
Részleges szenátusi választást tartott a héten Csehországban. A kétkamarás cseh parlament felsőházának 81 tagja van, akiket hat évre választanak meg, de úgy, hogy kétévente részleges választáson dől el 27-27-27 mandátum sorsa. A mostani részleges választáson hatalmas pofonba szaladt bele a legnagyobb kormánypárt: az Andrej Babiš miniszterelnök vezette populista ANO a 27 szenátusi helyből egyet sem szerzett meg. Az ANO két koalíciós partnere, a Szabadság és Közvetlen Demokrácia Mozgalom, valamint az Autósok Pártja szintén nem szerzett mandátumot.
A választásról előzetesen itt írtunk bővebben.
A legjobban az ellenzéki Polgármesterek és Függetlenek (STAN) szerepelt, tíz mandátumot szerzett (kettőt már a múlt heti első körben). A Polgári Demokratikus Párt (ODS) hét, a kereszténydemokrata KDU-CSL három, a TOP 09 két mandátumot mondhat magáénak, míg a Kalózpárt eddigi egyetlen mandátumát elveszítette. További öt mandátum a különböző helyi koalícióké lett.
Bár a törvényhozási folyamatban a parlament alsóháza a meghatározó, a Szenátus fontos szerepet játszik az alkotmánymódosítások elfogadásában, valamint az Alkotmánybíróság bíráinak jóváhagyásában. A választás az első komoly megmérettetés Andrej Babiš számára azóta, hogy a 2025 októberében tartott parlamenti választásokon aratott elsöprő győzelmével visszatért a hatalomba, írja az AP hírügynökség.
Kérdés a vitához: Milyen hatása lehet a szenátusi választás eredményének a cseh politikai folyamatokra?
Hozzászólások
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!