A második születésnapját már egy bronxi bababörtönben ünnepelhette, miután szüleit, Zs. Reginát és K. Lászlót letartóztatták a bevándorlásiak.
2014-ben a kormány még azt ígérte, családi házak modernizálására költik az EU-pénzeket. Aztán inkább mégis középületekre költenék, bár annak sokkal kisebb hatása lesz.
Bár tavaly csak Izlandon nőttek jobban a bérek, egy átlag szlovák így is 7,2 százalékkal keres többet egy átlag magyarnál. Azt meg inkább nem is mondom, hogy mennyit keres egy átlag szlovén.
A szóvivő nem kívánta kommentálni a sajtóértesüléseket.
Pedig tavaly már végigtarolták a bozóttüzek az államot, csoda, hogy maradt még valami, ami eléghet.
Az évszakhoz képest még hűvös is, bár az utóbbi csalóka, a napnak azért ereje van.
El-ké-pesz-tő meccs volt. A svédek az első félidőben simán bebiztosíthatták volna a győzelmet, a németek a 82. perctől emberhátrányban, a 87.-től gyakorlatilag egy védővel játszottak.
Egymás után két nagy helyzetük is volt, a második már bement. Az elsőnél Kimmich beadását Müller lépte át, de tisztáztak Gomez elől. A gólnál Werner a másik szélen futott el, a 16-os bal sarkáról centerezett. Lapos beadása felpördült a félidőben beállt Gomez lábán, így lett jó Reusnak, aki az ötösről betérdelte.
A félidőben vezet Svédország. Ha így marad, a spanyolokhoz, olaszokhoz és a franciákhoz hasonlóan Németország is címvédőként búcsúzhat a csoporkörben.
Toivonent ugratták ki középen, megtolta Rüdiger mellett, majd leheletfinoman átemelte a becsúszó lábán és Neuer kapuson is. A meg nem adott 11-esre tekintettel teljesen megérdemelten vezet Svédország, még ha az első 25 percben alig értek is labdához. Utána kezdtek kiszabadulni a szorításból, részben azért, mert a németek percekig nem cserélték le a fejsérülést szenvedett Rudyt, hanem inkább emberhátrányban játszottak.
Ezért:
Érthetetlen, hogy még a videóbírós stáb se jelezte a teljesen egyértelmű 11-est. A meccsen amúgy Svédországnak csak momentumai vannak, most, a 28. percben 262:41 a passzok, 83:17 a labdabirtoklás aránya a németek javára. Pedig Rudy fejsérülése miatt a németek percek óta emberhátrányban játszanak.
Németország győzelmi kényszerben van, de a svédek se lehetnek nyugodtak egy döntetlennel sem.
Megrázó erejű mozgóképes bizonyíték került elő, semmi sem úgy történt, ahogy azt hittük.
Rebić hatalmas kapushiba után szerzett vezetést, Modrić 81. percben lőtt bombagólja végleg megtörte az argentinokat, akiknek még Rakitić is lőhetett volna kettőt. De végül csak egyet lőtt, így a vége 3:0
Három az egyben indulhatott egy horvát kontra, de nem siették el. Az argentinok lelki állapotára jellemző, hogy még ebben a kocogós tempóban is végig ment a kontra, Rakitić elönzőzte, nem passzolt az üresen álló Kovačićnak, hanem rálőtte. A kapusról Kovačićhoz pattant a labda, aki önzetlenül legurította Rakitićnek, aki az üres kapuba lőtte.
Pedig a gól óta nagyon, igaz, minden elképzelés nélkül nyomtak az argentinok. Messit nyomtalanul tüntetik el a pályáról a horvátok, akik pár gyors kontrával már veszélyeztettek. Argentína-Horvátország 0:2
Caballero hibázott hatalmasat, egy hazaadást nem kivágott, hanem megpróbált átpörgetni a kapura törő Rebić fölött. Nem jött össze, Rebić kapásból, félfordulatból hatalmas erővel vágta be a hosszú felső sarokba.
Minden igényt kielégítő öldöklés zajlik a pályán. Önerőből eddig csak a horvátok jutottak helyzetig, de már két száz százalékos helyzetet is összeszerencsétlenkedtek az argentinoknak.

Jó estét, perceken belül kezdődik a nap rangadója. Jóslatba nem bocsátkoznék, az argentinokat nem láttam, a horvátok minimális erőfeszítéssel győzték le a harmatgyenge Nigériát. Az argentinok még akkor is kieshetnek, ha itt győznek, még ha kevés esélyt is látok rá, hogy kikapjanak Nigériától. A horvátoknak még egy vereség esetén is a saját kezükben a sorsuk. Egyelőre ennyi, ha történik valami fontos, szólok.
El is indulok gyorsan, viszlát.
Önök ne menjenek sehova, Szily László már bőszen közvetíti a dán-ausztrál meccset!
Szara Netanjahu a vád szerint jogtalanul számolt el százezer dollárnyi ételszámlát az állammal.
Roberto Savianót 2006 óta védik a rendőrök a mafiától, de az ország új fasiszta belügyminisztere személyes sértettségből most veszélybe sodorná az életét.
Ókovács Szilveszter szerint a Magyar Idők cikke miatt "jelentős mértékben visszaesett" a jegyértékesítés. Pedig már jegyet se lehet kapni a még megtartandó előadásokra.
Cave "A homoszexuális művészet különösen szép darabjának" nevezte az alkotást.
A helyi jogszabályok szerint az engedély kialakításának feltétele a kérelmező "jó jelleme", márpedig szerintük Trumpnak nincs olyanja.
Majdnem történelmi mélységbe zuhant, de az utolsó pillanatban visszatáncolt.
A Fox elfogadta a Disney ajánlatát, de a korábban 65 milliárd dollárt ajánló Comcast még rájuk licitálhat.
Ian Bremmer politológus szerint ez történt a G7 csúcstalálkozón azután, hogy Trumpot nagy nehezen rávették a közös nyilatkozat aláírására. Trump aztán visszavonta aláírását.
Az ügyészség Súlyos testi sértés kísérletével vádolta meg a 29 éves férfit.
Ennyit a Jurassic Parkról, minden hitemet elvesztettem Hollywoodban :-(((
Ő az első miniszterelnök, aki hivatali idejében szült. Egyelőre csak a születés tényét közölték, a kislány nevét még nem.
A kaposvári férfi két és fél évig járta a somogyi szántóföldeket a fémkeresőjével. Több száz, régészeti leletnek minősülő tárgyat talált, ezek a törvények szerint a Magyar Állam tulajdonát képzik.
A Fővárosi Ítélőtábla megsemmisítette a megismételt eljárásban kiszabott ítéleteket.
Sőt,friss döntésük szerint még csak adót se csalt az előadóművész. Csaknem négy éven át vádolták ezzel.
Ezt onnan tudom, hogy a Magyar Idők nevű kormányzati izé tíz bekezdéses cikket közölt róla. Döbbenetes, de Vadász Viktor képes volt a Helsinki Bizottság vezetőit is bekövetni a Twitteren. Ez felháborító!
Rudas Tamás, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontjának igazgatója arra nem lát reményt, hogy a kormány elálljon a tudományos szabadságot korlátozó terveitől. Abban bízik, hogy kompromisszumos javaslata alapján a tudósok legalább munkaidejük 60 százalékában tudománnyal foglalkozhatnának, és csak a maradék negyvenben a kormány kedvenc témáival.
Június 20-25 között minden nap egy órával a vizsgák kezdete előtt lelövik a netet, és csak a vizsgák vége után kapcsolják be újra, hogy megelőzzék a csalásokat.
Budapesten már hajnali 5:40-kor 22 fokot mértek.
Ha a pótlóbuszok is úgy akarják, kis szerencsével még pont hazaérek a Portugália-Marokkó második félidejére. Holnap hajnalban újra találkozunk, addig is minden jót!
A Szovjet Megszállás Áldozatainak Emlékművét kellett lelepleznie. Ésszel nem ment, megoldotta izomból.
A Dow Jones 30 vállalat részvényeit követő indexében az amerikai gazdaság alakulását legjobban leképező cégek szerepelnek. A GE és az iparvállalatok fölött eljárt az idő.
A belga-francia-spanyol hármast előztük meg.
Azon háborodtak fel, hogy Trump igazságügyi miniszterének új utasítása alapján elveszik a gyerekeket a határon illegálisan átlépőktől.
Ehhez ha akarnék se tudnék mit hozzáfűzni.
A legtöbben a tengerbe fulladtak, sokszor több tucat sorstársukkal együtt. De megrázóan sokan haltak meg menekülttáborokban, idegenrendészeti őrizetben is.
A présből előzőleg kiiktatták a biztonsági kapcsolót, ami megakadályozta volna, hogy véletlenül beinduljon. Be is indult, agyonynomta az áldozatot.
A vendég már elfogyasztotta az ételt, amikor meglátta, hogy mit kért a szakácstól a pincérnő.
Bonyodalom bonyodalom hátán. Miközben az ország külügyminisztere tagad, Becker ügyvédei bemutatták a hivatalos kinevezési iratot, amit a Közép-Afrikai Köztársaság EU-nagykövete írt alá.
Egy derbyshire-i iskola diákjai küldték fel ballonnal az űrbe. Még reménykednek, hogy előkerülhet.