Az már a Nemzetgazdasági Minisztérium havi államháztartási jelentéseiből is látható volt, hogy a választás előtti költekezés óriási, rekord méretű lyukat ütött a költségvetésen. Orbánék alaposan kiürítették az államkasszát, és eddig még nem látott mértékű hiányt hoztak össze. A Központi Statisztikai Hivatal szerdai jelentése szerint GDP-arányosan a hiány 9 százalékos volt, forintban véve 2090 milliárd forint. Ez az előző év azonos időszakához mérten 838 milliárddal, illetve 3,1 százalékponttal nagyobb deficitet jelent.
Az államháztartás alszektorait nézve a központi kormányzat hiánya 2492 milliárd forintot mutatott, míg a helyi önkormányzatok és a társadalombiztosítási alapok 373 és 28 milliárd forintos többlettel zárták az első negyedévet.
A bevételek három hónap alatt 9327 milliárd forintot tettek ki, ez 11,5 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban volt. Ezen belül:
A termelési adók 136 milliárd forinttal, 3,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.
Ebből az áfabevétel emelkedése 133 milliárd forint, 7,1 százalék volt.
A jövedelemadó-bevételek 171 milliárd forinttal, 11,6 százalékkal bővültek.
A társadalombiztosítási hozzájárulások 321 milliárd forinttal, 14,6 százalékkal nőttek.
Az egyéb bevételek pedig 331 milliárd forinttal, 27,1 százalékkal emelkedtek.
A bevételekkel szemben a kiadások sokkal nagyobb mértékben növekedtek az első három hónapban. Összesen 11 417 milliárd forintot költöttek el Orbánék, ami 1798 milliárddal, 18,7 százalékkal több az egy évvel korábbi szintnél. A kiadásokon belül
a kifizetett munkavállalói jövedelem 841 milliárd forinttal, 38,5 százalékkal növekedett, a növekedésben a 2022 után újra kifizetett hathavi fegyverpénz is jelentős szerepet játszott.
A folyó termelőfelhasználás 151 milliárd forinttal, 10,4 százalékkal nőtt.
A pénzbeni társadalmi juttatások 404 milliárd forinttal, 15,1 százalékkal lettek magasabbak.
A kamatkiadások 5,9 milliárd forinttal, 0,7 százalékkal nőttek.
A bruttó állóeszköz-felhalmozás, vagyis az állami beruházások mértéke 134 milliárd forinttal, 26,2 százalékkal esett vissza.
A kormányzati szektor egyéb kiadásai 530 milliárd forinttal, 27,8 százalékkal nőttek.
Hozzászólások
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!