

Nem sokkal azután, hogy Izrael 2024 szeptemberében több ezer, a Hezbollah tagjai által használt csipogót robbantott fel egy halálos áldozatokkal járó akció során, Orbán Viktor magyar miniszterelnök kormánya felajánlotta a segítségét Iránnak, a Hezbollah fő támogatójának. A Hezbollahot az Egyesült Államok terrorszervezetnek tekinti.
Ezzel a bekezdéssel indul a Washington Post friss cikke. Az amerikai lap egy „nyugati titkosszolgálattól" megszerzett egy olyan leiratot, amit a magyar hatóságok készítettek Szijjártó Péter külügyminiszter és iráni kollégája, Abbász Aragcsi 2024. szeptember 30-án folytatott telefonbeszélgetéséről.
Eszerint Szijjártó így fogalmazott:
„A titkosszolgálatunk már felvette a kapcsolatot az Önök titkosszolgálatával, és meg fogunk osztani Önökkel minden olyan információt, amit a vizsgálatunk során begyűjtöttünk."
Majd azt is hozzátette, hogy
„Minden szóbajöhető dokumentumot megosztunk a szolgálataikkal."
Magyarország akkoriban azért került egyáltalán képbe a közvetlenül Izraelt, Libanont és Iránt érintő ügyben, mert annak a tajvani cégnek a képviselője, amelyiknek a márkajelzése a csipogókon szerepelt, azt nyilatkozta, hogy a készülékeket licencszerződés alapján igazából Magyarországon gyártották. Szijjártó azt sulykolta a beszélgetés során, hogy Magyarországnak valójában semmi köze sem volt a 12 halálos áldozattal és 2800 sérüléssel járó akcióhoz, és hogy a készülékeket igazából nem nálunk gyártották.
„De ez a hívás és Szijjártó látszólagos hajlandósága arra, hogy Irán külügyminiszterének kedvében járjon, kényelmetlen kérdéseket vet fel az Orbán-kormány Iránnal való kapcsolatáról, egy olyan időszakban, amikor a Trump-kormány konfliktusban áll Teheránnal, miközben a Fehér Ház támogatja Orbán újraválasztási kampányát a nagy tétre menő választáson"
- fogalmaz az amerikai lap.
Szijjártó Péter rövid videóban reagált a cikkre, hitelesnek ismerve el a lehallgatott beszélgetés leiratát. A miniszter szerint a Hezbollah a világ egyik legveszélyesebb terrorszervezete, és a magyarok szerepének tisztázásával terroveszélyt tudott elhárítani.
Hozzászólások (0)
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!