Káosz, kesztyű, kapcarongy – Magyarország összeomlására ácsingózva kecmeregne ki a holtak közül a Fidesz

A nagy önkényuralom-építés borzongató fejleményeit figyelve nem is nagyon volt időnk megtorpanni egy pillanatra, hogy rögzítsük: harangoztak az utolsó magyar rendszerváltó pártnak. Három és fél évtized kellett ehhez, sok ez vagy kevés, megítélés kérdése.

Az 1990-es évek óta sorra távozott közülünk a KDNP, az MDF, az FKGP, az SZDSZ és az MSZP – nem csodálkoznék, ha lenne olvasónk, akinek nem jut eszébe kapásból az összes betűszó feloldása –, de olyanok is elfogytak közben, mint a MIÉP vagy a Demokratikus Koalíció, hogy az LMP, Jobbik, Momentum típusú apróságokat ne is feszegessük.

Most meg megy, mendegél utánuk a Fidesz. Sokak számára úgy tűnhet, ők még élnek, ám ez csupán illúzió. Annak köszönhető, hogy a feje, akit Orbán Viktornak hívnak, egyelőre határozottan megvan. És bár csak szakaszosan sejlik jelenlévőnek – amikor nem pálinkázik Szerbiában vagy szurkol és tüntet Belfastban, fel-felbukkan hazai pályán is, Tusványoson, Kötcsén, egyebütt –, de amikor annak sejlik, akkor mindenki odafigyel rá. Ám teste, törzse, keze, lába nincs már ennek a pártnak.

Miért mondom ezt? Elég sorra venni, hogy kikből áll az új parlamenti frakció, és felidézni, hogy kik ültek ott régebben. Az eltűntekkel Dunát lehetne rekeszteni – pláne manapság, amikor ennyire sekély –, nemhogy a tényleg régiek nincsenek sehol, a menet közben felemeltek zöme is feladta. Hogy ki mekkora kaliber volt, azon lehetne vitatkozni, de mégiscsak évtizedeken át velünk volt Kövér László, Rogán Antal, Kósa Lajos, Navracsics Tibor, Szijjártó Péter, Lázár János, Németh Szilárd – neki legalább jól áll a közösségi média a bukás után – és sokan mások, ehhez képest a helyükre parancsolt Bóka Jánosok, Németh Balázsok, Pócs Jánosok, Hortay Olivérek, Szűcs Gáborok, Juhász Hajnalkák inkább kacagtatóak.