beszélj szabadon! minden cikk kommentelhető.

Sokat köszönhet a kormány az árstopnak, 1,8 százalék volt az infláció márciusban

Székely Sarolta - 2026.04.08 07:18:16

A KSH legfrissebb közlése szerint márciusban csak enyhén növekedett az infláció Magyarországon, a február 1,4 százalék után márciusban átlagosan 1,8 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak. Pedig két tényező is egyszerre befolyásolhatta (volna) hazai árakat: az iráni háború kirobbanása az energia- főleg az üzemanyagárakon keresztül, illetve a tény, hogy a bázisból félig-meddig kikerül az árrésstop hatása. Utóbbit ugyanis tavaly március 17-én vezette be a kormány. Azóta egészen mostanáig a statisztikakészítés során az alacsonyabb árrésstoppal érintett árakat a magasabb, nem árrésstopos árakkal vetették össze.

Mindkét tényező az inflációt elviekben emelte volna, csakhogy a kormány ezt gyakorlatilag egyszerre ellensúlyozta azzal, hogy védett árakat (vagyis a gyakorlatban ársapkaként működő árszabályozást) vezetett be az iráni háború következtében elszálló energiaárak miatt az üzemanyagokra. Így végeredményben sikerült alacsony szinten tartani az inflációt, még ha az enyhén emelkedett is. Az elemzők is arra számítottak, hogy 2 százalék fölé emelkedik a ráta márciusban.

Februárhoz képest is alig volt áremelkedés, 0,4 százalékosat regisztrált a KSH, így gyakorlatilag már több mint egy éve (tavaly január óta) bőven 1 százalék alatt van az egy hónap alatt bekövetkezett áremelkedés mértéke.

Tavaly márciushoz képest egyébként

  • az élelmiszerek ára stagnált (ezen belül a sütőipari lisztesáru ára emelkedett a legnagyobb mértékben, 13,3 százalékkal, a büféáruké 9,7-tel, a cukorka, mézé és a halkonzervé 7,9-7,9 százalékkal),
  • a szolgáltatások 4,1 százalékkal drágultak (ezen belül a színház 18,8, a külföldi üdülés 17,8 százalékkal),
  • a szeszes italok, dohányáruk ára 5,5 százalékkal emelkedett,
  • a háztartási energiáért 4,3 százalékkal kellett többet fizetni, ezen belül a vezetékes gáz 7,9, az elektromos energia pedig 2,4 százalékkal lett drágább,

  • a tartós fogyasztási cikkek ára 2,7 százalékkal emelkedett átlagosan (ezen belül az ékszerek 29,1, a motorkerékpárok 6,7 százalékkal lettek drágábbak),
  • a járműüzemanyagok ára pedig 3 százalékkal mérséklődött tovább.

Utóbbit illetően egyébként a védett ár nem tudott minden negatív hatást mentesíteni, hiszen februárhoz képest 4,6 százalékos áremelkedést mutatott ki a KSH.


Hozzászólások (0)

Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!

Hozzászólás

Bill Gates tanúskodni fog az Epstein-bizottság előtt

Czinkóczi Sándor - 2026.04.08 04:33:01

Gundalf, a sztár

Németh Dániel - 2026.04.08 04:00:11