Látnokinak bizonyult a bosnyákok szurkolói dala, minden bizonnyal az Egyesült Államokkal játszanak majd a vb kieséses szakaszában

Bosznia-Hercegovina szinte biztosan az Egyesült Államokkal találkozik a világbajnokság legjobb 32 csapata között, miután szerdán 3–1-re legyőzte Katart. A bosnyák válogatott Kanada ellen döntetlennel kezdett, majd a Svájctól elszenvedett súlyos vereség után javított, és gyakorlatilag bebiztosította helyét a legjobb harmadikok között. Az Athletic több mint 99 százalékos esélyt ad arra, hogy Bosznia továbbjut, és július 1-jén majd a csoportgyőztes Egyesült Államokkal játszik.

Bosznia már a kijutás során is többször nehéz helyzetből kapaszkodott vissza. A pótselejtező elődöntőjében Walesben került hátrányba, de a hajrában egyenlített, kibírta a hosszabbítást, majd tizenegyesekkel továbbjutott. A döntőben ugyanez történt a négyszeres világbajnok Olaszország ellen: Bosznia megint hátrányba került, egyenlített, majd ismét tizenegyesekkel nyert. Sergej Barbarez szövetségi kapitány korábban profi pókerjátékos volt, és a csapatán is látszik, mennyire fontos számára a türelem, a hidegvér és az, hogy játékosai ne veszítsék el a fejüket a nehéz pillanatokban.

Ez a makacsság nemcsak futballkarakter, hanem az ország történetéből is levezethető. Bosznia-Hercegovina 1992-ben lett az ENSZ tagja, de az önállóság első éveit a délszláv háború határozta meg: az 1992 és 1995 közötti konfliktust etnikai tisztogatások, ostromok és tömeggyilkosságok kísérték, és becslések szerint mintegy százezer ember halt meg benne. Amikor az Egyesült Államok 1994-ben legutóbb világbajnokságot rendezett, Bosznia válogatottja még nem is volt FIFA-tag, csak 1996-ban vették fel a nemzetközi szövetségbe.

Most, harminc évvel később Bosznia a második világbajnokságán már tovább is jutott a csoportból, amire Szarajevóban népünnepély kezdődött. A Tribuna tudósítása szerint a belváros utcáit ellepték az ünneplő szurkolók, akik zászlókat lengettek, piros fáklyákat gyújtottak, énekeltek és táncoltak.

A csapat arca és a modern boszniai futball jelképe egyértelműen a Gyémánt becenevű Edin Džeko, a világbajnokság ötödik legidősebb játékosa. Gyerekként azért élte túl a szarajevói ostrom egyik bombatámadását, mert az anyja büntetésből nem engedte le focizni arra az utcára, ahol néhány perccel később az összes játszó gyerek meghalt. Később Csehország és Németország is szerette volna megszerezni saját válogatottjába, ő azonban Boszniát választotta.

A mostani válogatott ugyanakkor nemcsak Džekóról szól, hanem a boszniai diaszpóráról is. A háború után sokan elhagyták az országot, emiatt jelentős boszniai közösségek élnek Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban. Ez a kereten is látszik, a 26 játékosból 12 Nyugat-Európában vagy Amerikában született. Közéjük tartozik Esmir Bajraktarević, a PSV Eindhoven szélsője is, aki a wisconsini Appletonban látta meg a napvilágot. 2024 januárjában még az amerikai válogatottban játszott egy Szlovénia elleni barátságos meccsen, később azonban Boszniát választotta. Szülei Srebrenicából származnak, ahonnan a háború után menekültek el: előbb Svájcban éltek menekültként, majd 2001-ben az Egyesült Államokba költöztek.

Ahogy azt korábban a 444-en is írtuk, Bosznia új futballhimnuszának története kicsit hasonlít ahhoz, ahogy Magyarországon a 2016-os Eb idején az Az éjjel soha nem érhet véget szurkolói dallá vált. A bosnyákoknál a Dubioza Kolektiv I am from Bosnia című slágere kapott új jelentést. A zenekar Magyarországon sem ismeretlen, többször fellépett a Szigeten is. A dalnak eredetileg semmi köze nem volt a focihoz: arról szólt, hogy sokan külföldön próbálnának szerencsét, de végül mégis az derül ki belőle, hogy az embernek a saját hazája a legfontosabb.

A több mint tízéves szám a Wales elleni pótselejtezőn kelt új életre. A bosnyák szurkolók ezt énekelték a lelátón, és egy nagy molinót is kifeszítettek ezzel a felirattal:

„I’m from Bosnia, take me to America.”

Így lett a bevándorlásról és az amerikai álomról szóló szatirikus dalból egy egész ország futballálmának zenéje. Vedran Mujagić, a zenekar basszusgitárosa szerint a dal jelentése egyszerűen átfordult: az amerikai álomból amerikai futballálom lett.

Futballszakmailag Bosznia papíron gyengébb az Egyesült Államoknál. Az amerikai keret mélyebb, gyorsabb és technikásabb, Džeko pedig valószínűleg már nem bír végig egy teljes meccset. Barbarez csapata többnyire 4–4–2-ben játszik, ahol sok múlik a szélsőkön, miközben Mauricio Pochettino amerikai válogatottja várhatóan 3–5–2-ben, több labdabirtoklással futballozik majd. Bosznia támadójátéka nem mindig hatékony – a Katar elleni 3–1-es győzelem előtt hét meccsen át egyszer sem szerzett egynél több gólt –, pontrúgásokból viszont veszélyes, és nehéz őket megtörni.

A Svájc elleni 4–1 volt Bosznia egyetlen veresége az utóbbi 11 meccsén, és azon a találkozón is 0–0 volt az állás a 74. percig. Nem tartozik a torna legerősebb csapatai közé, de szervezetten védekezik, türelmesen kivárja a lehetőségeit, ritkán esik szét nyomás alatt, és tizenegyesekből is jó. Az Egyesült Államoknak így papíron jobb esélyei lesznek, de Wales és Olaszország példája mutatja: Bosznia ellen nem elég fölényben játszani, a meccset le is kell zárni.