beszélj szabadon! minden cikk kommentelhető.

NVI: Szoros eredmény esetén csak a szavazást követő szombaton, 100 százalékos feldolgozottság mellett lehet ismert a választás végeredménye

Mészáros Juli - 2026.04.09 08:32:55

Április 12-én, vasárnap reggel 6-tól lehet leadni a szavazatokat egészen este 7-ig, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) közleményében azt írja, ezután kezdik el a szavazókörökben megszámolni a szavazatokat, így az előzetes eredmények publikálása – a feldolgozottság megjelölése mellett – várhatóan este nyolc óra körül indul. Az NVI az urnazárásokat követően kezdi meg a levélben érkezett szavazatok számlálását is, ezek eredményét is folyamatosan publikálja már vasárnap este nyolctól.

Közleményükben azonban arra is külön felhívták a figyelmet, hogy „szoros eredmény esetén akár csak a szavazást követő szombaton, 100 százalékos feldolgozottság mellett lehet ismert a választás végeredménye”.

Arra is kitértek, hogy a külképviseleteken és az átjelentkezéssel leadott szavazatok, valamint a külképviseleteken leadott levélszavazatok „legkésőbb a szavazást követő negyedik napig napok érkeznek meg a Nemzeti Választási Irodához”. Az NVI a levélszavazatokat megszámlálja, a külképviseleteken és az átjelentkezéssel leadott szavazatokat országgyűlési egyéni választókerület szerint szétválogatja, majd április 17-én, pénteken, átadja az illetékes országgyűlési egyéni választókerületi választási irodák részére, ahol a kijelölt szavazókörök április 17-én vagy 18-án számlálják meg azokat.

Fentiek alapján a szavazás estéjén a szavazatszámláló bizottságok és az NVI – a részvételi adatok függvényében – megközelítőleg az országos listára leadott szavazatok 92-95 százalékát, míg a szavazatszámláló bizottságok az egyéni választókerületi jelöltekre leadott szavazatok 94-97 százalékát fogják megszámolni.

Az NVI közleményét azzal zárja, hogy így szoros eredmény esetén előfordulhat, hogy néhány OEVK-ban, illetve az országos listán a szavazást követő hét végén, a szavazatok 100 százalékos feldolgozottsága mellett a szavazásnapi előzetes tájékoztató adatokhoz képest módosul a választás eredménye.


Hozzászólások (0)

Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!

Hozzászólás

Lázár helyettese aláírta, amit Lázár leállított

Mészáros Juli - 2026.04.09 04:23:04

Oroszok Kiskunlacházán, meg a vonal másik oldalán

Bódog Bálint - 2026.04.09 04:13:47