beszélj szabadon! minden cikk kommentelhető.

Orbán alig bírta kinyitni a szemét, úgy jelentette be, hogy indul a szerb határra

Rovó Attila - 2026.04.06 05:53:26

Két poszttal is jelentkezett Orbán Viktor húsvéthétfő reggelén. Az egyik egy sima szöveg, így szól: „Húsvéthétfő, reggel 6. Szabotázsakció. Helyzet van. Indulunk Kiskundorozsmára ellenőrizni a gázvezeték magyar szakaszát. Hamarosan jelentkezem!”

A másik ugyanez kicsit bővebben, videósan. Orbán, akinek négy óra alvás is elég, ezen fáradtan, álmosan, az arcát dörzsölgetve, szinte csukott szemmel magyarázza, hogy már locsolkodni kellene menni. A kormányfő azt is elmondja, amit Szijjártó Péter is bejelentett vasárnap, azaz hogy el kellett rendelni a gázvezeték magyarországi szakaszának katonai védelmét. „Most indulnak a katonák, hogy járőrözzenek rendszeresen, megnézzük őket” - mondja Orbán.

Ez annyiból különös egy kicsit, hogy elvileg minden kritikus energiainfrastruktúrát katonák védenek egy ideje, itt olvashatják róla remek riportunkat. Orbán Viktor február 25-én rendelte el a kritikus energetikai infrastruktúrák védelmének megerősítését, ami az első hullámban 20, a másodikban 40 létesítményt érintett országszerte. A döntést azzal indokolták, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatok információi szerint Ukrajna - a Barátság kőolajvezeték elzárása után - újabb akciókra készülhet a magyar energiarendszer működésének megzavarására, ezért az „ország minden négyzetcentiméterét” védeni kell, erővel, a békéért - hangzott el akkor. A gázvezetékre, úgy látszik, eddig nem gondoltak, vagy nem eléggé.

Arról, hogy vasárnap robbanószert találtak a vezeték szerbiai oldalán, itt olvashatják cikkünket. Itt Buda Péter beszél arról, hogy hamiszászlós művelet lehet mindez, itt pedig a hivatalos szerb bejelentést és annak értelmezését írtuk meg, melynek lényege, hogy nem egészen úgy mennek a dolgok szerb oldalon ebben az ügyben, ahogy az Orbánnak a legkényelmesebb lenne. Hétfő reggeli cikkünkben pedig arról írtunk, hogy a szerbeknél jól ismert dolog az, hogy ismeretlen elkövetők itt-ott elhelyeznek ezt-azt.


Hozzászólások (0)

Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!

Hozzászólás