
Jó reggelt, itt a 444 napindító hírlevele, az elmúlt legfontosabb-érdekesebb cikkeivel, híreivel. Hírleveleinkre feliratkozni itt lehet.

Magyarország szokatlan eufóriában tölti mézesheteit, de ez sem tart örökké: Rényi Pál Dániel cikkében arra figyelmeztetett, hogy a múlt lezárásához emlékeztetnünk kell magunkat arra, amit tizenhat éven keresztül átéltünk, mert egyedül így haladhatjuk meg az orbánizmust.
És ha már orbánizmus: felidéztük tegnap azt is, hogyan nézett ki a NER első nyara, amikor a Fidesz elkezdett módszeresen visszaélni a hatalmával.

A Balásy-cégcsoport lapunk birtokába került szerződéseiből derül ki, hogy az Origo fél év alatt félmilliárdot, a Pesti Srácok kétszázmilliót szakított állami hirdetésekből, de az is bevett módszere volt a Rogán-tárcának, hogy beszélgetős műsorokba, podcastekbe szakértőt delegált, és ezért fizetett. Ezek a pénzek hiányoznak most a sorra megszűnő jobboldali médiumoknak.
Sulyok Tamás ügyében járt Budapesten a Velencei Bizottság delegációja, Sulyokkal és Magyar Péterrel is tárgyaltak. Sulyok-ügyben aktivizálta magát Áder János is, szerinte alkotmányellenesen akarják elmozdítani az elnököt, mire Magyar Áder alapítványainak ügyeivel vágott vissza, amire válaszul Áder megüzente: Magyar vagy hozzon bizonyítékot a közpénz-kilapátolásra vagy kérjen bocsánatot.
Magyar részvételével volt kormányszóvivői tájékoztató is tegnap, kiderült többek között, hogy nyilvánosak lesznek az ügynökakták, tovább változik az Alaptörvény, és hogy nyílt pályázattal választják ki a NAV elnökét. Eldőlt az is, hogy a vármegyéknek és a főispánoknak is vége, és hogy Horváth András lesz a közmédia ideiglenes vezetője, valamint hogy Magyar felmentette Hatala Annát, a Nemzeti Információs Központ (NIK) főigazgatóját.
Hír volt még, hogy hónapokkal hosszabbították meg Őrsi Gergely, Láng Zsolt és Molnár Zsolt letartóztatását, hogy a centrálos Varga Zoltán lecsapna a Nemzeti Sportra és a Mandinerre, és hogy Hoppál Péter köszöni a lehetőséget, de inkább nem akarna most Komló díszpolgára lenni.

Egyre több bizonyíték kerül elő arról, hogyan zajlott az ukrán pénzszállító elleni akció a kampány hajrájában. Stúdiónkban átbeszéltük, mit lehet tudni az ügyről.

Alakul tovább a legjobb tizenhat a világbajnokságon, Spanyolország simán verte Ausztriát, éjszaka pedig Portugália is legyőzte Horvátországot, míg a jelenleg is menő meccsen Svájc vezet Algéria ellen. És írtunk arról is, hogy Starmer nem enged Tuchel kérésének: a gyerekeknek az iskolában a helyük a hétfő hajnali Anglia–Mexikó meccs után is.
Hozzászólások
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!