Gazda Albert

Nem meglepő módon 1956 hatvanötödik évfordulóján 1956-ról esett a legkevesebb szó a politika részéről, a kormány, illetve az ellenzéki pártok gyakorlatilag kampányhangulat-fokozó rendezvényeket tartottak a főváros közterületein. A Békemenetre hatalmas tömeget szervezett össze a jobboldal – Rákay Philip-i mércével mérve minimum 2 millióan hallgatták a sokszoros kormányfőt –, amire az ellenzék 5 miniszterelnökjelölt-jelöltjének közös eseménye lényegesen szerényebb publikummal válaszolt. A délutáni eseményeket megelőzve a Kétfarkú Kutya párt néhány száz embert, valamint egy-két csirkét és lovat vonultatott végig az Oktogontól a Moszkva térig, a hosszú menetelés alatt a velük tartók fele lemorzsolódott. Nem jutott sok figyelem a Toroczkai László-féle Mi Hazánk Mozgalomnak sem, amely megtöltötte ugyan a Corvin közt, de többre nem volt képes, nem kizárt, hogy azok, akik itt is lehettek volna, inkább elmentek miniszterelnököt hallgatni.

A tömegszámtan egyszerű dolog

Azok után, hogy az elmúlt hetekben az előválasztásról és az ellenzéki összefogásról szóló hírek domináltak, és a folyamat a végén meglepetést hozott a kezdetben outsiderként kezelt Márki-Zay Péter győzelme, világossá vált: a kormánynak valamilyen módon reagálnia kell, és ha reagál, akkor erőt fog mutatni, ahogy a 2018-as választások előtt is tette. Az eddigi utolsó séta megszervezését is Márki-Zay Péter sikere kényszerítette ki, aki akkor Hódmezővásárhelyen nyert időközi polgármester-választást. Három és fél éve Orbán Viktor és csapata – pardon: a CÖF-COKA – március 15-e alkalmából mozdította meg a széles néptömegeket, most azonban a parlamenti választásokat megelőző pillanatokig nem várhatott.

Annál inkább, hogy ráadásul megvolt az a helyzeti előnye is, miszerint a tábor alaposan ki volt éhezve az újabb demonstrációra, miközben az egyesült ellenzék éppen túljutott a hosszúra nyúlt előválasztási procedúrán, így a leeresztés és a kiengedés fázisánál tartott. Nyilvánvaló, hogy Orbán Viktor és a szervezettségét tekintve továbbra is bivalyerős kormányoldal egy felkészülés azonos szakaszában is több embert tudna utcára csábítani, mint a DK, a Jobbik, az MSZP-P, a Momentum, az LMP, a Liberálisok és az MMM együttvéve, ám idén október 23-án ebből a szempontból egyenesen kiütéses győzelmet arathatott. Tette ezt annak köszönhetően is, hogy az ellenzéknek muszáj volt felvennie a kesztyűt, '56 olyan esemény, amiről nem megemlékezni nem lehet.

Nóta, indulj!

A Békemenet nagyjából a szokásos menetrend szerint zajlott, a Budapestre érkező több tízezer ember összegyűlt (hogy '56-nak is jusson valami, ezért a Műegyetem rakparton), sétált két és fél kilométert (a Szabadság hídon, a Kálvin téren és az Astorián keresztül a Bajcsy-Zsilinszky út és Andrássy út kereszteződéséig), majd meghallgatta Orbán Viktort. Új elemként bukkant fel a programban a Nélküled az Ismerős Arcok előadásában, közvetlenül a miniszterelnöki beszéd előtt, a dal mindinkább a jobboldal új himnuszává válik, nem csodálkoznánk, ha ezentúl minden hasonló rendezvényen elhangzana. Akárcsak a Kossuth Lajos azt üzente, amely útravalóként késztette együtt éneklésre a tömeget, szemléletesen illusztrálva az orbáni retorika és stratégia egyszerre össznemzetinek és forradalminak tételezett jellegét.

A miniszterelnök beszédének tartalmát Magyari Péter elemezte részletesebben ide kattintva olvasható cikkében. Orbán Viktor 1956-ot annyiban érintette, amennyiben szüksége volt rá, hogy párhuzamot építhessen 2006-tal és 2022-vel. A megemlékezéses rész ennek jegyében inkább a 15 évvel ezelőtti eseményekről szólt, azokat sitilzálta az ádáz ellenséges hatalom – hősies hazafiak ellentétpár mentén. Ha nem is különös, de érdekes, hogy a színpadot nem az Astorián állították fel, ahol 15 évvel ezelőtt összegyűlt a Gyurcsány Ferenc bukását forszírozó, ám akkor még mérsékelt jobboldal, hanem néhány száz méterrel arrébb, ahol a radikálisok és a rohamrendőrök összecsapásai elkezdődtek azon az október 23-án.

A miniszterelnök mindenesetre a harmadik kétharmada végéhez közeledve újra szabadságharcot hirdetett, szereti az ilyet, többször be is jött már. E szabadságharc során a többséget és a vívmányokat a morális fölény birtokában most nem is az idétlen és gyámoltalan ellenzékkel szemben kell megvédeni, hanem a Nyugat ellenében, amely már-már a brezsnyevi doktrínák szellemében fosztaná meg sajátos-harmadikutas leglényegétől a magyar szabadság lelkiségét. „Az a céljuk, hogy Mária kezéből Brüsszel lábaihoz tegyék le Magyarországot” – mondta Orbán Viktor, aki szerint néhány levitézlett baloldali párt miatt nem kellene ilyen nagy számban összegyűlnie a népének. De nem szabad, hogy megtévesszen bárkit a baloldal látványos szerencsétlenkedése, mert a mögöttük álló nemzetközi szereplők erősek, és ez az, ami igazi fenyegetést jelent. Pénz, média, hálózat áll mögöttük, ez olyan erő, amit több millió magyar csak együtt győzhet le, együtt szoríthat ki az országból. „Nem gondolhatjuk, hogy nekünk mindig, minden helyzetben igazunk van. De mindig igazunk van, amikor támadnak minket, és megvédjük magunkat. Igazunk van, amikor kiállunk nagyszüleink, szüleink igazsága mellett, hogy hogyan kell és érdemes élni” – fogalmazott.

Negyedik köztársaság

A kormányzati kampányeseményre összehozott tömeg alapfokú üzenetére az egyesült ellenzék egyféleképpen: igen erős állításokkal reagálhatott. Az Andrássy és a Dózsa György út kereszteződésében néhány ezren jöttek össze – lehetett hallani olyat is, hogy a pártok Márki-Zayékra hagyták a rendezvény megszervezését, bemutatandó, milyen szerény a hátországuk –, ennyien hallgatták az előválasztási versenyben állva, illetve lemaradt jelölteket, akik hálából igyekeztek jól idézhető kijelentéseket tenni. Idézünk is néhány mondatot sorban.

Jakab Péter (Jobbik): "Adjátok vissza az életünket, a jövőnket, a hazánkat, és mi vissza fogjuk adni a kisemmizett nemzetnek mindazt, amit elvettek tőle! Nemcsak a földeket és a gyárakat, hanem a hitet is."

Fekete-Győr András (Momentum): "Libabőrös vagyok, mert történelmi momentum ez. Nem tudok elképzelni méltóbb tiszteletadást az ötvenhatos hősöknek, mint hogy az ellenzék összefogott, hogy lerázzuk magunkról az orbáni elnyomást, elbutítást, elüldözést.”

Dobrev Klára (DK): „Jövő tavasszal vagy mindannyian győzni fogunk, vagy mindannyian együtt fogunk elbukni. Ez a mi közös felelősségünk.”

Karácsony Gergely (MSZP-P): "Harminc évvel ezelőtt hittünk abban a köztársaságban, amiért talán nem küzdöttünk eleget. Jött egy gonosz, cinikus politikai kalandor, aki felszámolta a köztársaságot, hogy még több pénzt és hatalmat szerezzen. De a mai nap születésnap. Akik itt vannak, akár csak lélekben is, részt vesznek a negyedik köztársaság születésében."

Fidesz vagy nem Fidesz?

Az ellenzéki beszédek sorát Márki-Zay Péter, az előválasztás győztese zárta. Egyrészt arról beszélt, hogy a politikai értelemben ébredező fiatalokra kell támaszkodni, emellett megemlítette, hogy 22 ezer szavazatszámlálóra lesz szükség a tavaszi választásokon. "A következő hat hónapban minden magyar emberre szükség van – hangsúlyozta. – Hat hónap kemény munkával bebizonyíthatjuk, hogy mi is hősök vagyunk" – utalt '56-ra. Azt mondta, örömmel látja, hogy sokakon kint van a kék szalag, a mozgalom jelképe, és a fiatalokat arra kérte, győzzék meg fideszes rokonaikat, hogy az ellenzéki összefogásra szavazzanak.

A jövőről szólva elszámoltatást ígért, beszélt egy új választójogi törvényről, arról, hogy ellenzéki győzelme esetén végre mindenki betekinthet az ügynökaktákba, és hogy amint lehet, bevezetik az eurót. A külügy új irányaként az európai szövetségesek és a NATO iránti lojalitást jelölte meg. A bevándorlásról megjegyezte, a kerítés marad, de ki fogják adni „Gruevszkit és a többi Fidesz által betelepített bűnöző migránst”. Márki-Zay szájából szokás szerint elhangzott a Fidesz vagy nem Fidesz szlogen, és persze azzal fejezte be, hogy "mindig csak felfelé". Zárásként maga mellé hívta a többieket, hogy egymás kezét fogva demonstrálhassák: együtt képesek lehetnek a diadalra a sorsdöntő megméretésen.

Október 23-át összességében egyértelműen a kormányoldal nyerte az utcán. Orbán Viktornak sikerült erőt mutatnia, és a hívei is megkapták régen várt adrenalin- és tömegmámoradagjukat, valamint a következő egy-két hónapra elegendő muníciót és eszmei felkészítést. A 2022-es választások ellenben remélhetőleg nem az utcán, hanem a szavazófülkékben fognak eldőlni, az eddigi szokásoknak és az alkotmányos kereteknek megfelelően. Hogy hogyan, az a szereplők innentől mutatott formáján múlik. Közhelyszerű tény: a béke és a szeretet erejének kétoldali emlegetésétől függetlenül a harcias hangnem szelídülésére nem indokolt számítani. Egy biztos: a távolság a meggyőződéseikben egyre megingathatatlanabb oldalak között csak nőni fog, már ha ez egyáltalán lehetséges még.

Ukrajnában is gyászolják az Alec Baldwin által a Rust címen futó western forgatásán, az új-mexikói Albuquerke közelében lelőtt filmoperatőrt. A 42 éves Halyna Hutchinst közvetlen közelről lőtte mellbe a film 63 éves sztárja, aki úgy tudta, a fegyver nincs megtöltve. Hogy a végzetes hibát ki követte el, azaz miként került az éles töltény a pisztolyba, még nem tudni, ez csak a már elindított vizsgálatok során derülhet ki.

Az áldozat keresztneve alapján eleve valószínűsíthető volt, hogy Halyna Hutchins ukrán származású, erről röviden a saját honlapján is írt, ám az ukrán sajtó a részleteknek is utánajárt a tragédia után. Az operatőr eszerint 1979-ben született Ukrajnában, Zsitomir megye Horogyec nevű településén, Halina Androszovicsként. Az apja a szovjet haditengerészet tisztjeként szolgált, így gyerekkorának nagy részét egy sarkkörön túli katonai bázison töltötte Murmanszk közelében.

A Szovjetunió felbomlása után a család hazaköltözött Ukrajnába, Halina Androszovics pedig a középiskola elvégzése után – a Radio Szvoboda cikke, illetve videója szerint – először a kijevi agráregyetemre iratkozott be, ahol 2001-ben diplomázott vállalati gazdaságtanból. Nem sokkal később sikerült zöld kártyát szereznie, és az Egyesült Államokba utazott, itt férjhez ment, és felvette a Hutchins nevet. Kisvártatva hazament Kijevbe, ahol már Halyna Hutchinsként újságíró-főiskolai mesterképzésre jelentkezett, amelyet 2005-ben fejezett be. Ezután előbb brit forgatócsoportokkal dolgozott tényfeltáró dokumentumfilmes projekteken, majd visszatért az Egyesült Államokba.

Halyna Hutchins érdeklődése innentől egyre inkább a filmezés felé fordult, és 2013–15 között elvégezte az Amerikai Filmintézet (AFI) képzését, megszerezve immár harmadik diplomáját. 2018-ban bekerült a Fox DP Lab feltörekvő fiatal női operatőröket támogató programjába, 2019-ben pedig az American Cinematographer – az Amerikai Operatőrök Társaságának folyóirata – a "rising starok" közé sorolta a szakmájában.

Az ukrán származású operatőr összességében több mint harminc filmet forgatott, ezek közül öt volt nagyjátékfilm: elsőként a 2017-es Snowbound, majd a Darlin, az Archenemy, a Blindfire és a már idén elkészült The Mad Hatter. Igazi első kategóriás sztárral ugyanakkor a Rust forgatásán dolgozott először Halyna Hutchins, akinek ez a két tőmondat olvasható az Insagram-profilján: Restless Dreamer. Adrenaline junkie.

Rokonai és barátai is nyughatatlan szellemként írták le a tragikus baleset áldozatát a Radio Szvoboda videójában, olyannak, aki mindig mást és többet szeretett volna – de soha nem feledkezett meg a származásáról és a hazájáról sem, amiről a közösségi médiában közzétett bejegyzései is tanúskodtak.

Az utóbbi napok politikailag legkifejezőbb fényképén a vizualitásban amúgy is bivalyerős Németh Szilárd tekinthető meg a Kozma István kétszeres olimpiai bajnokról elnevezett birkózóakadémia épülete előtt. A Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára egy tipikusan ötvenhatos Csepel teherautó mellett feszít délcegen, amelyre ráapplikálták az Elkúrtuk című vadonatfriss filmalkotás plakátját. A dolgok állása – ennyit írt a fotó mellé a nagy kommunikátor a közösségi média különböző platformjain.

Az Elkúrtuk című mozifilm (fenébe az x-szel, az eleje főcímben amúgy is * van) körüli felhajtásról mindenki olvasott már, nem csinálták rosszul a píárt a megafilmesek, azt kiemelni például kifejezetten jó ötlet volt, hogy na vajon ki játssza Gyurcsány Ferencet. Törtem is a fejemet, hogy korrekt vagyok-e, ha elszpojlerezem, de végül arra jutottam, hogy muszáj. Ez ugyanis az alkotók – magyar forgatókönyvíró, spanyol operatőr, brit rendező – egyik kimondottan ügyes húzása: Gyurcsány Ferencet nem játssza senki. Csak maga Gyurcsány Ferenc, archív felvételeken. Hogy miért volt ez ügyes húzás? Abban a pillanatban, ahogy megjelent volna az elkúrós miniszterelnök szerepében Hugh Grant, John Malkovich, Latabár Kálmán, Stan és Pan vagy akárki, már csak paródiaként lett volna nézhető a mű. Az első súlyos buktatót ilyenformán elkerülték.

Gondolom, azt sem muszáj mélyebben ecsetelni, hogy mi a sztori: őszödi beszéd, nyilvánosságra kerülés, zavargások, rendőri túlkapások, harc a hatalomban maradásért. Ha már politikai krimit készítünk egy szép sűrű alapanyagból a 15. évfordulóra, közel kell hozni a publikumhoz valahogy a dolgot, átélhetővé kell tenni az eseményeket, ehhez pedig legalább egy hősies kisemberre is szükség van, sőt az sem gond, ha több van belőlük. A klasszikus politikai krimik kisemberhősei alacsony rendfokozatú zsaruk vagy újságírók szoktak lenni, az Elkúrtuk is ilyeneket választ, plusz egy karrierre vágyó fiatal leányt a hatalommal kollaboráló közvélemény-kutató intézetből. Melynek vezetőjét Endrének hívják, és bár olykor kételyek emésztik őt, nem átallja manipulálni a mit sem sejtő magyar embereket. Az igazán nagy manipulátor azonban nem ő – és ezzel elérkeztünk a film sajátos történelemszemléletéhez.

"Oroszországnak őszintén szólva ma nincs érdemi befolyása arra, hogy mi történik a Dnyeszter Menti Köztársaságban. Eltávolodott a régióban zajló folyamatoktól. A köztársaság orosz orientációja csak a felszín. Akár már holnap az Európai Unió felé fordulna, ha éppen erre lenne szükség és lehetőség. Minden a Seriff holding gazdasági érdekein múlik." Ezt még 2017 nyarán mondta a Gazeta.ru tudósítójának a DMK (vagy: Dnyeszter Menti Moldáv Köztársaság, vagy: Dnyeszteren Túli Terület, vagy: Transznisztria, vagy: Dnyeszteren Túli Köztársaság) politikai vezetéséhez közel álló személy (a neve elhallgatását kérve), amikor a Tiraszpolból elmenekült és elrejtőzött előző köztársasági elnök, Jevgenyij Sevcsuk vádjai borzolták a kedélyeket a térségben. Sevcsuk, aki 2011-es megválasztása után nem sokkal még azt feszegette, hogy elődje, Igor Szmirnov illegálisan külföldre csempészte a köztársaság aranytartalékait (bármit is jelentsen ez), ekkor azt állította: Victor Gusan, a szóban forgó Seriff mindenható ura a 90-es években bérgyilkosságokat rendelt meg és bonyolíttatott le, hogy megszabaduljon a konkurenciától, és a régió gazdasági-piaci egyeduralkodójává emelkedjen.

Érdemi bizonyítékokkal nem állt elő Sevcsuk, noha belső információknak nem lehetett híján. Iskolái elvégzése után előbb 24 évesen a DMK belügyi szerveihez csatlakozva a gazdasági bűnözés elleni küzdelem frontján tevékenykedett, majd 6 esztendővel később, 1998-ban leszerelt – századosi rangig jutott –, hogy a Seriff igazgatóhelyetteseként folytathassa meredeken felfelé ívelő pályafutását. Itt 2 évet töltött, aztán 2000-től a bankszférában próbálkozott, illetve parlamenti képviselő lett, majd 2011 és 2016 között köztársasági elnökké avanzsált. Bukása és távozása után nemcsak ő fogalmazott meg vádakat, hanem a DMK ügyészsége is – az történetesen vele szemben, egyebek közt korrupció miatt. 16 évet kapott távollétében, amit nem fog letölteni, hacsak nem tér haza. Erre semmi oka. Bizonyára esze ágában sincs Victor Gusan karmai közé szaladni. Márpedig aki tényezőnek számít, és átlépi a Dnyeszter Menti Köztársaság határait, az bizonyosan e karmok között találja magát.

Nem vásik a seriffcsillag

A DMK-ról nem sokat hallott az elmúlt évtizedekben az európai és magyar olvasó. Vannak ilyen egzotikus pontjai az univerzumnak, amelyek annak ellenére tűnnek iszonyú távolinak, hogy földrajzi értelemben nincsenek messze. Ilyen például Fehéroroszország is, amelyről kizárólag akkor olvasunk, illetve nézegetünk képeket és videókat, ha kitörni látszik valami színes tavasz, vagy ha az általában szokásosnál is meredekebb hülyeségekkel szórakoztatja a nemzetközi közvéleményt a még mindig örökös elnök.

Ha most vasárnap lennének a választások, akkor könnyen lehet, hogy Márki-Zay Péter az eufória hullámain tovább emelkedve kapásból legyőzné Orbán Viktort. Hiszen alig néhány hét alatt mindenkit legyőzött, aki szembejött, előbb Jakab Pétert kiszorítva befért a legjobb háromba az ellenzéki előválasztás első fordulójában, aztán a siker adta pluszenergiákra támaszkodva rá bírta bírni Karácsony Gergelyt, hogy lépjen vissza a javára, majd simán verte a második körben Dobrev Klárát. Tette ezt hangsúlyozottan konzervatív vidéki polgármesterként – de elsősorban a budapesti baloldali-liberális szavazatoknak köszönhetően. A vidék hiába tartott ki többé-kevésbé a mozgósításban változatlanul erős Demokratikus Koalíció-jelölt mellett, a fővárosi és főváros környéki választópolgárok zöme rendszerváltó hangulatba emelkedvén úgy döntött, mer a kisebbnél lényegesen nagyobbat álmodni.

Igen ám, csakhogy a 2022. áprilisi választások nem most vasárnap lesznek, hanem 2022 áprilisában.

Ellenzékváltás helyett ellenzékivezér-váltás

Első ránézésre úgy tűnhet: Márki-Zay Péter villámgyorsan leváltotta az ellenzéket szőröstül-bőröstül. Kívülről jött emberként a magyar belpolitika markáns szereplői közül előbb a Jobbik és a Momentum, majd az MSZP-P, végül a DK jelöltjét is könnyedén elintézte, így lesz belőle a kihívók közös listájának éllovasaként miniszterelnök-jelölt jövő tavasszal. Végre valami új kezdődhet, mondja erre a több évtizedes belpolitikai állóháborúba belefáradt – vagy az ifjú koránál fogva abba belenőtt, másmilyen közéletet még soha nem is látott – választó, második ránézésre azonban nem árt pontosítani, mintegy a tisztánlátás végett: MZP nem az ellenzéki pártokat küldte nyugdíjba, hanem a frontembereiket gyűrte maga alá.

A majdani közös listán, amelyet még nem ismerhetünk – ezt a következő hetekben-hónapokban fogják összeállítani, érdekes lesz figyelni, hogy mennyire viharos körülmények között –, ezeknek a pártoknak az emberei lesznek ott, miközben a miniszterelnök-jelöltnek azért is meg kell küzdenie, hogy a megunt arcok helyére legalább részben frissebb figurák kerülhessenek. Arról nem beszélve, hogy az egyéni képviselőjelöltek mind megvannak, és bár akadnak közöttük újak is bőven, gyakorlatilag valamennyien a szóban forgó pártokhoz kötődnek.

A taktikai szavazás diadala

A szóban forgó pártoknak továbbra is megvan a maguk filozófiája, nézetrendszere, pozíciója a politikai skálán, ami nem annyira egyezik Márki-Zay Péter elhelyezkedésével ugyanott. Az egész előválasztás egyik legérdekesebb nóvuma, hogy a második fordulóban ennek minimális jelentősége sem volt. Az a fajta taktikai szavazás, ami a 2018-as választások idején csak korlátozottan működött, most fölényes diadalt hozott MZP-nek. A finom kezű entellektüelek forradalma volt ez – a horpadt mellű szociológusoké és a jól megtermett publicistáké –, ami hangulatában visszaidézi a rendszerváltás történéseit. Akkor is volt egy rövid periódus, amikor azt lehetett hinni, hogy a politika értelmiségi műfaj, és függetlenül attól, hogy mit és hogyan gondol a világról, a közös ellenséggel szemben mindenki részt vehet benne egymás oldalán, sőt ez a pillanat a beláthatatlan hosszúságú jövőre is kiterjeszthető.

Hogy a nézetek különbözőségének zárójelbe tétele ezúttal is fenntartható-e mondjuk a kormányváltásig, az még nem egyértelmű, ahogy az sem dőlt el, hogy a fent említett mindenkibe mennyien sorolódnak bele ténylegesen. Az előválasztás két fordulójában összesen 850 ezren vettek részt, ez rengeteg – duplája annak, amennyivel előzetesen kalkulált az ellenzék –, de még mindig jóval kevesebb, mint ahány választót a Fidesz aktuális ismereteink és korábbi tapasztalataink szerint mozgósítani képes.

A centrális erőtérnek végleg vége, béke poraira

MZP konzervatív mivolta és imázsa annak ellenére kulcskérdés, hogy a klasszikus jobb-bal felosztás egyre értelmetlenebbé válik napjainkban. Ez ugyanis az utolsó szög a Fidesz-féle centrális erőtér koporsójában. Amikor Orbán Viktor évekkel ezelőtt úgy döntött, hogy az akkor épp szélsőségesen jobbos Jobbik elől radikális bevándorlóellenes üzeneteivel és politikájával elszívja a levegőt, azzal rövidebb távon rengeteget nyert – messzebbre ne menjünk, egy választást is –, ám egyúttal maga fogott hozzá a hosszabb távú sikereket garantáló struktúra lebontásához. Azóta visszaépült a kétpólusú szisztéma, tehát újra az a kérdés, hogy a Gyurcsány Ferenctől és Orbán Viktortól kb. egyformán távol sínylődő választópolgárok – más néven: bizonytalanok – elhiszik-e még valakinek, hogy képes lenne képviselni őket is. Esetleg annak ellenére, hogy Gyurcsány még mindig ott van a brancsban.

Dobrev Klára ennek a közönségnek a megszólítására nyilván semennyire sem lett volna alkalmas, Márki-Zay Péter ellenben a zavaró körülmények ellenére az lehet. A cinikusokat és a nihilistákat ugyan ő sem érheti el, de azokat a centristákat vagy jobbközép identitásúakat igen, akik nem bírják már elviselni az Orbán Viktor-féle primitív-decizionista harci jobboldaliságot. Nem véletlen, hogy a Fidesz Márki-Zay identitásának kikezdésével indított az előválasztás másnapján azonnal, frontális támadásra utasítva a papagájkommandót – képviselőstül, influenszerestül, médiástul –, nyakra-főre baloldalizva a győztest, ahol csak lehet. Az állítások igazságtartalma nem számít, az akciónak mélysége nincs, csak a szélessége és az intenzitása fontos. A mozgósítás nem állhat le, a harci szellem nem bújhat vissza a palackba.

Nem mellesleg: a jelöltnek ráadásul nem elég a centristák kedvében járnia, meg kell még hódítania azokat is, akik Dobrev Klárát eddig jobban szerették, és megtartani a taktikai szavazókat, akik számára számítanak a baloldali vagy liberális értékek. Mivelhogy MZP-t nem csupán a kormányoldal igyekszik innentől mindennél élénkebben amortizálni, hanem a természetes kopás is árthat neki. Végtelen hosszúságú beszédeiben mindig benne van a hibázás lehetősége, ilyenkor nagyon könnyű olyat mondani – főként aktuális emberi jogi tematikákat érintve –, ami elidegenítheti a heterogén közönség egyes népesebb szubkultúráinak szereplőit is.

Fidesz vagy nem Fidesz?

Ebből és a többi körülményből is kiindulva: az idő nem biztos, hogy MZP-nek dolgozik. Amikor 2018 előtt időközileg nyert Hódmezővásárhelyen, a puszta eredménnyel is elhitetve, hogy az ellenzéknek lehet keresnivalója a küszöbön álló országgyűlési választásokon, a Fidesznek egy-két hónap elég volt, hogy a tanulságokat levonva reagáljon, és az intenzív mozgósítás révén mégis besöpörje az újabb kétharmadot. Most fél éve van erre, és tudja, hogy az előválasztás ugyanaz nagyban, ami három és fél évvel ezelőtt Hódmezővásárhely volt kicsiben. Még egyszer, elsősorban városi, ezen belül is fővárosi történet: a szavazók mintegy 30 százaléka volt budapesti, miközben a választók csupán 18 százaléka él a fővárosban, és az sem kétséges, hogy aki részt vett az előválasztáson, az rendkívül elkötelezetten óhajtja-akarja a változást.

Ahhoz azonban, hogy ez bekövetkezzen, Márki-Zaynak és az ellenzéknek azokat is el kellene érnie, akikkel a Fidesz puszipajtási viszonyban van, és akikre elsősorban támaszkodni szokott. Akik nemhogy nem néznek politikai műsorokat a népszerű YouTube-csatornákon – szemben az előválasztás aktív közönségével –, hanem magáról az internetről is annyit sejtenek, hogy azonos a Facebookkal. Az ő lelkükért és a finom kezű entellektüelekével azonos értékű szavazatukért régóta harcol a kormánypárt dinamikusan, és komoly sikereket ér el ezen a téren. Ha valaki tisztában van vele, hogy mit jelent a közösségimédia-alapú tömegdemokrácia a 2020-as években, az akkor is Orbán Viktor és a csapata, ha nem sokat merengenek a klasszikus demokratikus szabályok és keretek sanyarú sorsa felett.

Ezzel együtt egy biztos: míg 2014-ben és 2018-ban az volt a választások kérdése – ha kérdések voltak ezek reálisan –, hogy ha nem Orbán Viktor, akkor kicsoda, addig most ezen nem kell gondolkodni. Hacsak nem borul fel a látványosan összerakódott építmény valamilyen különleges ok miatt, ez azonban – sarlatánság ilyesmit vélelmezni, vagy sem – többé-kevésbé valószínűtlen. A vonatkozó kérdés tehát ezúttal kétségkívül ez: Fidesz vagy nem Fidesz? Ha ezt sikerül ilyen élesen, intenzíven, hangsúlyosan napirenden tartani, és a választópolgárok különböző rétegeinek elérését nagymértékben javítani széles e hazában, akkor lehet esélye Márki-Zay Péternek és a rendszerváltás utáni Magyarország legszínesebb koalíciójának a négyszeres miniszterelnökkel és pártjával szemben. A kétharmad dilemmáját viszont egyelőre ne is feszegessük.

A szavazatok 60 százalékának összeszámlálása után Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció jelöltje elismerte a vereségét. Ekkor Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester a szavazatok 58 százalékát tudhatta magáénak az ellenzéki előválasztáson. Matematikailag Dobrev még utolérhette volna ellenfelét, a gyakorlatban azonban nem maradt már erre esély.

Márki-Zay egy kivételével az összes budapesti választókerületet elvitte – nagy részüket nagy különbséggel –, és a vidéki megyék közül is övé lett Csongrád, Vas, Győr-Moson-Sopron, Bács-Kiskun és Békés.

Az ellenzéki előválasztás első fordulójában Dobrev Klára végzett az első helyen 35 százalékkal, a második Karácsony Gergely lett 27-tel, Márki-Zay pedig harmadik 20-szal. A hódmezővásárhelyi polgármester eredménye meglepetésnek számított, azóta pedig fokozatosan tovább növelte a népszerűségét, és elérte, hogy Karácsony Gergely főpolgármester, az MSZP és a Párbeszéd jelöltje lépjen vissza a javára. Az előválasztásban részt vevők többsége a jelek szerint arra jutott, hogy valóban Márki-Zay lehet az az ember, aki a 2022-es parlamenti választásokon legyőzheti Orbán Viktort. A második fordulóban közel 30 ezerrel többen szavaztak, a legtöbb helyen a győztest többen választották, mint az első körben őt és Karácsony Gergelyt együttvéve.