
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nemzetközi jelentőségű közegészségügyi vészhelyzetet hirdetett a Kongói Demokratikus Köztársaságban kialakult ebola-járvány miatt. A szervezet közlése szerint a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén, Ituri tartományban kialakult járvány – amiben eddig 246 gyanús esetet és 80 halálesetet jelentettek – nem felel meg a világjárványra vonatkozó kritériumoknak. Ugyanakkor arra figyelmeztettek, hogy ez a járvány potenciálisan az eddigi jelentéseknél és észleléseknél „sokkal nagyobb mértékű” lehet, és jelentős a terjedés kockázata.
A WHO közlése szerint szerint jelenleg nyolc laboratóriumi vizsgálattal megerősített vírusos eset van, további gyanús esetek és halálesetek pedig három helyen fordultak elő. A WHO szerint a vírus a Kongói Demokratikus Köztársaság határain túlra is elterjedt, két megerősített esetet jelentettek a szomszédos Ugandában.
A CBS szerint a Kongói Demokratikus Köztársaságban legalább hat amerikai állampolgár van, akik ki lehettek téve az Ebola-fertőzésnek, egyiküknél tünetek is jelentkeztek, de egyiküknél sem erősítették meg a fertőzést. A STAT News jelentése szerint az amerikai kormány állítólag megpróbálta őket kihozni az országból, valószínűleg egy németországi katonai bázisra.
Az egészségügyi hatóság közlése szerint a jelenlegi ebola-járványt a Bundibugyo-vírus okozza, ami ellen nincs engedélyezett gyógyszer vagy oltóanyag. A korai tünetek közé tartozik a láz, az izomfájdalom, a fáradtság, a fejfájás és a torokfájás, amiket hányás, hasmenés, bőrkiütés és vérzés követ. Az ebola ellen nincs bizonyított gyógymód. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint az átlagos halálozási arány körülbelül 50 százalékos.
A terjedés minimalizálása érdekében a WHO szerint a megerősített eseteket azonnal kezelni kell el kell különíteni, amíg a legalább 48 óra különbséggel elvégzett két, a Bundibugyo-vírusra specifikus teszt negatív eredményt nem ad.
A WHO főigazgatója, Dr. Tedros Adhanom Ghebreyesus szerint jelenleg „nagy a bizonytalanság a fertőzöttek tényleges számával és a járvány földrajzi terjedésével kapcolatban”.
(BBC)
Hozzászólások (0)
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!