„Az őszinteség hiánya az ukrán társadalom számára rendkívül nehéz kérdéssé vált” – a haza védelme a nők ügye is, de ki váltja le az évek óta harcoló katonákat?

Több tízezer nő szolgál az ukrán hadseregben. A toborzóplakátok azt hirdetik országszerte: az ország védelme a nők ügye. A totális orosz–ukrán háború kirobbanása óta rendre felmerül a nők kötelező mozgósításának kérdésköre, ami egy másik dilemmához is elvezet: milyen szolgálatot várhat el a polgáraitól az állam, ha azt sem mondja meg, mikor térhetnek haza a katonák frontról?

Tetyana Oharkova ukrán irodalomkutató-újságíró-esszéista, több könyv szerzője önkéntesként több mint hatvanszor járt a fronton a teljes körű invázió kitörése óta. Vele interjúztunk egyenlőségről, családokról, a háború társadalmi áráról.

Több mint hatvanszor járt a fronton humanitárius missziók keretében az elmúlt közel öt évben. Hogyan rezonál önnel az idei slágerfilm forrása, az Odüsszeia?

Tizennyolc vagy húszéves koromban olvastam először. Szinte még gyerekek voltunk, úgy olvastuk, mint egy fantasztikus, kalandokról szóló mítoszt. Csodáltuk a stílusát, az összes adrenalindús őrültséget, ami benne van. A film megnézése előtt újraolvastam, és azt kell mondjam, a saját háborús tapasztalataim után teljesen máshogyan látom, hogy miről szól az Odüsszeia.

Százezrek a fronton, milliók úton a háború miatt. Érez párhuzamot?

Az egész visszaút Trójából Ithakába metafora arra, miféle átalakulások történnek egy emberrel, aki egy nagyon fontos, de nagyon drámai háborús tapasztalaton ment keresztül. Erre a film is ráerősít.

Amelynek névadó főhőse egy agresszív, területszerző háborúban vesz részt. Kilépve az eposzból és belépve a tágabb mondavilágba: kivel azonosítja Ukrajnát, az ostromlott Trójával vagy az eszével a túlerőn felülkerekedő Odüsszeusszal?

Lehet mindkettővel? De kezdjük Trójával. Kevesen tudják, de a legeslegelső, szépirodalmi ukrán nyelven íródott mű Ivan Kotljarevszkij Enejidája, ami Vergilius Aeneis című eposzának burleszkparódiája. A trójai hősöket és az isteneket ukrán kozákokként ábrázolja. Vergilius eredetije Augustus császár isteni leszármazását és birodalmi ambícióit hivatott alátámasztani. Kotljarevszkijt olvasva ennek pontosan az ellenkezőjét találod. A szöveg az imperializmusellenes szeretetről szól. Gúnyolódik, a trójaiakat ukrán kozákokká változtatja, sok humorral, szatírával, önkritikával, sok ukrán folklorisztikus elemmel együtt. Mindezt 1798-ban. Annyira alapvető mű ez, hogy ha bárkit megállítasz az utcán, és elkezded nekik mondani a mű első sorát – „Еней був парубок моторний, Éneász ügyes legény volt” –, mindenki tudja a folytatást.

Ezzel szemben Odüsszeusz zsoldos, vágnerista, olyan ember és parancsnok, akinek fizetsz, és háborúzik. De a görögök és a trójaiak közötti háború aszimmetrikus. Mint a mi háborúnk Oroszország ellen. Ez is aszimmetrikus, mert frontális támadásban nem tudunk győzni. Olyannak kell lennünk, mint Odüsszeusz, aki bölcs ember, trükköket használ, a trójai falovat és bármi mást, azért, hogy győzzön. Pontosan ugyanezt csinálja az ukrán hadsereg. Vagy a társadalom. Mi is megtanultuk, hogy csak magunkra támaszkodhatunk. Nem számíthatsz az államra. A családodra, a közvetlen környezetedre igen. Crowdfundingot, gyűjtést csinálsz, megoldod.

Nem mindenki járt a fronton, még Ukrajnában sem. Hányféle háború zajlik, milyen frontvonalak húzódnak az országon belül?

Teljesen más a háború Kijevben, más Herszonban, más Harkivban, más Nyugat-Ukrajnában. De a háború ugyanaz, egyszerűen csak másképp tapasztaljuk meg. Az egyik legnehezebb dolog Ukrajna számára, hogy elfogadjuk: ugyanabban a háborúban vagyunk, de nem ugyanazt a háborút éljük meg.

Nemcsak Kotljarevszkij Enejidája, az ukrán kultúra számos más darabja is a kitelepítés és a birodalomellenesség körül forog. Történelmi szükségszerűség ez Oroszország árnyékában?

Oroszország problémája, hogy nincs valódi határa. Van egy központja, és mindig van valami körülötte, amit magához akar csatolni. Ők birodalom. Amikor a Szovjetunió összeomlott, az nekik katasztrófát, nekünk lehetőséget jelentett. Úgy éltük meg, hogy ez a saját államunk létrehozásának, a demokrácia, a szabadság megteremtésének a lehetősége. Ők elvesztették a nagyságukat, és úgy érzik, a Nyugat a hibás. A Nyugatot hibáztatják, mert elveszítették a Szovjetuniót, ezért ez a háború elsősorban nem Ukrajna ellen folyik, hanem egyfajta bosszú a Nyugat, az európai rendszer, a demokrácia, a szabad világ ellen. Ennek ellenére nagyon sokan érzik úgy, főleg a fronton, hogy sérül az egyenlőség és az igazságosság az ukrán társadalomban azáltal, hogy váltás nélkül, öt éve szolgálnak a fronton, a mozgósítás reformja pedig sehol sincs, hogy friss újoncokkal tömegesen válthassák le őket.

Nemrég láttam a legújabb toborzóplakátokat, amelyeken katonalányok fotói alatt ez a felirat állt: Zahiszt Ukrajini – ce zsinocsa szprava. Azaz: Ukrajna védelme női ügy. A háború tényleg női ügy?

Kérdés a vitához: Milyen szempontokat kellene figyelembe venni a katonai szolgálat és a mozgósítás igazságosabbá tételéről szóló vitában?