
Györfi Mihály, Szolnok polgármestere hétfőn az oldalán arra kérte Magyar Péter miniszterelnököt, hogy kezdeményezze a város külterületére tervezett ipari park kiemelt beruházási besorolásának visszavonását, illetve támogassa az oda tervezett elektrolitgyár létesítésének tilalmát.
Szijjártó Péter, korábbi külügyminiszter márciusban jelentette be, hogy a KunlunChem kínai elektrolitgyártó cég a városban építi fel az első európai üzemét. Április végén a szolnoki közgyűlés viszont visszavonta azt a fideszes többség által 2024-ben hozott döntést, amivel elvi támogatást nyújtottak az akkumulátoripari beruházásokhoz. A polgármester arra hivatkozott, hogy a projekt tényleges környezetterhelési paraméterei továbbra sem ismertek, ugyanakkor a lakossági aggodalmak nem csökkentek, különösen a veszélyes anyagokkal kapcsolatos kockázatok, a közúti szállítás és a településrendezési összhang hiánya miatt.
Az ellenzéki összefogás jelöltjeként megválasztott Györfi most azt írta az új miniszterelnöknek, hogy az elektrolitgyárat a Fidesz-KDNP-kormány akarta ráerőltetni a városra annak ellenére, hogy a beruházás súlyos környezeti, vízbázisvédelmi kockázatokat jelentene. A polgármester jelezte, hogy a gyár megépítését már a szolnoki fideszes közgyűlési többség sem támogatja.
Hozzászólások (0)
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!