Bongor: Az első dolog, amit a gyerekemért tehettem, hogy kijózanodtam

Terápiás felépüléstörténetként is értelmezhető dokumentarista albumfilm készült bongor, azaz Berta Csongor Fonogram-díjas EXTÁZIS című lemezéről. A szabadkai, de már jó ideje Budapesten élő, színész végzettségű rapper a számaiban és a róla szóló Extázis Uncut című filmben is nyíltan beszél személyiségzavaráról, függőségéről, valamint apjával való konfliktusos viszonyáról.

A K. Kovács Ákos és Ipacs Gergely rendezésében készült film – amelyben többek között Hámori Gabriella, Znamenák István, Thuróczy Szabolcs és Zacher Gábor is feltűnik – archív felvételeken, mélyinterjúkon és klipeken keresztül mutatja be a felépülés gyötrelmekkel, vívódásokkal teli útját. A premier apropóján beszélgettünk bongorral – akit a kutyája, Panni is elkísért az interjúra.

Az Extázis Uncutban feleségeddel, Cseri Hannával felidézitek a kapcsolatotok legmélyebb krízisét: azt az éjszakát, amikor órákra eltűntél, majd ittas állapotban értél haza – ezután Hanna elköltözött tőled. A kontextus alapján ez 2025. június 10-én történt. Azon a napon, amikor Puzsér Róberték tüntetést szerveztek a független sajtó ellehetetlenítését célzó törvényjavaslat benyújtása ellen, amelyen a beszámolótok szerint te is részt vettél. Idén júniusban arról posztoltál, hogy egy éve józan vagy. Jól sejtjük, hogy pont ezen a napon tetted le az alkoholt?

Egészen pontosan 2025. június 13-a óta nem iszom, de igen, egyértelműen ehhez a naphoz és eseményhez köthető a józanságom kezdete. A Hanna elvesztésétől való félelem az egyik legerősebb katalizátora volt annak, hogy ráléptem a felépülés útjára.

Az egyik?

Kellett ez a határhúzás, de a felépüléshez én is kellettem. Amíg ezt az egészet csak Hanna akarta, addig ugyanazokat a köröket futottuk. Nekem egyébként akkor már volt betegségtudatom, nem áltattam magam azzal, hogy nincs probléma, csak próbáltam valahogy elodázni a dolgot - mondogattam Hannának, hogy „majd ha készen állok rá, akkor leszokok”. Ez a perspektíva - Hanna elvesztésének a lehetősége - kellett ahhoz, hogy rálássak: ugyanazon az úton járok, mint az apám. Csak az én anyám nem tudta ezeket a határokat meghúzni. Hannának ez sikerült, de neki is voltak ezzel nehézségei. Ő mindig csak remélte, hogy nem lépem át azt a bizonyos határt, de amikor aztán ez újra és újra megtettem, akkor nem történt semmi. Egészen addig a napig.

Sokat kritizáltad a Fidesz-kormányt, például a ‘23-as, Lölő című számodban, de a te történetedet, és a koszovói háborúból súlyos traumákkal hazatérő édesapád történetét megismerve felmerül a kérdés, hogy hogyan hatott rád az akkor dübörgő háborús propaganda?

Sok frusztrációt okozott bennem az, amit a Fidesz művelt, de a háborús rémisztgetés különösen triggerelt. Főleg a kampányvideó, amelyikben férfiakat lőttek fejbe… Amikor azt láttam, akkor olyan kontrollálatlan dühöt éreztem, mint egy tízéves tehetetlen gyerek. Apám elhatalmasodó függőségében és a kapcsolati nehézségeiben komoly szerepe volt annak, hogy ő a koszovói háborúból súlyos traumákkal tért haza. Ezzel együtt ezt nyilván nehéz volt látni.

Meg akkor is kinyílt a bicska a zsebemben, amikor Orbán Viktor kiírta a Facebook-oldalára, hogy „aki a pálinkát szereti, rossz ember nem lehet”. Kétmillió függő országában… Ugyanakkor semmiképpen sem szeretném a felelősséget a Fideszre hárítani. Az, hogy ittam, az én egyéni döntésem volt - innen nézve nem számítanak az aljasságaik. De tény, hogy hatással voltak rám, ahogy mindenkire. A tudat, hogy megtörtént a kormányváltás, nyugalommal tölt el, és azóta is tudok ennek örülni.

Több számodban, például a Cseri Hannával közös Veréb című dalban, és az Újraépített életek című interjúkötetben is arról vallasz, hogy neked komoly nehézséget okoz konfrontálódni. Nehéz ezt elképzelni valakiről, aki teli torokból azt üvölti a színpadról a többezres közönségnek, hogy „mi a fasz van veletek/Hogy nem ég még a székház?!”

Nekem a határhúzás meg a konfrontáció a magánéletben sokkal nehezebb, mint a dalokban. Sokszor érzem magam gyávának a civil életemben - amit aztán túlkompenzálok a színpadon. A film főrendezője, K. Kovács Ákos meg is jegyezte, hogy teljesen másképp kellett instruálnia a klipekben, mint a dokumentumfilmes részek alatt, interjúhelyzetekben. Van egy konfrontatívabb perszonám, ami olyan, mint egy karakter, aki nem annyira távoli tőlem, de a hétköznapokban háttérbe szorul. Bizonyos helyzetekben nagyon vágyom rá, hogy ő lehessek…