
Donald Trump amerikai elnök hétfő esti sajtótájékoztatóján azzal fenyegetőzött, hogy Irán összes hídját és erőművét fel fogja robbantani, ami egyes katonai jogi szakértők szerint háborús bűncselekménynek minősülhet. A kérdés eldöntése azon múlhat, hogy, az erőművek legitim katonai célpontok voltak-e, a támadások arányosak voltak-e Irán tetteivel, és hogy minimalizálták-e a civil áldozatokat.
Trump hétfőn azt nyilatkozta , hogy „egyáltalán nem” aggódik a háborús bűncselekmények elkövetése miatt, miközben továbbra is pusztítással fenyegetőzik. Figyelmeztetett, hogy minden erőmű „égni fog, felrobbanni és soha többé nem lehet majd használni”. „Remélem, nem kell ezt megtennem” – tette még hozzá.
„Ismerik a háborús bűncselekményt?” – mondta az újságíróknak a Fehér Házban. „A háborús bűncselekmény az, hogy lehetővé teszik Irán számára, hogy atomfegyverrel rendelkezzen.”
António Guterres, az ENSZ főtitkárának szóvivője figyelmeztetett, hogy az ilyen infrastruktúrák megtámadása tilos a nemzetközi jog értelmében. „Még ha egy adott civil infrastruktúra katonai célpontnak minősülne is” – mondta Stéphane Dujarric –, a támadás akkor is tilos lenne, ha „túlzott mértékű véletlenszerű civil kárt” okozna.
Rachel VanLandingham, a Southwestern Law School professzora, aki az amerikai légierőnél bíróként és főügyészként szolgált, azt mondta, hogy valószínűleg civilek halnak meg, ha áramszünetek lesznek a kórházakban és a víztisztító telepeken.
„Trump azt mondja, hogy »Nem érdekel minket a pontosság, nem érdekel minket a civilekre gyakorolt hatás, egyszerűen csak ki fogjuk iktatni az összes iráni energiatermelő kapacitást«” – mondta a nyugalmazott alezredes.
Michael Schmidt, az Egyesült Államok Haditengerészeti Főiskolájának emiritus professzora és a brit Reading Egyetem nemzetközi jog professzora szerint „Ez egyértelműen jogellenes cselekmény fenyegetésének tűnik”. Egy erőművet megtámadhatnak a fegyveres konfliktusok törvényei alapján, ha a civilek mellett egy katonai bázisnak is biztosít áramot – mondta. A csapás azonban „nem okozhat aránytalanul nagy kárt a civil lakosságnak, miután mindent megtettek a kár minimalizálása érdekében”.
„Ha megnézzük a műveletet, és van egy érvényes katonai célkitűzésünk, de az kárt okozna a civileknek, és azt gondoljuk, hogy »Hű, ez sok«, akkor abba kell hagynunk” – mondta Schmitt. „Ha habozol lőni, ne lőj.”
Joni Ernst, Iowa republikánus szenátora szerint ugyanakkor Trump „egyáltalán nem” fenyeget háborús bűncselekménnyel, amikor azt mondta, hogy bombázhatja a polgári infrastruktúrát. Az infrastruktúrát a hadsereg is használja, mondta Ernst, és „ez egy folyamatban lévő művelet”.
De Chris Van Hollen marylandi demokrata szenátor szerint azonban, aki szintén jelen volt a Capitoliumban a rövid ülésen, azt mondta, hogy ez „tankönyvi háborús bűncselekmény” lenne.
A szakértők szerint mindenesetre a Kongresszusnak azt kellene mondania, hogy az elnök túl messzire ment. És akkor mindkét háznak cselekednie kellene, és elegendő támogatottsággal kellene rendelkeznie ahhoz, hogy legyőzzék az elnöki vétót, ami rendkívül valószínűtlen kilátás. (AP, CNN)
Hozzászólások (0)
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!