A Fidesz úgy maga ellen fordította a magyar tudományt, hogy a vereségük után hetek alatt dől össze az egész tákolmányuk

A tudományos szférában – az egészségüggyel és a közoktatással szemben – a Fidesz-kormányok valódi rendszerátalakítással próbálkoztak, még jelentősebb pluszpénzt is ígértek. Mindezt felülről levezényelve, a kutatóhálózatot erőszakosan elorozva, az Akadémiát többszörösen megalázva és zsarolva, az éhbéren tartott, általános iskolai tanároknál kevesebbet kereső kutatók elleni politikai kampányokat folytatva hajtották végre, úgy, hogy még a korábban konzervatív többségű akadémikusokat is sikerült maguk ellen fordítaniuk.

A Fidesz tudománypolitikai konstrukciója a NER április 12-i választási veresége után szinte azonnal elkezdett inogni, két hét után pedig már egyértelmű, hogy a magyar tudományban teljes rendszerváltás jön.

Egymásra tromfoló megszólalók alakítanák át teljesen a most éppen HUN-REN-nek nevezett kutatóhálózatot, reális opció, hogy az egészet visszateszik valamilyen formában a Magyar Tudományos Akadémia alá. Az azonban nagyon nem mindegy, hogyan, sokan azt sem szeretnék, ha egy az egyben a régi rendszer jönne vissza. Közben az MTA is éppen most fog új elnököt választani, a jelöltek pedig, akik a pályázatuk benyújtásakor még sokkal óvatosabbak voltak, már azon versengenek, hogy ki tud határozottabban beleállni a rendszerváltó programba. Az esélyek latolgatásában az is komoly tényező, hogy kit mennyire tartanak Tisza-közelinek a jelöltek közül.

Háború a tudomány ellen

„Az előző kormányzat valójában háborút viselt az MTA-val szemben”

– mondta a 444-nek Kertész János akadémikus arról, hogyan jutottunk ide. A Széchenyi-díjas fizikus szerint ennek alapvetően nem tudománypolitikai oka volt, hanem az Orbán-rendszer mindenféle autonómiával szemben érzett averziója volt a meghatározó.

„Az MTA autonómiáját nem tudta elviselni az előző rendszer. Ugyanez vezette az egyetemek kiszervezését is, amik aztán emiatt ki is záródtak az EU-s diákcseréből és a nemzetközi kutatási pályázatokból. Az intézmények leválasztása mindenféle elképzelés és terv nélkül ment végbe, az, hogy mi lesz utána, nem volt végiggondolva. Folyamatos kapkodás, elképesztő, megalázó érdektelenség jellemezte a kutatókkal szembeni viszonyt”

– mondta nekünk Kertész arról, hogy honnan indulunk.

Az Akadémiáról 2019-ben leválasztott kutatóhálózatban dolgozóknak ezt testesítette meg a HUN-REN vezetése, akikkel szemben a választás után már a kutatóintézeti főigazgatók is más hangot ütve lépnek fel.

A rendszerváltó hangulatra jellemző, hogy a HUN-REN eddigi urai, Gulyás Balázs elnök és Jakab Roland vezérigazgató ellen nyílt lázadás van folyamatban.

A kutatóintézeti vezetők már a tudományos közéletből való távozásukat követelik, AI-gyanús bullshitekről és ordas hazugságokról írnak a fideszes DPK-gyűlésekről is ismert Jakabék védekezése kapcsán.

Sokan emlegetik fel az ő kilencmilliós havi fizetésüket, amivel szemben a kutatók sokszor három-négyszázezer forintos nettója áll, és a központosított, vízfejű kutatóhálózat teljes átszervezése mellett áll ki a mezei kutatóktól a legnagyobb kutatási projektek vezetőin át a főigazgatókig szinte minden szereplő.

Sokan a teljes HUN-REN-t is felszámolnák legszívesebben, és visszavinnék az intézethálózatot a Magyar Tudományos Akadémia alá, oda, ahonnan 2019-ben a kormánytöbbség utcai tüntetések és nemzetközi tiltakozások ellenére kitette őket – hogy aztán újabb és újabb átszervezésekkel, a kutatóhálózat egybenmaradásáról szóló saját ígéreteikre rácáfolva, végül szét is szedje a kutatóközpontokat, az ELTE-re paterolva ki a bölcsész- és társadalomtudományi intézeteket.

Az ELTE alá tett négy embertudományi intézet mindenképpen szabadulna, ezeknek a vezetői már egyértelműen jelezték, hogy „a kutatóközpontok az MTA-hoz való mielőbbi visszakerülésben érdekeltek”.

Ezt szorgalmazza a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (TDDSZ) és az Akadémiai Dolgozók Fóruma (ADF) is, akik kedden tartottak közös fórumot a kutatóknak.

„A megcsonkított HUN-REN Magyar Kutatási Hálózatot meg kell szüntetni, mert létrehozását és működési módját tekintve sem felel meg a legalapvetőbb szakmai követelményeknek, antidemokratikus, pazarló, átláthatatlan és megreformálhatatlan”

– fogalmaz az ADF-es javaslat, mely az MTA-hoz való mielőbbi visszakerülés, az autonómia, önállóság, pénzügyi függetlenség és az elmaradt béremelések azonnali pótlása mellett áll ki.

Mindent vissza!

A magyar tudományban tehát igazi rendszerváltó hangulat van: kicsit olyan, mint amikor a Palkovics László-féle tervek ellen volt nagy felbolydulás (akkor végül is eredménytelenül), most azonban a politikai változások miatt a tudósokra kényszerített rendszer közeli bukását érezve. A Lendület- és az ERC kutatási projektek (ezek a legnagyobb presztízsű kutatási pályázatok) vezetői közül többen szintén közösen szólították fel lemondásra Gulyást és Jakabot, mondván,

„a jelenlegi felső vezetés ‒ ígéretei ellenére ‒ nem tudta megőrizni sem a kutatóhálózat egységét, sem politikai függetlenségét. A közvetlen kormányzati befolyás beszivárgott a tudományos döntéshozatalba; a társadalom- és bölcsészettudományi intézetek indokolatlan leválasztása a hálózat belső szolidaritását meggyengítette. A megújulás feltétele a bizalom és hitelesség helyreállítása.”

A dinamikára jellemző, hogy a HUN-REN két vezetőjével szemben előbb a TDDSZ és az ADF révén alulról, a kutatók, munkavállalók felől jött erőteljes kritika, majd a korábban még óvatosabb főigazgatók is bekeményítettek. Ők már a Tisza választási programját („Visszaadjuk a tudomány autonómiáját (...) Új, átlátható törvényt készítünk, amely visszaállítja az MTA és az állami kutatóintézetek szakmai önállóságát, és rendezi az akadémiai vagyon helyzetét”) idézve fogalmaztak meg alapvető kritikát: hiányzik a kutatói önkormányzatiság, az adminisztratív központ túlbürokratizált és túlközpontosított; nem jó a közfinanszírozási indikátorrendszer, és ott van még az ingatlanvagyon rendezetlen helyzete is: a kutatóintézetek által használt épületek még mindig az MTA tulajdonában vannak.

A kutatóintézetek főigazgatói (nyilatkozatukat egy kivétellel mind aláírták) többek között azt kezdeményezték, hogy sürgősen módosítsák a HUN-REN törvényt, és az alapító jogokat a törvény adja át az MTA-nak. Bár ez még mindig egy kompromisszumos javaslatnak tűnik, ugyanis ők másokkal szemben nem beszéltek a HUN-REN teljes megszüntetéséről, és az MTA-hoz való visszatérés is csak lehetőségként merült fel a javaslatukban,

a HUN-REN vezetői ezt mégis puccskísérletnek tekintették – annyiban joggal, hogy ezzel a jelenlegi előjogaik súlyosan sérülnének.

Most ugyanis a HUN-REN Irányító Testületének összetételébe a kutatóhálózat munkatársainak és vezetőinek gyakorlatilag semmi beleszólása sincs, annak tagjai a megüresedett helyre saját maguk választhatnak új tagot, a kutatóintézetek delegáltjai csak szavazati jog nélkül vehetnek részt az üléseken. A főigazgatók ezen is változtatnának, hogy biztosítsák a kutatói önkormányzatiságot és az intézmények teljes tudományos és gazdasági önállóságát.

Az eddigi vezetők már nem emlékeznek politikai nyomásra, pedig egy éve még maguk utaltak zsarolásra

Gulyás és Jakab, a HUN-REN elnöke és vezérigazgatója a kutatóintézeti vezetőknek azzal vágott vissza, hogy a főigazgatók valójában csak a közelgő nemzetközi vezetői pályázatoktól tartva, saját széküket védve forradalmárkodnak – majd pedig egy Telex-interjúban igyekeztek hárítani a velük szembeni vádakat. Ebben Gulyás (aki maga is MTA-tag) azt mondta, hogy a kutatóhálózat MTA alá való „visszakerülése tragédia lenne Magyarországnak”, és Jakabbal együtt azt állította, hogy a kutatóhálózat 2025-ös szétszabdalása nem is az ő kezdeményezésükre, hanem az ELTE rektorának a javaslatára történt, de szerinte „minden megnyugtató módon rendeződött, úgy, hogy senkinek az érdeke nem sérült”.

Ez meglehetősen kiakasztotta a kutatói közösséget.

Mi magunk is több kutatóintézeti vezetővel beszéltünk tavaly, akiknek maguk mondták a HUN-REN vezetői, hogy a túlélés érdekében mindenképpen át kell menniük az ELTE-re, különben megszüntetik őket, erről a legmagasabb szinten született politikai döntés – érveltek akkor, most azonban erre már nem akarnak emlékezni. Az ELTE-re áttett intézetekben dolgozók ráadásul nem kapták meg a többi intézetben visszamenőlegesen is érvényes 30 százalékos béremelést sem – az érdeksérelem hiányáról az érintett 1200 kutató tehát elég sokat tudna mesélni.

Gulyásék nyilatkozata csak olaj volt a tűzre a kutatók között. Az interjúra Molnár Antal, a Történettudományi Kutatóintézet igazgatója és Mihalik Béla történész válaszolt egy lendületes vendégcikkben – érdemes elolvasni, ha valaki azt hinné, hogy a középkor- és egyháztörténészek halvérű figurák.

„A HUN-REN vezetőinek magyarázkodása a magyar tudomány értelmetlen és pusztító vesszőfutásának méltatlan dokumentuma”

– adják meg az alaphangot már a címben, majd azt kérdezik, hogy a kutatóhálózat vezetői

„tényleg még mindig teljesen idiótának nézik a kutatóközösséget és a magyar tudomány helyzete iránt érdeklődő olvasókat? (…) a leghatározottabban visszautasítjuk, hogy a tavalyi hazudozás tovább folytatódjék.”

Az uniós források miatt is sürget az idő

Benyomásaink szerint ez még egy viszonylag visszafogottabb hang a magyar kutatók között, ha Gulyás Balázsról és Jakab Rolandról van szó. Az ő munkaviszonyuk valószínűleg akkor is legfeljebb néhány hétig tart, ha maguktól nem mondanak le – az új kormány beiktatása után a HUN-REN vezetői könnyen eltávolíthatók, ahogy a KEKVA vagyonkezelő alapítványok mintájára működő, bár formálisan attól eltérő HUN-REN-t is át lehet alakítani.

Ez már csak azért is sürgős döntést igényel, mert az uniós források hazahozatala is függ tőle. A helyreállítási alap pénzeihez legkésőbb augusztus végéig kellene teljesíteni a még billegő mérföldköveket, köztük az akadémiai szabadságra vonatkozókat, és egyelőre nincs arról bizottsági döntés, hogy a magyar kutatóhálózati modell brüsszeli megítélés szerint mennyire kóser.

A HUN-REN mostani formájában ezért komoly politikai és pénzügyi kockázatot is jelent.

A Tisza konkrét tervei még nem ismertek a kutatóhálózattal kapcsolatban – az is csak kedden derült ki, hogy Tanács Zoltán lesz az új kormány tudományos és technológiai minisztere. Elképzelhető, hogy egy akadémiai szabadság törvénycsomag keretében együtt rendezzék az MTA és a kutatóhálózat helyzetét, valamint a modellváltott egyetemek állását már az új kormány megalakulását követő hetekben, de mivel az idő sürgető, reális forgatókönyv, hogy ennek több fázisa lesz.

Ebben az esetben első körben elvehetik a HUN-REN alapítói jogait, és azt visszaadhatják az államnak vagy az MTA-nak, vagy akár visszatehetik az egész kutatóhálózatot az MTA alá, ahogy 2019 előtt volt.

Bárhogy is, könnyen lehet, hogy a részletesebb szabályozás, például egy sokak által kívánatosnak tartott erősebb, az MTA-val szemben is érvényesíthető kutatóhálózati autonómia, egy önálló, nem politikai kinevezettekből álló szenátussal, csak ezt követően jönne létre.

A rendszerváltás közepén jön az MTA-elnökválasztás, politikai kapcsolatok is a mérlegen

Minderről érdemes lenne ismerni az MTA elnökjelöltjeinek is a programját. Freund Tamás hatéves elnöksége most jár le, ő már nem indulhat újra az alapszabály értelmében, így a Magyar Tudományos Akadémiának mindenképpen új elnöke lesz, akit május 5-én fog a Közgyűlés megválasztani – vagyis az akadémiai vezetés megújulása teljesen összecsúszik a kormányváltással.

Ez egy depolitizáltabb társadalomban valószínűleg nem lenne olyan nagy gond, Magyarországon viszont éppen egy rendszerváltás kellős közepén kell az akadémikusoknak új elnököt és főtitkárt választaniuk. Márpedig ebben a közegben az is fajsúlyos szempont szokott lenni, hogy kinek milyen kapcsolatai vannak az aktuális hatalommal, így kecsegtetett nyolc éve Freund Tamás is azzal, hogy ő megpróbálja majd visszaszerezni az elvett kutatóhálózatot – ami aztán nem jött be.

A jelöltek politikai fekvése most is lényeges, de persze nem hivatalos szempont.

Néhány hete még Perczel András kémikus tűnt leginkább favoritnak, és sokan vélték úgy, hogy az ő megválasztását támogatná informálisan a Freund-féle vezetés is. Azóta azonban nagyot fordult az (akadémiai) világ: Perczel a jobboldali Professzorok Batthyány Körének oszlopos tagja, annak a testületnek, akik, mint a jó ritmusérzékű munkásőrök 1989-ben, még április 9-én is arról adtak ki elnökségi állásfoglalást, hogy

„messzemenően támogatjuk a Fidesz-KDNP kormány programját, amellyel immár 16 éve a polgárok javát igyekszik szolgálni”.

Ez az időzítés és az elhatárolódás hiánya most nem segíti Perczel esélyeit. Ellenfelei közül az etológus Miklósi Ádám korábban kevésbé vett részt az akadémiai életben, a volt ELTE-rektor Borhy László pedig ugyan most rendszerváltó hevülettel hangsúlyozza, hogy „az MTA soha nem mondhat le a kutatóintézeteiről”, de egy éve még ő volt az, aki a HUN-REN intézetek átvételéről döntő ELTE szenátusi ülésén felháborodva küldette ki a tiltakozókat a teremből.

Fő esélyesnek így most sokan Pósfai Mihályt tartják, és a geológusról egyéb erényei mellett azért azt is megjegyzik, hogy rokoni kapcsolatban áll Pósfai Gáborral, a Tisza pártigazgatójával.

A kutatóhálózatról Pósfai és Miklósi is azt nyilatkozta, hogy nem teljesen a 2019 előtti állapotokat hoznák vissza, vagyis azt nem egy az egyben az MTA alá vinnék be, hanem amellé, egy önkormányzati rendszerben biztosítva az autonómiáját. Erről azonban az MTA elnökjelöltek részletes programja nem ismert, ezért az Akadémia II. Osztálya azt kéri, hogy arról részletesen nyilatkozzanak még az elnökválasztás előtt.

Figyelemre méltó, hogy a Magyar Tudományos Akadémia vezetése a választások után mennyire gyorsan sietett jelezni, hogy egyetért a Tisza programjának céljaival, és keresik a párt vezetésével a kapcsolatot. Mint írták, szeretnének együttműködni velük az új tudománypolitika megalapozásában, majd azt is közölték, hogy készek visszafogadni a korábban elcsatolt kutatóhálózatot.

Ha lesz politikai megállapodás az MTA és a kutatóhálózat sorsáról, akkor az ingatlanvagyonról is dönteni kell. Tavaly a kormány lényegében belezsarolta az Akadémiát, hogy adja el a kutatóintézetek által használt ingatlanjait. Egy folyamatban lévő pernek köszönhetően azonban ez azóta sem történt meg, és az MTA elnöksége ezt már lényegében nem is tartja érvényes megállapodásnak: arra hivatkoznak, hogy az az egységes kutatóhálózat javára történő eladásról szólt, időközben azonban a HUN-REN egysége megszűnt.

Ez most előny, hiszen így könnyebben rendezhetőnek tűnik az ingatlankérdés – egy határozati javaslat mindenesetre most egyértelműen kimondatná az MTA-val, hogy az eladásról szóló korábbi szerződést úgy, ahogy van, érvénytelennek tekintik.

Ha így lesz, az azt jelenti, hogy az MTA megúszta, hogy a NER elvegye az ingatlanjait is – és valamilyen formában a kutatóhálózattal is helyreállhat az egység. Ideális esetben jobb keretek között, mint 2019 előtt volt, nagyobb kutatói autonómiával. Már csak azt kellene biztosítani, hogy a költségvetés se csökkenjen, és párhuzamosan a modellváltó egyetemek helyzetét is rendezni kell – erre most legfeljebb néhány hét van, hogy az uniós források megszerzésére még legyen esély a nyár végi határidőig.