Így nevelte ki a norvég sportrendszer Haalandot és az ország első vb-negyeddöntős válogatottját

Az 5,5 millió lakosú Norvégia válogatottja 28 év kihagyás után szerepel újra világbajnokságon, és ha már ott van, történelmet is ír: a nyolcaddöntőben 2–1-re legyőzte az ötszörös világbajnok Brazíliát, és története során először jutott be a torna negyeddöntőjébe. Itt szombaton Angliával játszik majd, és minden esélye megvan a továbbjutásra.

A brazilok elleni mérkőzést - is - Erling Haaland döntötte el két góljával, de a norvég sikert nem lehet kizárólag a világ egyik legjobb csatárával megmagyarázni. A válogatottban a Manchester City sztárja mellett ott van az angol bajnok Arsenal csapatkapitánya, Martin Odegaard, Alexander Sorloth, Antonio Nusa és több olyan játékos, aki a legerősebb európai bajnokságokban játszik hétről hétre. Mögöttük pedig egy olyan sportmodell áll, ami szinte mindent másképpen csinál, mint a világ legtöbb nagy futballnemzete.

A norvég sportrendszert bemutató Guardian-cikk a brazil és a norvég utánpótlás közötti különbséggel magyarázta a siker egyik fontos összetevőjét. Brazíliában és számos európai országban már nagyon fiatalon megpróbálják felismerni a rendkívüli tehetségeket. A legjobbnak tartott gyerekeket akadémiákra viszik, egyetlen sportágra, gyakran egy meghatározott posztra specializálják őket, majd egyre erősebb versenyhelyzetben szűkítik a mezőnyt.

Norvégia ezzel szemben abból indul ki, hogy egy kilencéves gyerek elsősorban kilencéves gyerek, nem pedig még csiszolásra szoruló profi sportoló.

Sokáig nincs tabella, eredménykényszer vagy országos bajnokság

A norvég sportszövetség, a Norges idrettsforbund már 1987-ben elfogadta a gyereksportolók jogait rögzítő alapelveket, amiket 2007-ben átdolgoztak. A szabályok minden, a szövetséghez tartozó klubra és edzőre kötelezőek.

Eszerint kilencéves kor alatt a gyerekek csak helyi klubok ellen játszanak, nincsenek hivatalos eredménylisták, bajnoki tabellák és az eredménytől függő trófeák. A regionális versenyeztetés később kezdődik, országos szintű bajnoki rendszerben pedig csak 13 éves koruktól vehetnek részt.

Februárban, a norvég téli sportsikereket bemutató cikkünkben is írtuk, hogy a norvégok a gyereknél igyekszik elkerülni, hogy a győzelem túl korán a sport legfontosabb céljává váljon. Ha egy gyerek kupát kap, mindenki kap. A cél az, hogy minél többen folytassák a következő szezonban is. Tore Övrebö, a norvég olimpiai csapat vezetője akkor azt mondta:

„Nem veszteseket akarunk nevelni, hanem sok apró győztest.”

Ebben a felfogásban már az is győzelem, ha valaki sportol, örömét leli benne, és a következő évben is visszatér. Nem arról van szó, hogy a gyerekek ne akarjanak nyerni, hanem arról, hogy ne a győzelem legyen az egyetlen mércéjük. Az is sikernek számít, ha valaki élvezi az edzést, fejlődik, barátokat szerez, és megtalálja azt a sportágat, amiben jól érzi magát. Ez csökkenti a szülőktől, az edzőktől és a kluboktól érkező nyomást, és kisebb eséllyel fordul elő, hogy egy gyerek már azelőtt kiégjen vagy abbahagyja a sportot, hogy fizikailag és mentálisan kifejlődhetne.

A norvég modell mögött az a felismerés áll, hogy a gyerekkori eredményesség nem feltétlenül jelzi előre a felnőttkori teljesítményt. Aki tízévesen a legerősebb vagy a leggyorsabb, nem biztos, hogy húszévesen is az lesz. A korai szelekció ezért könnyen kizárhat olyan gyerekeket, akik később érnek, vagy akiknek több időre van szükségük ahhoz, hogy megtalálják a saját erősségeiket.