beszélj szabadon! minden cikk kommentelhető.

„Akikkel Te most közösséget vállalsz, azok szemében Te éppen ugyanolyan NER-es tolvaj, bűnöző vagy, mint mi” – Nagy János Wáberernek

Inkei Bence - 2026.04.08 15:14:01

A Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkárnak jutott a feladat, hogy reagáljon Wáberer György keddi posztjára, melyben a korábbi kormánybiztos úgy fogalmazott a választásokról: „Arról fogsz dönteni, hogy Európához akarsz-e tartozni vagy az oroszokhoz.”

Nagy János bejegyzésében ugyan elsősorban az első szavazóknak üzent, a lényeg a poszt második felére maradt, ahol kezelésbe vette a nagyvállalkozót pálfordulása miatt, mindjárt Varga Juditot idézve:

„Egyszer egy bölcs asszony azt mondta: az árulás nem teljesítmény”.

Korábban több szép közös projektben együtt dolgozva, ismerve Téged azt tudom írni: mélységes mély a csalódás bennem irányodban – fogalmazott Nagy János, majd bevitte az igazi gyomrost:

Akikkel Te most közösséget vállalsz, azok szemében Te éppen ugyanolyan NER-es tolvaj, bűnöző vagy, mint mi, akik kiállunk az értékeink mellett, és nem áruljuk el azokat semennyi ezüstért.

Nagy János végül „mint volt pataki diáknak”, Máté evangéliumából idézte Wáberer Györgynek a konkoly és a búza elválasztásáról szóló részt. (via MTI)


Hozzászólások (0)

Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!

Hozzászólás

Z. Kárpát Dániel sem indul a választáson

Inkei Bence - 2026.04.08 18:09:21