
Mindenek már csak azért van jelentősége - ahogy annak a 24.hu utánajárt-, mert egy mentelmi joggal védett országgyűlési képviselőt őrizetbe venni és gyanúsítottként kihallgatni nem lehet.
Adódik tehát a kérdés, hogy vajon megsértették-e Seszták Miklós mentelmi jogát, amikor még azelőtt vették őrizetbe, hogy hivatalosan értesítették volna mentelmi joga felfüggesztéséről az azt kikérő Legfőbb Ügyészséget?
Emlékezetes: szeptember 28-án Seszták önként (és egymagában, párttársai együttérzése és barátságkarkötő nélkül) vonult be a Központi Nyomozó Főügyészségre, miután az Országgyűlés az országgyűlés 139 igen szavazattal adta ki a mentelmi jogát. Nem sokkal ezután őrizetbe is vették, majd két nappal később letartóztatták.
Unger Anna, az NVVH vezetője előbb azt mondta, hogy miután Seszták besétált a főügyészségre, a pont az épületben tartózkodó Tasnády Katalin, az NVVH nyomozati elnökhelyettese megvárta, hogy megjelenjen a Magyar Közlönyben a mentelmi jog felfüggesztéséről szóló határozat, és ezután vette őrizetbe vette a KDNP-s képviselőt, később viszont azt nyilatkozta, hogy Tasnády valójában csak azt várta meg, hogy az Országgyűlés elnöke kihirdesse a döntést, és utána kezdeményezte az őrizetbe vételt.
Az viszont sehonnan nem derült ki, hogy Tasnády mikor és milyen hivatalos úton értesült a döntésről.
Hack Péter jogtudós, egyetemi tanár a 24.hu kérdésére elmondta, kétféle módon lehet hivatalosan tájékoztatni a mentelmi jog felfüggesztését kérő Legfőbb Ügyészséget:
Arra a kérdésre, hivatalos értesülésnek számít-e, ha az ülésen hozott döntést a tévében vagy egy újságban látja az eljáró ügyész, Hack azt válaszolta:
„Ez jogi szempontból abszurditás. A tévé, az újság nem számít hivatalos forrásnak.”
Az ezzel az eljárásrenddel kapcsolatos kérdésekre sem az Országgyűlés, sem az NVVH nem reagált a 24.hu-nak, a Legfőbb Ügyészség viszont közölte, hogy
október 5-én kapta meg az Országgyűlés elnökének a tájékoztatását az érintett képviselők mentelmi jogának felfüggesztéséről.
Vagyis akkor, amikor Seszták már jó ideje le volt tartóztatva.
Hack szerint ezzel megsérthették Seszták Miklós mentelmi jogát, a körülményeket az Országgyűlésnek ki kellene vizsgálnia. Mint mondta:
„Nem jó üzenet, hogy ilyesmi történik egy újonnan felálló hivatal első munkanapján.”
Seszták Miklós viselt dolgairól itt írtunk bővebben, elképesztő vagyongyarapodásáról pedig itt lehet olvasni.
FRISSÍTÉS 13:20
Reagált a 24.hu cikkére az NVVH is, azt írták az MTI-nek eljuttatott közleményükben: „a Seszták Miklóssal szembeni őrizetbe vételi eljárást a bíróság első- és másodfokon is törvényesnek ítélte”.
A közlemény szerint a mentelmi joggal rendelkező országgyűlési képviselő elleni büntetőeljárás korlátját a büntetőeljárási törvény 719. paragrafusában szabályozták. Eszerint mentelmi joggal rendelkező embert csak a mentelmi joga felfüggesztését követően lehet gyanúsítottként kihallgatni, vele szemben büntetőeljárási kényszerintézkedést alkalmazni. A mentelmi jog felfüggesztése egy egyedi, konkrét személyre és ügyre vonatkozó parlamenti határozat, amely döntés az ülést vezető elnök általi kihirdetésével azonnal véglegessé válik - írták, hozzátéve, hogy a mentelmi jog felfüggesztéséről szóló országgyűlési határozat Magyar Közlönyben való közzététele csak utólagos tájékoztatás.
Az NVVH e jogi álláspont alapján vette őrizetbe Seszták Miklós országgyűlési képviselőt szeptember 28-án; a Budai Központi Kerületi Bíróság szeptember 30-án az NVVH indítványa alapján elrendelte Seszták Miklós letartóztatását, és megállapította, hogy a képviselő őrizetbe vétele törvényes volt. Az elsőfokú bírói döntés szerint a mentelmi jog felfüggesztéséről szóló döntés Magyar Közlönyben való megjelenése csak utólagos tájékoztatás, mely döntés hatályosulása nem a közlönyben való közzététellel történik meg. A mentelmi jogra és az őrizetbe vételre vonatkozó elsőfokú bírói érvelést a Fővárosi Törvényszék mint másodfokon eljáró bíró bíróság mindenben osztotta, és a letartóztatás elrendelését helybenhagyta - közölték.
Hozzászólások
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!