az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányukban a brit kutatók a levegőben lévő szállópor vegyi és izotópos összetételét összehasonlították a városi talajminták és az utak pormintáinak összetételével. Kimutatták, hogy a London levegőjében lévő ólom 32-43 százaléka eredetileg az ólmozott üzemanyagokból származik.

A londoni levegő ólomszintje 2 százalék, és ez ugyan jóval alacsonyabb, mint amikor csúcsértékeket mértek az 1980-as években, de százszor több a természetes háttérszintnél.

A súlyosan mérgező ólom különösen a gyerekekre veszélyes, károsítja az agyi fejlődésüket és a tanulási képességüket.

Az Egyesült Királyságban az 1930-as évektől 1999-ig adtak ólmot a kocsik üzemanyagához. A fém lerakódott a városok talajára, különböző felületekre évtizedeken keresztül, és a szelek, a közlekedés meg az építkezési munkálatok rendszeresen visszakavarják a levegőbe, így az ólomszint nem csökken tovább.

A kutatók szerint a munkájuk azt bizonyítja, hogy a betiltásuk után a szennyező anyagok évekig a környezetben maradnak.

A betiltott üzemanyagból származó ólmot kimutatták a kínai Sanghaj és a brazíliai Sao Paolo levegőjében is.

Az ólommal szennyezett talajt biztonságossá lehet tenni, ha tiszta földdel borítják be, ami például megakadályozza, hogy a gyerekek belélegezzék az ólmot, amikor játszanak. Ezzel a módszerrel csökkentették a gyerekek vérében az ólomszintet New Orleansban. (Guardian via MTI)

Szólj hozzá!