
„Szentendre díszpolgári címét adományozzuk idén Krasznahorkai Lászlónak, az irodalmi Nobel-díjjal elismert, világpolgár magyar írónak. Kivételes életművének meghatározó fejezete az a csaknem húsz év, amikor Szentendrén élt és alkotott és tanított” – jelentette be Fülöp Zsolt, Szentendre polgármestere a Facebookon.
A város honlapja szerint a korábban csaknem húsz évig Szentendrén élő, alkotó és tanító szerző kitüntetéséről a képviselő-testület május 20-i ülésén született döntés, méghozzá zárt ülésen, hogy a kitüntetés meglepetés maradhasson. A testületi ülés után azonban a mi hazánkos Filó András, aki egyedüliként szavazott Krasznahorkai elismerése ellen, írt egy zsidózó Facebook-posztot a témában.
Fülöp Zsolt csütörtökön arról beszélt a HVG-nek: „A díszpolgári címmel is szeretnénk kifejezni a város közössége nevében, hogy elismerjük, mennyi mindent tett Krasznahorkai László a magyar kultúráért, a magyar kultúra megismertetéséért, és mivel egykori szentendrei lakosként szentendrei identitása is van, mennyit tett a városért is. Ennek a nagyon szép szimbiózisnak a kifejeződése, hogy Szentendre a díszpolgárává fogadta őt”.
Krasznahorkai László augusztus 20-án veheti át a díszpolgári címét.
Hozzászólások (0)
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!