Ezt még megírom, aztán maradok*

Kedves, gyorsan változó szokású tartalomfogyasztó**!

„Annyi minden változik, nem biztos semmi sem” – énekelte annak idején Demjén Sándor, a Ganz’n Rózsiz frontember-gitárosa a milánói Skála áruház férfi szadomazo és mikrofonfrizura osztályán, és, mint mindig, nagyon igaza volt. Ahogy mondani szokták: néha a közhelyekben vannak a legnagyobb igazságok.

Mindezek fényében, drága tartalomfagyasztó, van szerencsém teneked bejelenteni (csak itt, csak neked – hogy te mekkora egy mázlista vagy!), hogy augusztus elsejétől immáron nem jómagam leszek szerencsés tolni a főszerkesztés olykor viharos, kisebb részben dicső, keserédes szekerét. Magyarul: a 444-nek új főszerkesztője lesz. Sokkal fiatalabb, sokkal dinamikusabb, okosabb (sokkal phd-bb!), nagyobb munkabírású és jelentősen nőbb nálam. Munk Veronikának hívják, biztosan tetszenek ismerni.

Nem lennék a helyében.

Éppen erről van szó.

Most talán az lenne az elvárás, hogy magyarázzam, miért is jutottam erre a döntésre. Ezer oka van, nyilván, dehát végülis: mit kell ezen magyarázni? Kábé kétezer óta, tehát közel ezer éve vagyok ennek a többé-kevésbé jogfolytonosnak tekinthető tartalomizénak a főszerkesztője; elég volt. Gombócból is sok.

Öregedek kifelé, bizonyos tekintetben: erőnléti problémák, sérülékenység, macskás végtagok. Horribile dictu és vanitatum vanitas: elszállt fölöttem az idő vasfoga. A tartalomfogyasztói szokások meg – ugye-ugye, olvasókám, mindennek te vagy ám az oka! – huss, vágtatnak, mint Szaros Pista Krisztus nevenapján. Hát én már nem rohanok utánuk, az ziccer. A keresztszalagos térdemmel. Rohanjon, akinek két anyja van. (Majd ide jönnek, ha akarnak valamit.)

Tehát jön Vera, kicsit kívülről, ami jó, mert kell az új erő, új lendület, új szakértelem, és kicsit belülről, ami meg még jobb, hiszen sokan és sokáig dolgoztunk már vele, az Indexnél vagy a Telexnél, ismerjük egymást jól. 2011-ben, amikor fölmondtam az Indexnél, szinte még pályája elején tartott: a politika rovat munkatársa volt, szülési szabadságról visszatérőben, félállásban, közben tanított az ELTE médián, phd-zett. 2020-ban, amire az Index ellen megindult a végső orbánista roham, már főszerkesztő-helyettesként ő vezette át a fellázadt szerkesztőséget a Telex-projekthez. Telex-alapítás, főszerkesztés, onnan nemzetközi pálya: a régió egyik legsikeresebb online hírlapjánál és médiacégénél, a pozsonyi Denník N-nél igazgatott. De ezt majd elmondja ő. Ha akarja.

Jön Vera, és megyünk tovább együtt. Hogy mit fog csinálni, az meg majd kiderül. Mert ez a főszerkesztés eléggé elasztikus munkakör. Főszerkesztő van egypúpú, van kétpúpú, töttöröttörö, minden főszerkesztő más, mindent másképp csinál. Sőt, még konkrét újság konkrét főszerkesztői feladatai is változnak az időben. Egészen mást kellett csinálnom főszerkesztőként, amikor 2000-2001-ben, az alig egy éve alapított Indexbe hirtelen beömlő befektetői dollármilliókból óriási, mindennel foglalkozó internetes céget akartunk építeni; egész mást kellett csinálnom alig másfél év múlva, amikor hirtelen összeomlás után (dotkombukta!), csődközeli helyzetben a 200 fősnél nagyobb szar-szappan-szalámi-céget 50 fő körüli, túlélőképes szerkesztőséggé kellett alakítani; 2005-ben egy stabilnak tűnő, közepes szerkesztőséget kellett följebb küzdeni a hírpiaci versenyben – tök más feladat megint; 2008-ban pedig már egy sok milliárdos bevételű kiadói csoport vezértermékeként a hírpiaci elsőségért kellett harcolni; 2010-ben meg napi huszonnégy órában hárítani a minden nap fokozódó politikai nyomást; 2013-ban nullából beindítani egy új híroldalt (egy tíz négyzetméteres szobában tizenketten próbáltunk úgy tenni, mintha nagy szerkesztőség volnánk); 2020-ban már ötven fő körüli kis kiadóvállalat újságját kellett átállítani előfizetős modellre (szpojler: sikerült), a világjárvány kellős közepén, állandó túlélési küzdelemben, egyre vadabb politikai támadások között; 2025-ben arra kellett készülnünk, hogy megpróbálják kinyírni a céget, menekülőútvonalakat kerestünk; és most, 2026-ban megszűnt a direkt politikai fenyegetés, van egy hetven-hetvenöt fős kiadóvállalatunk, és nagyon-nagyon nehéz, zsugorodó piac, amin helyt kéne állni. Na, ez innentől már a Vera feladata. Is.

Jön Vera, én meg nem megyek sehova. Főszerkeszteni nem fogok. A legkevésbé sem. Viszont a lehető legmaradandóbban maradok a 444-et kiadó Magyar Jeti Zrt. résztulajdonosa, az igazgatóság tagja, csinálom tovább a Borízű hangot, írom a hírleveleket, készítek béna interjúkat, írok nekrológokat punkzenészekről meg ilyenek. Hogy minek hívom majd magam, az végülis tökmindegy. Művészeti vezető szeretnék lenni. Vagy: a rendező munkatársa. Chief Inoperating Officer. Head of Changing Content Consumption Habits. Chief Rebel Angel.

Summa summárum: továbbra is meghatározó szerepet kívánok játszani saját szakmai fejlődésemben. Érdemeim maradéktalan elismerése mellett más fontos beosztásba helyezem magam.

*

* „Na, ezt még megiszom, aztán maradok!” – A nyolcvanas-kilencvenes évek közkedvelt kocsma/házibulipoénja, többnyire seggrészeg emberek sütötték el, záróra környékén. A régi Index állandó belsős bonmot-poén-punchline-készletébe Sasvári Schaffer Angelday Plastik Józsi József UX-dizájner implementálta a kétezres évek elején. Bizonytalan voltam, hogy használatban van-e még, érthető-e a parafrázis, mert mostanában már se kocsma, se házibuli, se részegek, záróra még csak-csak, Angelday meg azóta svéd. (Tudják, melyik a legjobb UX-dizájner? A svéd…)

** A magyar médiapiac both teams played hardja. 2014-ben a kormányzati megszállásra előkészített Origo vezetése indokolta ezzel a dumával, a tartalomfogyasztói szokások változásával Sáling Gergő főszerkesztő lecserélését. (A valódi ok valószínűleg Lázár János intézkedése volt.) Sáling kirúgása után sorra mondta föl a szerkesztőség meghatározó újságírói, az Origo szétesett. (Aztán lett belőle az, ami.) Sáling és helyettese, Pethő András nem sokkal később megalapította a Direkt36 oknyomozó műhelyt.