beszélj szabadon! minden cikk kommentelhető.

Már megint a 90. perc után jött az igazi dráma – Portugália kiejtette Horvátországot, a spanyolok ellen folytatja

Gazda Albert - 2026.07.03 05:09:16

Már megint a 90. perc után jött az igazi dráma – Portugália kiejtette Horvátországot, a spanyolok ellen folytatja

A tizenhatoddöntők egyik legnagyobb rangadójának ígérkezett az észak-amerikai világbajnokság portugál–horvát meccse, mindkét csapatban egy-egy negyven év feletti korszakos zsenivel, Cristiano Ronaldóval az egyik, Luka Modriccsal a másik oldalon. Ez volt az a párharc is, melynek kapcsán egyáltalán nem lehetett arról beszélni, hogy melyik együttes az esélyesebb.

Ehhez képest az első félidőben jószerével nem történt semmi – azaz semmi fontos –, a második viszont meghozta a drámát, amire mindenki várt. Az abszolút kulminációval – ahogy ezen a világbajnokságon megszokhattuk – a rendes játékidő lejárta után. Mostanra tényleg egyértelművé vált, hogy újabban semmi értelme a 90 perc leteltére várni, azért semmiképpen, amiért korábban volt szokás. Vagyis nem az történik a 91.-be fordulva, hogy fellélegzünk – vagy éppen beletörődünk –, hogy na máris vége, ellenkezőleg, akkor kezdődik a tánc.

Hogy érthetőbb legyen: Horvátország Perisic révén az 53. percben megszerezte a vezetést, ám a nyolc évvel ezelőtti torna döntősének drukkerei nem sokáig örülhettek, Ronaldo a 68.-ban tizenegyesből egyenlített, ez volt a szupersztár első olyan találata, amit egy vb egyenes kieséses szakaszában szerzett, 1-1.

Majd elérkeztünk az ominózus 90., utána pedig a 94. percig – CR7-et már korábban, a 81.-ben lecsélték –, amikor is Ramos a kapuba fejelte Rafael Leao beadását, 2-1.

És ezzel természetesen nem volt vége, a horvátok mentek az egyelítésért, ami össze is jött nekik: a 90+13. (!) percben Perisic beadta, a labdához többen hozzáértek, majd Gvardiol lőtte be közelről. Csakhogy hiábavaló volt a horvát öröm, a játékszerbe épített chip jelzett: volt egy elsőre nem feltűnő hozzáérő is, éspedig a horvát Matanovic, aki lesen állt a kritikus pillanatban. Visszavonták, a pályára a dühös és csalódott horvát drukkerek által bedobált tárgyakat eltakarították, a meccs még mindig ment tovább, csak a 90+19. percben ért véget.

Már megint a 90. perc után jött az igazi dráma – Portugália kiejtette Horvátországot, a spanyolok ellen folytatja

Portugália továbbjutott, a következő körben az Ausztriát hazaküldő, egyre jobban, szebben, eredményesebben játszó Spanyolországgal küzdhet meg a legjobb nyolcért. A horvátok a 2018-as vb-ezüst és a négy évvel ezelőtti elődöntő után most a legjobb 32 között búcsúzni kényszerültek, és a hírek szerint elképzelhető, hogy Modricnak ez volt az utolsó meccse.


Hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!

Derűs aranykonvoj

Horváth Bence - 2026.07.03 04:36:31