Az álmaink közösek lehetnek, de a rémálmaink nemzetiek maradnak

A Globsec biztonságpolitikai fórum idei programjának egyik legérdekesebbnek ígérkező panelbeszélgetését rögtön az első reggel tartották meg Globális rendszerszintű átalakulás: hogyan értsük meg azt a világot, amely már megváltozott címmel. A legnagyobb név a résztvevők közül egyértelműen a bolgár politológus, Ivan Krasztev volt, számunkra pedig az lehetett plusz, hogy itt szólal meg a konferencia kevés magyar fellépője közül az egyik, Bajnai Gordon volt miniszterelnök. Csakhogy mindenkit lejátszott a színpadról a korábbi észt köztársasági elnök, Kersti Kaljulaid, aki lendületes stílusával és frappáns válaszaival a legnagyobb tetszést aratta a nézőtéren. A beszélgetés negyedik résztvevője Petr Pudil, cseh befektető és mecénás volt, aki Bajnaival együtt a Globsec igazgatótanácsának tagja.

Mi legyen az állam feladata a jövőben?

A moderátor rögtön az elmúlt tizenhat évről kérdezte Bajnai Gordont, aki egy Bibó-idézettel kezdte mondanivalóját arról, hogy a politikát nem lehet tartósan hazugságra építeni, ami lecke lehet mindenkinek. Az Európai Unió pedig azt a következtetést vonhatta le az Orbán-rendszer bukásából, hogy létező problémákkal kell foglalkozni, valós kérdésekre kell válaszokat keresni, mivel kizárólag olyan rendszereket lehet fenntartani, amelyeknek az állampolgárai hisznek abban, hogy az céljaikat szolgálja.

Ő is a jogállamiságról szóló kérdésre válaszolt, mint Kersti Kaljulaid, aki azonban egészen máshová lyukadt ki: Kaljulaid szerint az európai kormányoknak vissza kéne vonulniuk a közvetlen gazdasági szerepvállalástól, és meg kellene hagyniuk azt a magánszférának, az állam dolga pedig az oktatás, a szociális biztonság és az egészségügy működtetése.

Kaljulaid azzal illusztrálta a helyzetet, hogy a nyolcvanas években a kormányoknak költségvetései nagyságrendekkel nagyobbak voltak, mint bármelyik akkori nagyvállalaté, és ebből közvetlenül tudták finanszírozni a jövő technológiáit. Ma viszont az államok a demográfiai kihívások és a strukturális hiányok miatt eladósodtak, a költségvetéseik beszűkültek, miközben a globális nagyvállalatok tőkeereje és innovációs kapacitása a sokszorosára nőtt. Ha a jövőt meghatározó erő és erőforrás már a magánszférában van, miért zárjuk ki ezekből a globális stratégiai vitákból azokat, akik nem az államot képviselik? – tette fel végül a kérdést.

Ha arra koncentrálsz, hogy mit veszíthetsz, mindent el fogsz veszíteni

Amikor Ivan Krasztevtől kérdezték, hogy mi az, amit meg kellene őrizni az Európai Unióból, rögtön azt válaszolta, hogy ez rossz kérdés:

„Vagy elhiszed, hogy ismeretlen területre fogsz jutni, amiről még nem tudod egészen, hogy néz ki és milyen lehetőségeket kínál, vagy pedig arra koncentrálsz, hogy mit fogsz elveszíteni, ezért a világot egyre ijesztőbbnek fogod találni. És akkor mindent elveszítesz.”