Furcsa módon büszkélkedik Nagy Márton a hazai üzemanyagárakkal

A magyar kormány három hete, március 9-én jelentette be, hogy védett árakat vezet be az üzemanyagokra, miután a Barátság kőolajvezetéken január vége óta nem érkezik olaj Magyarországra, az iráni háború következtében pedig a Hormuzi-szorost is lezárták. Így a döntés értelmében a magyar rendszámmal és forgalmival rendelkező autósok a hazai kutakon a benzin literjét 595, a gázolajét pedig 615 forintos áron tankolhatják.

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a védett árak bevezetése óta nem egyszer dicsekedett a Facebook-oldalán a legújabb kormányzati intézkedés eredményeivel: „a védett magyar üzemanyagárak jelentősen alacsonyabbak a nyugat-európai országokénál, de a szomszédos országok többségéhez képest is”, írta pár nappal a bevezetés után. Majd egy héttel később már ezzel büszkélkedett: „A védett magyar üzemanyagárak tehát továbbra is jelentősen alacsonyabbak a nyugat-európai országokénál!”. Rákövetkező héten pedig azt írta: „a védett magyar üzemanyagárak jelentősen alacsonyabbak a nyugat-európai országokénál, de a szomszédos országok többségéhez képest is”.

Ezekkel a kijelentésekkel azonban akad egy kis probléma. Nagy ugyanis szokatlan módon a nyugat-európai viszonyokra helyezte a hangsúlyt az összehasonlításában. Pedig a magyar kormány rendre azt sulykolta, amikor az elmúlt években a hazai üzemanyagok áráról volt szó, hogy az összehasonlítási alapot mindig a régiós országok jelentik. Amikor 2024 tavaszán a hazai kutakon már drágábban lehetett tankolni, mint a szomszédos országokban, akkor kikötötte – vagy fogalmazhatok úgy is, hogy elvárta –, hogy a kutak a régiós országok átlagárához igazítsák áraikat. Magyarán azokat ne haladják meg a hazai átlagárak.

Ebből kiindulva váratlan, hogy most hirtelen miért is lett hivatkozási alap, hogy mennyiért lehet tankolni a nyugat-európai országokban. Ráadásul azért is tűnik ez propaganda jellegű fogásnak a miniszter részéről, mert a nyugat-európai országokat sosem, semmilyen szempontból nem lehet egy lapon említeni Magyarországgal. Sem gazdasági méret, sem piacszerkezet, sem a vásárlóerő, de az átlagos árszínvonal és fejlettség sem indokolja az összehasonlíthatóságot. Kicsit az almát a körtével esetére emlékeztet a szituáció.

És bár abban valóban igaza van Nagy Mártonnak, hogy vannak olyan országok – szomszédos és nyugat-európai főleg –, ahol magasabbak az üzemanyagárak, mint a hazai védett árak, az összkép és a valóság mégis sokkal rosszabb, mint azt láttatni próbálja. A helyzet rávilágíthat arra, hogy mennyire kitett és védtelen a magyar piac.