beszélj szabadon! minden cikk kommentelhető.

„Paraszt!” – kiabálta be az Országgyűlésben a tiszás Kovács Petra Judit, majd később felállt, és bocsánatot kért

Herczeg Márk - 2026.10.13 15:10:29
▲

„Paraszt!” – kiabálta be az Országgyűlésben a tiszás Kovács Petra Judit, majd később felállt, és bocsánatot kért

Az Országgyűlésben a képviselők arról a törvényről vitáztak, amelyik a megemelkedő üzemanyagárak miatt módosítja a gázolaj után igénybe vehető adóvisszatérítés mértékét: a visszatérítést literenként 25 forinttal emelik, amivel Kármán András pénzügyminiszter szerint 6,3 milliárd forint maradhat az érintetteknél.

A vitában a Fidesz többször is hazugsággal, kampányígéretei be nem tartásával vádolta meg a Tisza Pártot, aminek a frakcióvezetője, Bujdosó Andrea emelt hangon emlékeztette a Fidesz és a KDNP képviselőit, hogy az Orbán-kormányok alatt évente több ezer milliárd forintot vitt el a korrupció, miközben a Tisza majdnem 8 százalékos költségvetési hiányt örökölt. A tiszás és ellenzéki képviselők ezután kölcsönösen hazugsággal vádolták egymást, többen is bekiabáltak, ekkor hangzott el a Tisza-frakcióból, hogy: „Paraszt!”

A mi hazánkos Apáti István ezt szóvá tette, a KDNP-s Rétvári Bence pedig az ülések rendjéért ügyelő Házbizottság összehívását kérte a házelnöktől (aki nem volt ott, Dúró Dóra volt a levezető elnök). Az ATV kivágta a közvetítésből az elfajult vitát:

Apáti István a Magyar Hanggal közölte, hogy szerinte Kovács Petra Judit volt a bekiabáló képviselő, Bujdosó pedig azt mondta a lapnak, hogy nem hallotta a bekiabálást, de ha megtörtént, azt várja, hogy az illető bocsánatot kérjen. Nem sokkal 15 óra után Kovács Petra Judit képviselő felállt, és bocsánatot kért a bekiabálásért.

A törvényt végül 124 igen, 30 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadták, 43-an nem szavaztak.

Júliusban a szintén tiszás Kulcsár Krisztián kért bocsánatot, miután kurvaanyázott a parlamentben.


Kérdés a vitához: Milyen hatással lehet a politikai vitákra a képviselők közötti személyes támadások megjelenése?

Hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!