
„Ez nem a foglalkozása, hanem a hivatása” – mondja Orbán Viktor videóján Orbán Viktor kékfestőbe öltöztetett és a kandalló elé leültetett anyja, aki azzal folytatta mondatát, hogy „már nem beszélné le róla, még így sem, hogy ennyire veszélyes”.
„Honnan tudta meg, hogy ukrán fenyegetéseket kapott a fia?” – hangzik el ezután a kérdés a videóban, amit a ruha és a környezet alapján akkor vehettek fel, amikor Orbán az unokáit is bevetette a kampányban, és stábjával szépen megkomponált videót készíttetett arról, hogy meglocsolják a mamát, aki ezért cserébe húszezresekkel dobta meg a kicsiket. Orbán anyja aztán a kérdésre válaszolva elárulta, honnan is informálódott: „A tévéből. Állandóan nézem.”
Ezután rátérnek az andalító és meghitt zongoraszóval kísért videóban a gyerekkori fotók nézegetésére, hogy végre megtudhassunk egy olyan információt is, ami mindenkit váratlanul fog érni, miszerint „nagyon eleven kisgyerek volt és okos, négyéves körül lehetett, kívülről tudta az egész Toldit”.
Hozzászólások (0)
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!