beszélj szabadon! minden cikk kommentelhető.

Még életében emlékdomborművet kapott Korda György és Balázs Klári

Tóth-Szenesi Attila - 2026.04.08 20:51:22

Még életében emlékdomborművet kapott Korda György és Balázs Klári

Keveseknek adatik meg, hogy még életükben emléktáblát, azaz domborművet kapjanak. Korda György és Balázs Klári ezen kevesek közé tartozik.

Nemrég írtunk arról, hogy a 87 éves művész is beszállt a Fidesz kampányába, kétszer is felbukkant Orbán Viktor társaságában. Előbb együtt ultiztak, majd a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 3-as termináljának alapkövét tették le. Ez azért is érdekes, mert Kordát a rendszerváltás után inkább a szocialistákhoz közelállónak könyvelték el. Igaz, a nem induló MSZP mellett ezen a választáson már értelmetlen lett volna kampányolni.

Korda ezúttal Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter társaságában kapott egy csinos domborművet a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2A Termináljának indulási szintjén.

Még életében emlékdomborművet kapott Korda György és Balázs Klári

Kontur András szobrászművész alkotásán egy, a Reptér című vett számból való idézet olvasható. Tény, a slágert Korda György tette naggyá, de egy említést megérdemel Máté Péter zeneszerző és S. Nagy István szövegíró is.


Hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!