
Egy állatorvos és asszisztense pénzért hamisan igazolták kiskutyák életkorát, és hogy megkapták a kötelező oltásokat. A Pest Vármegyei Főügyészség minősített vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat ellenük.
A Cegléd környéki településen élő állatorvost 2023 júniusában kereste fel egy pár, akik kiskutyák exportjával foglalkoztak. A jogszabályok szerint a kutyák külföldre szállításához szükséges veszettség elleni oltás, amelyre legkorábban az állat 12 hetes kora után kerülhet sor, továbbá a külföldre szállításhoz állatútlevélre is szükség van, amely tartalmazza az állat oltásait és annak időpontjait.
A pár tudta, hogy külföldön a 8-10 hetes kölyökkutyák a legkeresettebbek, így olyan okiratok kiállítását kérték az állatorvostól, amelyek valótlanul igazolják a kiskutyák életkorát, és azt is, hogy a kötelező oltásokat megkapták.
A közlemény szerint 2023 júniusa és decembere között az állatorvos és asszisztense mintegy 200 kutya esetében állított ki olyan kisállat útlevelet, amelyben valótlanul igazolták az életkort és az oltás megszerzésére vonatkozó adatot; a pár összesen több mint 3 millió forintot fizetett ki a hamis okiratokért.
A Pest Vármegyei Főügyészség az állatorvost minősített vesztegetés elfogadásának bűntettével, továbbá asszisztensével együtt többrendbeli közokirat-hamisítás bűntettével, míg a párt minősített vesztegetés bűntettével és felbújtóként elkövetett, többrendbeli közokirat-hamisítás bűntettével vádolja. A vádlottak bűnösségéről a Budapest Környéki Törvényszék fog dönteni.
Hozzászólások
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!