beszélj szabadon! minden cikk kommentelhető.

Magyar Péter mellett Gundalf is felállt a színpadra Vácon

Mészáros Juli - 2026.04.07 17:51:13

Magyar Péter a keddt reggel 7-kor indította Ráckevén, ahol a kora reggeli időpont ellenére sokan hallgatták a Tisza párt elnökét, a nap utolsó állomása pedig Vác volt, ahol Magyar mellé Hrabóczki Dániel, vagyis Gundalf is felállt a színpadra.

A titkosszolgálati botrányban Gundalf néven ismertté vált informatikus volt az, aki a 444-nek adott interjújával állt ki a nyilvánosság elé. A 444-nek elmondta: az Alkotmányvédelmi Hivatalban tett meghallgatáson valótlanságokat állított. Úgy érezte, hogy a Tisza összeukránozása a cél, ezért „kezébe vette az irányítást”.

Magyar Péter az interjúnk után először még csak telefonon beszélt Hrabóczki Dániellel, aki elmondta, a hatóság egyáltalán nem kereste. Most már az országjárására is elhívta.

„Ő nem tört meg, nem hajolt meg, nem árulta el a közösségét, nem árulta el a hazáját, hanem gondolt egy merészet, és egykori, váci piarista diákként fél kézzel lenyomta ezt az aljas, hazug, poltikailag motivált, rogáni propagandát és titkosszolgálatot, és még mosolyogva egy kicsit meg is taposta őket”

– mondta Magyar Péter Hrabóczkiró, akit ezután felhívott a színpadra.

„Már csak öt nap, és véget ér a politikai komisszárok kora” – mondta Gundalf a színpadon.

19:57 - Frissítés: Mindeközben már ott tartunk, hogy Hrabóczkival már dedikáltatják az arcképével ellátott, „Hős” feliratú táblákat.


Hozzászólások (0)

Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!

Hozzászólás

A szív szakácsa

Uj Péter - 2026.04.07 17:27:45

Elhunyt a Ki nyer ma? műsorvezetője

Fődi Kitti - 2026.04.07 15:04:17

Magyar: Az USA is elengedte Orbán Viktor kezét

Benics Márk - 2026.04.07 13:34:39