
Számos ország számos mentőcsapatának közös munkájának köszönhetően nyolc nap után végül megmenekült Hernán Gil, aki a múlt heti venezuelai földrengések után rekedt egy épület romjai alatt. Gil kiszabadításán több száz mentő dolgozott, mióta múlt hét szombaton megtalálták a 140 tonnányi rom alatt – a férfi állapota a Vöröskereszt szerint stabil.
Gil a június 24-én történt földrengés idején egy kis betonfülkében teljesített szolgálatot egy, a Catia La Mar városában található bevásárlóközpont melletti parkoló alagsorában. A hatóságok szerint az volt Gil szerencséje, hogy a fülke védőburokként óvta őt a ránehezedő többtonnás törmeléktől.
A férfira múlt hét szombaton lettek figyelmesek a hatóságok, akik hangokat hallottak a törmelékek alól. A megmentése érdekében fúrt járatok többször is beomlottak, és három napba telt, mire le tudtak juttatni egy csövet, amin keresztül vizet tudtak adni a venezuelai férfinak.
A mentőszolgálatok beszámolói szerint ugyan Gil egyik szeme bevérzett, alapvetően optimistán állt a mentési folyamathoz, biztatta a csapattagokat. A férfi a napokban arról beszélt, jól van, a hajszála se görbült – végül sikerült nemcsak vizet, de a fúrásokból származó port kiszűrő védőmaszkot és infúziót is juttatni hozzá.
A múlt héten történt földrengések halálos áldozatainak száma a venezuelai hatóságok közlése alapján jelenleg 2300 felett van. A katasztrófa után Chiléből, Costa Ricából, Salvadorból, Mexikóból, Portugáliából és az Egyesült Államokból is érkeztek csapatok, hogy részt vegyenek a mentőakciókban. (via BBC)
Hozzászólások
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!