
Feldühödött tömeg támadt rá egy kórházra a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén, az ebolajárvány gócpontjában, miután a hatóságok nem engedték, hogy egy feltételezetten ebolában meghalt fiatal férfi családja hazavigye a holttestet temetésre. A zavargások során izolációs sátrakat gyújtottak fel, a rendőrség pedig figyelmeztető lövésekkel próbálta feloszlatni a tömeget - számolt be róla a BBC.
A támadás a Bunia városa közelében található Rwampara Általános Kórháznál történt Ituri tartományban, ahol a járvány legtöbb esetét regisztrálták. Luc Malembe Malembe helyi politikus a BBC-nek azt mondta: a tömeg kövekkel dobálta a kórházat, majd felgyújtotta azokat a sátrakat is, amelyeket elkülönítőként használtak.
Az ebolában meghalt emberek holtteste rendkívül fertőző, ezért a hatóságok szigorúan ellenőrzik a temetéseket, hogy megakadályozzák a vírus terjedését. A kórház dolgozóit a zavargások után katonai védelem alá helyezték. Egy egészségügyi dolgozó meg is sérült, amikor a tüntetők kövekkel dobálták az épületet.
A meghalt fiatal férfi ismert alakja volt a helyi közösségnek, szemtanúk szerint futballistaként több csapatban is játszott. Édesanyja a Reutersnek azt mondta, szerinte fia nem ebolában, hanem tífuszban halt meg. A helyi hatóságok szerint sokan egyszerűen nem hiszik el, hogy a járvány valódi.
„Az emberek nincsenek megfelelően tájékoztatva arról, mi történik. Sokan, különösen a távoli területeken élők, úgy gondolják, hogy az ebola csak a kívülről érkezők kitalációja”
– mondta Malembe. Szerinte sok helyi lakos azt hiszi, hogy a civil szervezetek és a kórházak pénzszerzés miatt találták ki az egész járványt.
A politikus szerint két sátrat teljesen felégettek, és egy temetésre váró holttest is megsemmisült a tűzben.
An Ebola treatment center in Rwampara, eastern Democratic Republic of Congo, was set on fire on Thursday after a dispute broke out over the body of a suspected Ebola victim, according to multiple reports. The incident happened at Rwampara General Hospital in Ituri province, near… pic.twitter.com/yRztKIMYjp
— Dharm (@dhram00) May 22, 2026
A Kongói Demokratikus Köztársaság külügyminisztere, Thérèse Kayikwamba Wagner „nagyon ijesztő helyzetnek” nevezte a kialakult állapotokat. A BBC-nek arról beszélt: természetes, hogy az emberek félelemmel és bizalmatlansággal reagálnak egy ilyen járványra, különösen akkor, ha nem érzik úgy, hogy megfelelően tájékoztatják őket.
A World Health Organization (WHO) szerint az ebolában elhunytakat speciálisan képzett csapatoknak kell eltemetniük védőfelszerelésben, úgynevezett „biztonságos és méltóságteljes temetések” keretében.
A zavargások idején hat beteget kezeltek a kórház területén felállított sátrakban. Korábban felmerült, hogy a káosz közepette eltűnhettek, de az Alima egészségügyi segélyszervezet később közölte: minden beteget megtaláltak, és továbbra is kórházi ellátás alatt állnak.
A járvány már a sportéletet is érinti: a kongói labdarúgó-válogatott lemondta a világbajnoki selejtezők előtti edzőtáborát Kinshasában. A WHO közben „nemzetközi horderejű közegészségügyi vészhelyzetnek” minősítette az ebolajárványt, ugyanakkor egyelőre alacsonynak tartja annak kockázatát, hogy a vírus világszerte elterjedjen. A szervezet pénteki adatai szerint eddig 177 ember halhatott meg a vírusban a 750 feltételezett fertőzött közül.
A szomszédos Ugandában már két ebolás esetet megerősítettek, és egy ember halálát is a vírushoz kötik. A hatóságok ideiglenesen leállították a határon áthaladó repülőjáratokat, buszokat és más tömegközlekedési eszközöket, valamint a Semliki folyón közlekedő kompokat is.
A mostani járványt az ebola ritka Bundibugyo-törzse okozza, amely ellen jelenleg nincs vakcina. A WHO szerint akár kilenc hónapba is telhet, mire elkészülhet egy oltás.
Közben a kelet-kongói területek egy részét ellenőrző M23 lázadócsoport is bejelentette az első ebolás esetet Dél-Kivu tartományban, több száz kilométerre az ituri gócponttól. A 28 éves férfi még a diagnózis megerősítése előtt meghalt. A fertőzés azért is különösen aggasztó, mert egyre nehezebb eljutni az M23 ellenőrzése alatt álló térségekbe, a lázadócsoportnak pedig korábban soha nem kellett hasonló járványhelyzetet kezelnie.
Hozzászólások (0)
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!