
Újabb, a magyar választások befolyásolására létrehozott fiókokat törölt a TikTok. A platform év elején jelentette be, hogy külön csapatot állított fel a magyar választások előtt, az álhírek és a befolyásolási kísérletek kiszűrésére.
A cég január 1. és március 8. között 3230 videót videót törölt a dezinformációra, szerkesztett tartalomra, AI-videókra és a választásra vonatkozó szabályaik megsértése miatt. Emellett több mint 300 olyan fiókot is töröltek, amik „magyar választási jelölteknek és megválasztott tisztségviselőknek adták ki magukat”.
A cég közölte, a korábban felszámolt négy hálózat után márciusban két hálózatot töröltek, ezekről azt feltételezik, hogy a magyar politikai közbeszédet akarták szabálytalanul befolyásolni:
Alice Lee, az online dezinformációt vizsgáló Newsguard elemzője a 444-nek korábban azt mondta, január óta több platformot is figyelnek a Magyarországgal kapcsolatos dezinformációk miatt, mert a hírek szerint a kampányt jelentős befolyásolási kísérletek érhetik. „Ezt a TikTok-hálózatot a posztolási mintázatok, videóik jellege, a tartalmi hasonlóságok alapján azonosítottuk. A fiókok túlnyomó többségét 2026 elején hozták létre, márciusban kezdtek posztolni AI-generált tartalmakat. Ezekkel első sorban Magyar Péter-ellenes üzeneteket terjesztettek, Ukrajnával és Brüsszellel kapcsolatos témákban.”
A nyilvánvalóan AI-generált politikai tartalom viszonylag új jelenség, nem igazán készült még nagyobb kutatás a hatásukról „Szakértők gyakran »slopagandának« nevezik ezt. A dezinformációval ellentétben a nézők tudják, hogy nem valódi, amit látnak (valószínűleg azért rájönnek, hogy nem egy beszélő paradicsom vagy Leonardo DiCaprio akarja rávenni őket, miért ne a Tiszára szavazzanak). A slopaganda mégis elülteti az emberek fülében a politikai üzeneteket, játékos és figyelemfelkeltő formában, miközben milliókat ér el” – mondta Lee.
Hozzászólások (0)
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!