beszélj szabadon! minden cikk kommentelhető.

Márki-Zay az egykori ellenzékről: A fele hülye, a másik fele áruló, miért törődnél velük?

Bódog Bálint - 2026.04.09 05:31:46

„Jelenleg az a feladata, hogy legyőzze a Fideszt, és hogy rács mögé juttassa ezeket a bűnözőket. Ha ezt megteszi, szobrot állítunk neki itt, Hódmezővásárhelyen; ezt megígértem neki” – mondta Magyar Péterről a 2022-es ellenzéki miniszterelnök-jelölt Márki-Zay Péter a Politicónak adott interjújában. Az is kiderült, hogy Márki-Zay arrogánsnak tartja Magyart, de még a populista módszereit és a párt sajtótól való elzárkózását is megbocsátja neki, hiszen szerinte csak így lehet legyőzni a Fideszt.

Márki-Zay szerint Magyar sokat tanult az ő és úgy általában a korábbi ellenzéki pártok hibáiból is. Márki-Zay kiemeli az ukrajnai háborút, amivel kapcsolatban Magyar a semlegességre törekszik. De említi az ellenzékkel való összefogást is, ami szerinte sokat ártott neki: „A fele hülye, a másik fele áruló, akkor meg miért törődnél velük?” A lap idézi Márki-Zay kampányfőnökét is, aki szerint egyértelmű, hogy 2022-ben olyanok is részt vettek az ellenzéki összefogásban, akik el akarták téríteni a kampányt.


Hozzászólások (0)

Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!

Hozzászólás

Lázár helyettese aláírta, amit Lázár leállított

Mészáros Juli - 2026.04.09 04:23:04

Oroszok Kiskunlacházán, meg a vonal másik oldalán

Bódog Bálint - 2026.04.09 04:13:47

Semjén Zsolt nem szántja fel az országot

Haszán Zoltán - 2026.04.09 03:57:05

Feladni soha nem fogja – Orbán Viktor Sopronban

Bede Márton - 2026.04.08 19:55:35

15 évre ítélték Matthew Perry dealerjét

Szily László - 2026.04.08 19:36:53

Z. Kárpát Dániel sem indul a választáson

Inkei Bence - 2026.04.08 18:09:21