Orbán fellépett Szombathelyen a színpadra, és legalább öt percig csak a hangos ellentüntetőkkel foglalkozott

Orbán Viktor országjárásnak csütörtöki állomása Szombathelyen volt, amiről Orbán azt mondta, a legfontosabb hely, mert aki itt nyer, az egész országban nyer. Ehhez képest a beszéde első több mint öt perce semmi másról nem szólt, csak arról, hogy a hangjukból ítélve valószínűleg szép számmal megjelent ellentüntetőknek üzengetett. (A Telex tudósítása szerint több tucatnyian voltak a tüntetők, és voltak közöttük a Magyar Kétfarkú Kutyapárttól is egy molinóval.)

Onnantól kezdve, hogy fellépett Orbán a színpadra, beszűrődött a sípolás, tüntetés zaja, ami úgy tűnt, a miniszterelnököt is megzavarta. Miután köszöntötte a szombathelyieket, és megköszönte, hogy eljöttek, egy pár másodpercre elhallgatott, miközben hallani lehetett az ellentüntetők zaját. Majd nagy nehezen megtalálta a szavakat, nagyjából így:

„No… hát… Szombathely egy fontos város, aki Szombathelyen győz, az győz az országban.”

Majd arról kezdett beszélni, hogy Szombathelyen az ellenzék is győzni akar, aztán a füléhez tette a kezét, és azt mondta: „Azt gondolom, talán most is itt lehetnek.” Azt, hogy ellentüntetők jöttek, azzal magyarázta, hogy az ő gyűléseik sokkal izgalmasabbak, mint a Tiszáé.

Hozzátette, hogy a hívatlan vendégekkel is emberségesen kell bánni, de azért tisztázta, mi ez a rendezvény: „Kedves Tiszások, ezt a Fidesz-KDNP nagygyűlése!” Aztán elkezdte skandáltatni az összegyűltekkel, hogy: „Hajrá Fidesz!”, de közben folyamatosan lehetett hallani az ellentüntetőket is. Orbán úgy értékelte, hangosabbak voltak a fideszesek, és ezt az arányt elfogadnák választási győzelemnek is.

„Ha nagyon sípolnak és kiabálnak, akkor időnként majd szólok, hogy emlékeztessük őket arra, hogy vendégségben mégis illendő a házigazdához alkalmazkodni”

– mondta, és ekkor nyúlt először a beszédét tartalmazó cetlikhez, amiket idáig a kezében szorongatott.

Miközben megköszönte Hende Csabának a sokévnyi képviselői munkát, a fideszesek elhallgattak, ezért még feltűnőbb lett az ellentüntetők jelenléte. Orbán azzal folytatta, hogy az országjárásról elmondhatja, ugyanaz a helyzet, mint itt: kétszer annyian vannak, mint az ellenzék.

Erre megint hallatszottak a tüntetők, de egy kis „Ria, ria, Hungária!”-val sikerült elnyomni őket. Azt mondta:

„Én azt hallottam, hogy a tiszások előnyben vannak. Hát, nem tudom, hogy voltak-e valaha, de ha volt is ilyen, az már elolvadt, abban egészen biztosak lehetünk. Ha máshonnan nem, hát onnan tudhatjuk, hogy itt vannak. Mert a győztes nem jár más gyűléseire, csak a sajátjaira. Ha eljönnek és zaklatnak bennünket, az azért van, mert vesztésre állnak.”

Aztán Orbán tett egy újabb kísérletet, hogy az előre megírt beszédébe végre belekezdjen, de ezúttal a sajátjai viktorozása rángatta vissza a valóságba. Ekkor elkezdett arról beszélni, hogy nem baj, hogy a tiszások is itt vannak, mert itt tudnak találkozni velük, és „hátha itt megértenek néhány olyan dolgot, ami segít nekik abban, hogy jó útra térjenek, és a Tisza helyett a Fideszre és a KDNP-re szavazzanak”. Ezt követte az ellentüntetők és tüntetők skandálása, ami erre a pontra teljesen összemosódott.

A miniszterelnök ezután se fogott hozzá a beszédének elmondásához, hanem arról kezdett beszélni, hogy eddig ők voltak a csendes többség, mert az tapasztalták, hogy ha kitették a digitális térben a véleményüket, akkor a tiszások rájuk uszultak, falkában, fenyegettek, támadtak és gúnyolódtak. „De mióta megkezdtük az országjárást ennek vége van, a csendes többségből mi lettünk a hangos többség” – vonta le a konzekvenciát. Ekkor – több mint 6 perccel a színpadra lépése után – kezdte el a beszéde érdemi részét, és a kormány előző négy évét dicsőíteni, de beszéde alatt többször is az ellentüntetőkhöz intézte szavait.