beszélj szabadon! minden cikk kommentelhető.

Az USA és Irán is győzelemnek tekinti a tűzszünetet, de a nagy kérdés, hogy mi jön majd ezután

Horváth Bence - 2026.04.08 14:33:22

Világszerte lelkesen fogadták a bejelentést, hogy az Egyesült Államok és Irán kéthetes tűzszünetről állapodott meg, de továbbra is nagyon sok a kérdés azzal kapcsolatban, hogy mi következik ezután.

A tűzszüneti megállapodást Pakisztán segített tető alá hozni, és mind Washington, mind Teherán győzelemként kommunikál róla. Donald Trump, aki egy napja még a teljes iráni civilizáció eltörlésével fenyegetőzött, azóta már azt állította, hogy az Irán által benyújtott tízpontos javaslatcsomag jó kiindulópont volt a tárgyalásokhoz, a Pentagon pedig bejelentette, hogy az USA elérte katonai céljait Iránban. Trump szerdán arról is posztolt, hogy szorosan fognak együtt dolgozni Iránnal, ahol szerinte rezsimváltás ment épp végbe, bár ennek a valóságban kevés nyomát lehetett tapasztalni. Kitért arra is, hogy tárgyalni fognak Teheránnal a vámok és szankciók enyhítéséről, valamint hogy nem fog dúsított uránium maradni Iránban, bár ezzel kapcsolatban is egyelőre több a kérdés, mint a válasz.

Az iráni vezetés részéről az alelnök, Mohammad Reza Aref közölte, hogy Irán korszaka csak most kezdődik, és hogy a világgazdaság szempontjából kiemelt fontosságú Hormuzi-szoros nyitva lehet addig, amíg a tárgyalások zajlanak. A nemzetközi hajózási vállalatok a New York Times beszámolója szerint egyelőre óvatosan reagáltak a hírekre. A Perzsa- öbölben mintegy négyszáz tanker és teherhajó vesztegelhet. A tőzsdék jól fogadták a híreket, a kőolaj ára tizenöt százalékot esett szerdán, egészen 95 dollárig.

Attól, hogy az irániak ismét hagyni fogják, hogy a nyugati tankerek áthaladjanak a szoroson, még nem fog egy csapásra helyre állni a globális energiapiac: az amerikai-izraeli támadás után Irán a térségbeli országok energetikai infrastruktúrája ellen intézett támadásokat, egyes becslések szerint a világ olajtermelésének tíz százalékát kellett leállítani emiatt, ennek javítása és visszakapcsolása pedig alsó hangon is hónapokat vehet igénybe. Ehhez képest jelenleg mindössze két hétnyi tűzszünetről van szó. És ott van még a világ legnagyobb LNG-kitermelő terminálja Katarban, melynek sérült részeit akár csak évek alatt lehet majd helyreállítani.

A másik kérdés, hogy mennyire lesz tartós a tűzszünet, az iráni állami média például szerdán arról számolt be, hogy a Lavan-szigeten lévő finomítójukat találtat érte délelőtt egy meg nem nevezett ellenség részéről.

A tárgyalások a továbbiakról leghamarabb pénteken kezdődhetnek majd meg Pakisztánban, addig a szoros korlátozottan, a felügyeletük alatt lehet nyitva, de szerda délután az iráni média arról adott hírt, hogy már át is haladt az első tanker a tűzszünet bejelentése óta. Az iráni fél már jelezte, készek személyesen is megjelenni Pakisztánban pénteken, de a Fehér Ház még nem erősítette ezt meg. Korábbi hírek szerint az amerikai delegációt akár a jelenleg Budapesten tartózkodó JD Vance is vezethetné a tárgyalásokon.

Az Iránnal szembeni tűzszünethez Izrael is csatlakozott, de közben az ország még nagyobb erőkkel kezdte el bombázni Libanont, és a háború kitörése óta legnagyobb csapásokat hajthatták végre szerdán.

A háborút Irán ellen február végén indította el az Egyesült Államok és Izrael, sokszor egymásnak is ellentmondó célokat hangoztatva, és ugyan az iráni vezetés számos tagját, köztük Ali Khamenei legfőbb vezetőt is sikerült megölniük, a rezsim maga a helyén maradt. A háború során pedig az is kiderült, hogy Irán viszonylag kis erőfeszítéssel tud hatalmas károkat okozni a világgazdaságnak és a környező országoknak, ez pedig egy olyan új helyzet, amivel a tűzszüneti tárgyalások során is szembe kell néznie a feleknek.

Ha pénteken meg is indulnak a tárgyalások, két, alapvetően eltérő pontokat is tartalmazó béketervben kell megtalálniuk a közös pontokat: Irán többek között a szankciók feloldását, kárpótlást a háborúért és a Hormuzi-szoros fölötti ellenőrzés elismerését kérte, miközben az amerikaiak az iráni nukleáris program teljes feladásához és a ballisztikus rakétakészlet megsemmisítéséhez ragaszkodtak.


Hozzászólások (0)

Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!

Hozzászólás

A Medián biztos kétharmadot jósol a Tiszának

Benics Márk - 2026.04.08 10:47:20