
Több mint 181 európai parlamenti képviselő kezdeményezi annak kivizsgálását, hogy az AfD köré szerveződő szélsőjobboldali európai pártföderáció, a Szuverén Nemzetek Európája (ESN) megsérti-e az Európai Unió alapértékeit – értesült a német Spiegel. A vizsgálat után az uniós finanszírozást is elvehetik a leginkább szélsőjobboldali pártszövetségtől, melynek tagja a Mi Hazánk is.
A csoport legerősebb pártja, a közvélemény-kutatások szerint 28 százalékon álló német AfD a legnépszerűbb párt Németországban.

A Spiegel információi szerint az indítványt nemcsak baloldali, zöld, szocdem és liberális, hanem néppárti képviselők is támogatják, így jó esély van rá, hogy az át is menjen az Európai Parlamenten. A vizsgálat után az ESN elvesztheti európai párti státuszát, amivel elesne az uniós pártfinanszírozástól – ez idén úgy kétmillió eurót jelenthet.
Az ügy előzménye, hogy az európai politikai pártokat felügyelő uniós hatóság, az APPF májusban egy több mint 300 oldalas levélben jelezte az uniós intézményeknek: bizonyítékai vannak arra, hogy az ESN pártjai és politikusai emberi méltóságot sértő, kisebbségellenes, diszkriminatív vagy antidemokratikus megnyilvánulásokkal sérthették az EU alapértékeit.
A Spiegel szerint a dokumentumban más tagországok mellett magyarországi példák is vannak – cigányok vonatkozó, „bűnöző hordákról” szóló, illetve bűnözők „levadászását” emlegető kijelentéseket idéztek. A magyar szál azért is fontos, mert a Mi Hazánk az ESN egyik tagpártja, Borvendég Zsuzsanna pedig a frakció magyar EP-képviselője. Az országgyűlési választások előtt főleg a párthoz köthető Bűnvadászok miatt került elő újra a Mi Hazánk cigányellenesnek tartott mozgósítása.
Hozzászólások
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!