
Hivatalos megkeresés esetén átadja a K. Endre kegyelmi ügyében keletkezett iratokat a kormánynak a Sándor-palota – erről kedden adott ki közleményt a Köztársasági Elnöki Hivatal az MTI-n keresztül.
A közlemény szerint az államfő hivatala együttműködik a dokumentumok nyilvánosságra hozatalában, és ha hivatalos megkeresés érkezik, a rendelkezésre álló iratokat átadják a kabinet képviselőjének.
Döntéséről kedd délben a Facebookon is posztolt:
A bejelentés előzménye, hogy Magyar Péter miniszterelnök hétfői és keddi sajtótájékoztatóján is arra szólította fel Sulyok Tamás köztársasági elnököt: hozza nyilvánosságra a kegyelmi ügy teljes dokumentációját.
Magyar szerint Sulyoknak „nagy a felelőssége”, és reméli, hogy távozása előtt ezt átérzi. Úgy fogalmazott: ne dicstelen múltjával vonuljon be a politikatörténetbe, hanem azzal, hogy „odateszi a puzzle másik felét”.
A miniszterelnök szerint a Sándor-palotában is léteznie kell egy, az Igazságügyi Minisztériumban keletkezett anyagnál bővebb aktának. Azt mondta, a Köztársasági Elnöki Hivatalban is működik kegyelmi főosztály, ott is készül felterjesztés az államfő számára, így szerinte kérdés, hogy ezekben az iratokban szerepel-e, pontosan kinek a nyomására vagy utasítására született meg a kegyelmi döntés.
„Ha nincs benne, akkor majd elmondják az érintettek” – tette hozzá.
A kormány a saját részéről már nyilvánosságra hozott több, korábban nem ismert dokumentumot az ügyben, ezeket a kormány hivatalos honlapján is végig lehet böngészni.
Hozzászólások (0)
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!