
Hont András és Ceglédi Zoltán 2024 végén indította el Magyarország egyik legszórakoztatóbb közéleti vitaműsorából, az ATV Öt című tévéműsorából kifejlesztett Ötmédiát, ami az ot.hu-t készíti.
A tévéműsorban és a lapban megállás nélkül a Tisza Párt ellen agitáltak, a választás után Ceglédi Zoltán be is jelentette, hogy visszavonul a közélettől. Az Öt partnerségi viszonyban van a Mészáros Lőrinc-közeli, Vaszily Miklós-féle Indexszel, azaz a kiemelt cikkei az Indexen is megjelennek – még azután is, hogy az Index beismerte, hogy teljesen valótlanok voltak az állítólagos Tisza-adótervről szóló anyagai, amikre több milliárd forintos állami és fideszes kampányokat építettek.
Az Öt rövid fennállása alatt háromszor is beszélgethetett a független sajtónak az egész rendszere alatt interjút nem adó Orbán Viktorral. A felvételek tanúsága szerint az interjúk ugyanott készültek, ahol a Szergej Lavrovval is interjút készítő Ultrahang fogadta a bukott miniszterelnököt.
A tavalyi cégbeszámolók szerint ugyan az Ötmédiát kiadó Ötmédia Kommunikációs Kft.-nek – ami Honté és Ceglédié 50-50 százalékban – csak 75 millió forint volt a bevétele, de van egy másik cég is, a Hont 100 százalékos tulajdonában álló Öt-kontent Kft. Ennek az árbevétele mindössze 3 millió forint volt, de van egy ennél jóval nagyobb tétel a mérlegben: 500 001 000 forint volt az Öt-kontent egyéb bevétele.
Ebből finanszírozta az igen költséges működést. A Hont-cég bérköltsége 128,9 millió volt, az Öt-kontentnek papíron 8 alkalmazottja van. Az 500 millióval megtolt cég tavalyi eredménye végül 236 112 000 forint lett, ilyen tempóban hamar felélik a félmilliárdot.
Figyelemreméltó, hogy az Öt nem gyűjt támogatást, nem kérnek adó 1%-ot sem, és hirdetőik sincsenek. Szokatlan, hogy a NER végén így indul el egy médiavállalkozás.
Ezzel kapcsolatban az alábbi kérdéseket küldtük el Hont Andrásnak:
Cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ, a HVG kérdéseire viszont Hont András azt mondta: hiába látványosan kerek a szám, a bevétel több forrásból állt össze. Többen adtak pénzt a projekthez, egy fillér állami pénz sincs benne, viszont „magyar vállalkozók nem feltétlenül akarják, hogy velem emlegessék együtt”.
Hont állítása szerint az 500 milliós összeg nem egy évre szól, hanem hosszabb távú befektetés. Ami a két cég kapcsolatát illeti: Hont a HVG-nek azt mondta, az Ötmédiánál tartalom-előállítás zajlik, oda érkezik be a harmadik fél (például az Index vagy az ATV) részére készített tartalomért járó bevétel. Az Öt-kontent pedig a műsorgyártó, amivel Hont szerint ugyanazt szeretnék megcsinálni, amit már írásban megcsináltak, ennek a beindítását szolgálná az 500 millió forint. (A cég árbevétele 3 millió forint volt tavaly). A két cég között vagyonelemek és pénz átadása nem történik, soha nem is történt – mondta Hont András.
Frissítés: közben megérkeztek Hont válaszai:
1. A félmilliárd támogatóktól származik, „a magyar állam és Mészáros Lőrinc nincs köztük”.
2. Az Ötmédiának tavaly 74 millió forint értékesítésből származó bevétele volt. Időarányosan idén sincs kevesebb.
3. Az Öt-Index együttműködéséről a kamu Tisza-adós cikkek fényében, Hont: „Nem tartozunk felelősséggel az Index iránt. Számukra, amit mi nyújtunk, az tartalom, amit meg ők, az nekünk elérés. (Azt pedig csak a publicista énem teszi hozzá, hogy az adótervekről való magabiztos kijelentésekkel azért mindenki várja meg az adóintézkedéseket).”
4. Azért a Hegedűs Gyula utca 45-47.-ben készítik az interjúkat, mert a saját stúdiójuk elkészítéséig ott bérelnek/béreltek stúdiót.
Hozzászólások (0)
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!