Erre sajnos sokkal nagyobb az esély az elviselhető nullánál. Az európaiak legfőbb aggálya, hogy Trump kvázi védelmi pénzt kér majd, gazdasági engedményeket követelve az amerikai csapatok európai állomásoztatásáért cserébe.
Csak hogy keddig se maradjunk foci nélkül, nézzük meg együtt a North Carolina FC és a Charleston Battery meccsének utolsó húsz másodpercét, amiben az előbbi öt őrjítően nagy gólhelyzetet is kialakított.
Horvátország drámai meccsen, egy remek első félidő és fordulatos hosszabbítás után, 11-esekkel verte ki a házigazdát az utolsó negyeddöntőben. Oroszország-Horvátország 2:2 (1:1, 1:1, 1:2), tizenegyesekkel 3:4
Az oroszok kezdték a tizenegyespárbajt. Az első rugó Szmolov, csak várnia kellett a labdára, mert azt senki se vitt magával. Idegesnek tűnt, flegmán rúgta középtájra, Subašić könnyedén nyúlt vissza érte. Brozović magabiztosan fellőtte a balra vetődő Akinfejev keze fölött a bal felső sarokba. Dzagojev érkezett, ő nyugodtabbnak tűnt, nem is hibázott. Kovačić lapos lövését Akinfejev kitolta, így két sorozat után 1:1. A harmadik orosz rúgó Fernandes volt, aki nagy erővel mellé durrantotta. Pedig a mecs hőse lehetett volna. Modrić jött. Akinfejev kapufára ütötte, ahonnan valahogy beszédült a kapuba. Három kör után 2:1 a horvátoknak. Ignasevics következett, simán ellőtte jobbra a balra vetődő kapus mellett. Vida pont ugyanígy tett, négy kör után 3:2. Kuziajev is magabiztos volt, így Rakitićra maradt a döntés. Ugyanoda rűgta, mint az előző három játékos, Horvátország jutott az elődöntőbe.
A 114. percben Pivarić ostoba kezezése után rendkívül veszélyes helyről, a 16-os jobb csücskénél kapott szabadrúgást. Dzagojev állt neki, ő jobbal csak beívelni tudta. Fernandes így is teljesen tisztán ugorhatott fel, és fejelt védhetetlenül a jobb kapufa mellé. A horvátok közül Mandžukić már alig áll a lábán, Rebić lelassult, Vida már jobbhátvédet játszik, a tizenegyesölő kapus. Subašić pedig hosszú percekig tartó ápolásra szorult.
Hát ez hogy ment be? Egy szöglet után Vida lágyan fejelt a kapu felé, a labda két méterrel előtte lepattant, és mintha a frissen becserélt Ćorluka lábát érintve becsorgott a bal alsó sarokba. Hivatalosan is neki adták.
Az oroszok nyolc kilométerrel futottak eddig többet a horvátoknál, akik sokkal többet passzolnak és birtokolják a labdát. Nem csupán birtokolnak, több és veszélyesebb helyzetük is volt. Dráma is van, a rendes játékidő utolsó percében meghúzta a combját a horvátok tizenegyesölő kapusa, Subašić.
Eddig remek az orosz-horvát nyolcaddöntő. Mindkét csapat megy előre, a horvátok a széleket erőltetik, az oroszok kombinatív, gyors kontrákkal próbálkoznak.
Mondom, hogy jó a meccs! Egy labdaszerzés után Strinić vágta előre a bal oldalvonal mellett. Perišić benntartotta, indította Mandžukićot. Ő bevitte az ötösig, majd félmagasan, erőből középre adta. Az érkező Kramarić előredőlve védhetetlenül fejelt.
Előtte Cserisev megszerezhette volna a második gólját, abból indult a gyors ellentámadás.
Gyors, rövidpasszos adogatás végén Cserisev kapott remek labdát szemben a kapuval. Egyet tolt rajta, majd két védő között óriási gólt lőtt bő húsz méterről a jobb felső sarokba.
Kifejezetten jó a meccs, még ha a gól előtt nem is voltak őrült nagy helyzetek. De mindkét csapat megy előre, a horvátok a széleken, az oroszok kontrákkal próbálkoznak.
Egyetlen reményünk van a nyolcaddöntő borzalmainak elkerülésére: ha az oroszok a józan ész diktálta betömörülés helyett nyerésre játszanának, teret adva ezzel a horvátok gyorsaságának és kreativitásának.
A hegedűs koncertjeibe olyan „közhasznú egyesületek” tolják a pénzt, amikben a művészeti vezetője és a menedzsere is ott ül. Már kapott is egy 30 milliós támogatást, miután a kampány alatt jótékonysági koncerteken zenélt fideszes jelöltek oldalán.
Álomszerű kezdés, 4 percen belül esett két gól után hullámzóan alakult a meccs. Az első félidő végén 15, a második végén 5 percre pörgött fel igazán. A hosszabbításban Modrić 11-est rontott. A drámai 11-es párbajban már nem hibázott.
Micsoda párbajt!!4! Šubašić egyből kapufára tolta Eriksen jól helyezett tizenegyesét, mire Schmeichel rögtön kirúgta Badelj középre helyezett lövését. A következő két pár nem hibázott, a 115. percben büntetőt rúgó Modrić most a rúgás előtt a jobb felső felé mutogató, de laposan balra vetődő Schmeichel helyére rúgta a sajátját.
Aztán Schöne hibázott, középmagas, kifelé kanyarodó lövését Šubašić kiütötte. Ahogy Schmeichel is Pivarić lapos, sarokra helyezett, de gyenge 11-esét.
Jött az utolsó pár. Šubašić a végletekig kivárt N. Jorgensen lövésénél, ott tudta hagyni a lábát középen, ahova a dán lőtte. Rakitić borzasztó feszülten igazgatta a labdát, majd a haját, aztán simán bevágta jobbra a balra vetődő Schmeichel mellett. Horvátország továbbjutott.
A második félidőben nyomtalanul eltűnt Modrić villant hirtelen, saját térfeléről tökéletesen ugratta ki Rebićet, aki eltolta Schmeichel mellett. M. Jorgensen hátulról buktatta. Modrić lőtte a 11-est, nagyon rosszul. Schmeichelről még csak ki se jött.
Dánia pont elég veszélyes ahhoz, hogy a horvátok ne merjenek eszetlenül nyomni. A lendületes első félidő után a másodikban inkább csak fellángolások voltak. Például az utolsó nyolc percben, amikor mindkét kapu előtt akadtak helyzetek.

A horvátok nagyon visszavettek, Modrić eltűnt, hosszú perceken át teljesen ötlettelen, töredezett volt a játékuk. A dánok se erőltették, néhány hosszú átadással próbáltak meglepetést okozni csak.
A 4. percben már 1:1 volt. Utána kicsit lenyugodtak a csapatok, hogy aztán a 25. perctől mindkettő újra rohamozni kezdjen. Dániát Schmeichel bravúrjai, a horvátokat a kapufa mentette meg az újabb góltól.
Nem törtek össze a horvátok, rájuk jellemzően egy jobb szélső elfutás után alakítottak ki helyzetet. Vrsaljko a 16-oson belül, a 11-es pont magasságában izomból keresztbe lőtte, a labda Christensen arcáról Mandžukić elé pattant, aki négyről kegyetlenül bevágta.
M. Jorgensen gyötört be egy labdát két méterről egy bedobás után. Knudsen bedobását Delaney lőtte keresztbe az ötösön
Illetve mire elég egymagában Eriksen? A nap második nyolcaddöntőjén a szépreményű horvátok az áttörhetetlen dánokkal találkoznak
Hátha kipottyan valami belőle. Az új Büntetőeljárási törvény megteremti az előkészítő eljárást, mely során leplezett eszközöket is bevethetnek azok ellen, akik "bűncselekmény elkövetőjeként szóba jöhetnek". És ez nem minden.
Mint zsák és a foltja, úgy illik össze a kanadai tolvajpáros, akiknek az elfogására végül meglepően nagy erőket kellett mozgósítaniuk a rendőröknek, pedig még csak a boltot se sikerült elhagyniuk.
Mondjuk akkor is elbúcsúznék, ha pont szakadna az eső, de így azért jobb. Minden jót a továbbiakban is, viszlát!
A rendőrség látókörébe került 50 lehetséges elkövető egyikéről se sikerült bebizonyítani, hogy ő lett volna a támadó.
A Gikomba piacon főleg használt ruhákat és cipőket árulnak, a tűz villámgyorsan terjedt a fa standokon.
Jim Mattis védelmi miniszter sajtótájékoztatóján megvédte Trump döntését a közös hadgyakorlatok felfüggesztéséről, bár arról még Kína is előbb értesült, mint ő.
Eddig a Ronald Reagan által kinevezett Kennedy volt az ingadozó szavazat.
Négy éven át ígérték, hogy napelemes drónjaikkal elviszik az internetet oda, ahol nincs. Aztán szerdán hirtelen lefújták az egészet.
A rendőrség a biztonsági kamerák felvételén szúrta ki, hogy az 56 éves férfi megpróbál mérget keverni egy munkatársa ebédjébe. Ez alapján azt gyanítják, hogy köze lehetett 21 munkatársa halálához.
Pár szerencsés felhasználó már most ki tud szűrni bizonyos kifejezéseket a feedjéből.
Sótonyi Péter rektor szerint az intézetnek az egyetemhez kéne tartoznia, mert úgy a hallgatók első kézből értesülhetnének a legújabb kutatásokról, a kutatók pedig többletforrásokhoz juthatnának.
Rabok egy csoportja lefegyverezte a börtönőröket, majd egy fegyveres csoport támogatásával kitört a börtönből.
Az ügyészségnek azt nem sikerült bebizonyítania, hogy Ahmed Abu Hattala közvetlenül is részt vett volna a támadásban, így a legsúlyosabb vádak alól felmentették.
Az ország nyugati határvidékén élők jobban teszik, ha eleve esernyővel ébrednek.
Pedig, mint arra beceneve is utal, a 41 éves, 148-szoros svéd válogatott ex-focista nagy rajongója a mexikói konyhának.
Azt, amely alapján azokat is bebörtönözhették volna, akik a lengyelek felelősségét is felvetik a holokausztban. Morawiecki kormányfő szerint nem "valamiféle nyomás" hatására változtatták meg a törvényt, hanem de.
Az "életvitelszerűen közterületen tartózkodókat" javaslata alapján legfeljebb elzárással büntethetnék.
Trump közvetlenül a NATO-csúcs után találkozhat Putyinnal. Ebből még elég érdekes dolgok fognak kisülni.
Az ukrán kiberrendőrség főnöke szerint bankok és nagyvállalatok vállalati rendszereire telepítettek back doorokat, ez arra utal, hogy nagy támadásra készülnek.
A kormányhivatal megváltoztatta korábbi álláspontját, és elismerte, hogy a magyar jog szerint a bejegyzett élettársakra is vonatkoznak a házasságra vonatkozó szabályok.
Ahogy az űrhajókon, úgy a nyugati városokban is egyre szűkebb helyeken kénytelenek élni az emberek.
Örökbefogadott gyermeküket, egy műanyagkupakot védték.
Abban egyetértenek a krománnyal, hogy el kell választani egymástól a kutatási és az innovációs forrásokat. A pénz szétosztására viszont alkalmasabbnak tartják magukat a hátsó szándékoktól általában nem mentes kormányzatnál.
A családjaiktól már elszakított gyermekeket pedig legfeljebb 30 napon belül vissza kell adniuk a szüleiknek.
Most egy XVI. századi Szent György-szobrot sikerült ólomkatonává pingálniuk.
Életveszélyt okozó testi sértés miatt emeltek vádat a 33 éves kaposvári férfi ellen.
A kormány 2013-ban tűzte ki a teljesíthetetlen, irreális célt maga elé. Azóta sikerült szétverni a prevenciót és az ellátást is. Hogy, hogy nem, ez nem vezetett sikerre.
Már az első félidőben rosszul lett, és az orvosa azt is ajánlotta, hogy menjen haza, de ő inkább maradt, mert a csapat is mindent kockára tett.