„Minden jel, minden kezünkben lévő bizonyíték azt mutatja, hogy 2026 márciusáig ügyvezetője volt Forsthoffer Ágnes egy milliárdos árbevétellel rendelkező cégnek, de ez nem olvasható a vagyonnyilatkozatában”
– ezt Facebook-videójában mondta a fideszes Németh Balázs, aki ezzel a lendülettel be is jelentette, hogy egy újabb vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményezett Forsthoffer Ágnessel szemben az Országgyűlés Mentelmi Bizottságánál.
Forsthoffer Ágnes akkor azzal reagált, hogy fenntartja a vagyonnyilatkozatában megadott adatokat, de benyújt egy kiegészítő tájékoztatást a mentelmi bizottság elnökének a családi vállalkozásban lévő tulajdonrészéről, miután kiderült, hogy a házelnök a gazdasági érdekeltségekre vonatkozó részből kihagyta a családi vállalkozásban üzemeltetett Margaréta Hotel mögött álló Fortrend Hotel Szállodafejlesztő és Szolgáltató Kft-t. Ebből a cégből 2025-ben 40, 2026-ban 200 millió forint osztalékot vettek ki. Egyben közölte azt is: „Soha semmilyen rejtegetnivalóm nem volt, és nem is lesz, ezért a legnagyobb nyugalommal fogadtam ezeket a támadásokat is.”
Kérdés a vitához: Milyen információknak kellene szerepelniük a képviselők vagyonnyilatkozataiban, és hogyan lehetne ellenőrizni azok teljességét?
Hozzászólások
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!