
„Lázár János helyettese ma a gödöllői és a XVI. kerületi képviselőjelöltjeikkel közösen aláírta a H8-H9 gödöllői hév és az M2-es metró összekötésének tervezésére vonatkozó szerződést. Ma, 4 nappal a választások előtt - immár harmadszorra tíz év alatt” – kezdi Facebook-posztját Vitézy Dávid, aki ezután mindenkit emlékeztet arra, hogy ezt a szerződést már öt évvel ezelőtt is aláírták, és akkor „volt mögötte valódi uniós pénz és profi csapat is, emellett egy előtte hónapokig minden kerülettel és érintettel egyeztetett műszaki tartalom”.
Sőt, ahogy Vitézy is írja, Tarlós István főpolgármestersége idején is nekiállt már egyszer a Főváros ennek a projektnek, „de a hévek állami átvétele es a főpolgármester-váltás után az a beruházás leállt. Ezt folytatta a BFK 2021-ben”.
„Aztán jött az újabb kétharmad 2022-ben, jött Lázár és a Budapestet és az agglomerációt büntetni akaró, minden beruházást leállító kormányzati politika. Lázár mindenkit kirúgott, aki a projektet vitte, a beruházást leállította, ahogy az összes többi hév fejlesztését is” – írja Vitézy, aki hozzátette, ismét elő kellett vennie a 2023-ban nyilvánosságra került, Lázár aláírásával ellátott táblázatot, amiben látszik: „a minisztérium maga sem javasolta ekkoriban a beruházás leállítását, hisz uniós pénzt is bukott így az ország, de Lázár ráfirkálta zaklatott idegességgel: »Nem! Lezárni!«”
„Van bőven feladat a gödöllői hév fejlesztésével, de aki ilyen előzmények után éppen ma, épp Lázár helyettesének elhiszi, hogy ezt a projektet nulláról újrakezdik a választások előtt 4 nappal, úgy, hogy ezúttal még fedezet sincs mögötte, az nem sokat tanult az előzményekből. Egy biztos: arcátlanságért Lázáréknak nem kell a szomszédba menniük így a ciklus utolsó napjaiban sem” – zárta posztját Vitézy Dávid.
Hozzászólások (0)
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!