
Negyedik éve írja meg a 444 rendszeresen a legjobb magyar férfi biciklista karrierjének állását. 2023-ban, 2024-ben és 2025-ben tavasz végén írtunk arról, hogy merre és hogyan tekert Valter Attila, mivel a sportnak eleve az a főszezonja, ráadásul a magyar bringás egyébként is az év első hónapjaiban teljesített jobban. Idén viszont olyan gyengére sikerült a tavaszi menete, hogy a felelős értékeléssel októberig, az utolsó profi bicikliversenyekig kellett várni.
2025 májusában ott hagytuk abba, hogy „egyértelmű, hogy Valter nem fejlődött 2024-hez képest, sőt, a 2023-as tavasznál sem jár előrébb”. Ami után le is vontuk a következtetést, hogy a Vismánál, a sportág egyik legjobb csapatánál harmadik szezonját töltő Valter Attilának váltania kellene:
„A karrierje megrekedését jelentő 2025-ös tavasz után egyszerűen nehéz elképzelni, hogy a Vismában maradva 2026-ban Valter Attila nagyot lépne előre. Egy új csapatban viszont új lehetőségek nyílnának meg, ami valószínűleg kicsit fel is rázná a magyar bringást. Az eligazolást még úgy is érdemes lenne vállalni, hogy ez jó eséllyel azt eredményezné, hogy a 2025-ös ősze még a tavaszinál is jóval csendesebb lenne számára a Vismánál.”
Az azóta eltelt közel másfél évben nem minden teljesült ebből. A 2025-ös csendes ősz és az átigazolás igen, de ami messze a legfontosabb lett volna, a felrázódás sajnos nem. Valtert a Visma 2024-ben a három nagy háromhetes verseny közül kettőre, a Giro d’Italiára és a Vuelta a Espanára is elvitte, de 2025-ben egyikre sem. A szezon második felében igazán nagy versenyre el sem jutott, amit még lehetett a csapatra fogni, de azt már nem, hogy az a Valter, aki az előző három évben megnyerte a magyar országúti bajnokságot, júniusban itt csak nyolcadik tudott lenni.
A rossz eredményeket azonban feledtetni tudta, hogy 2025. augusztus 1-jén, mindjárt az átigazolási szezon legelső napján bejelentették, a Bahrain Victorioushoz igazol. A Bahrain a sportág négy-öt topcsapatával (köztük a Vismával) költségvetésben és eredményekben sem versenyezhet, és nem is volt olyan bringása, aki a legnagyobb többhetes vagy egynapos versenyeken végső győzelemért hajthatott. Éppen ezért ideális választásnak tűnt Valter számára, akiről ezt írtuk a csapatváltás mellett érvelő cikkünkben:
„egy megbízható, képességei alapján a középmezőnybe tartozó, ambiciózus bringásnak két álma kell, hogy legyen. Egyszer azért nyerni valamit, és elindulni a Tour de France-on.”
Valter három vismás szezonjában nagyon ritkán tekerhetett saját magáért, mivel alapvetően a csapat valamelyik sztárját kellett segítenie. A Bahrainnek ilyenje nem volt, csak olyan bringásai – a baszk Pello Bilbaótól a szlovén Matej Mohoricig –, akik magányos harcosként, a gyakran kaotikus versenyek zavarosában képesek akár nagyon komoly versenyeken is győzni. Valternek egy ilyen csapatban volt esélye a vízhordó szerep helyett győzelmekért hajtani, és bekerülni akár a Bahrain nyolctagú Tour-csapatába is.
A szezon végén, amikor Valter Attila már nyíltan beszélhetett a vismás időszakről, több interjúban is említette, hogy mentális gondok és a vérképében is meglátszó, makacs gyomorproblémák hátráltatták a 2025-ös versenyeken, ezért sikerült ez az éve gyengébben, mint a holland csapatnál töltött első kettő. A téli holtszezonban lelkesen és optimistán nyilatkozott az átigazolásról és az előtte álló 2026-os szezonról. Az Eurosportnak azt mondta,
„a jövőben sokkal többet szeretnék elérni, sokkal többet szeretnék magamért versenyezni, és azt éreztem, hogy ezt ebben a közegben már nem fogom tudni meglépni. Szeretnék még tovább fejlődni, ezért már az év eleje óta gondolkodtam azon, hogy milyen irányt vegyen a karrierem.”
A Cyclingnews nemzetközi szakportál Valter karrierjének állásáról írt alapos cikkéből ekkor az is kiderült, hogy a Visma már 2025 elején közölte a menedzserével, hogy tárgyalhatnak más csapatokkal. Valter szerint több kérője is volt, de végül a Bahraint választotta. A Telexnek pedig a 2026-os szezon előtt azt mondta, hogy
„csalódott lennék, ha 2026-ban nem indulnék a Tour de France-on.”
Valter idei évével végül az volt a legkisebb gond, hogy nem indulhatott el a messze legnagyobb kerékpárversenyen. Egyáltalán nem szégyen kimaradni egy Bahrain-szintű csapat júliusi keretéből. A baj inkább az, hogy a magyar bringás 2024-ben megrekedő, majd tavaly lejtőre kerülő karrierje 2026-ban gyakorlatilag kisiklott.
Kérdés a vitához: Milyen tényezők segíthetnék Valter Attilát abban, hogy újra előrelépjen a pályafutásában?
Hozzászólások
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!