
81 éves korában elhunyt Robert Mueller, az a különleges ügyész, aki a 2016-os amerikai választásokba való orosz beavatkozást és Donald Trump moszkvai kapcsolatait is vizsgálta.
Mueller a vietnámi háború kitüntetett veteránja volt, pályafutásának egyik meghatározó állomása volt, amikor George W. Bush republikánus elnök kinevezte az FBI élére, mindössze egy héttel a szeptember 11-i terrortámadás előtt. Később Barack Obama meghosszabbította mandátumát. Mueller végül 12 évig vezette az FBI-t – ennél hosszabb ideig csak J. Edgar Hoover állt a szervezet élén.
Mueller 2013-ban, 12 év után vonult nyugdíjba az FBI éléről, de négy évvel később újra a köz szolgálatába állt, különleges ügyészként azzal bízták meg, hogy vegye át az 2016-os választásokba való orosz beavatkozás ügyében folyó szövetségi nyomozást, miután Trump menesztette az FBI akkori igazgatóját, James Comey-t.
A 22 hónapig tartó vizsgálat során Mueller 34 ember ellen emelt vádat – köztük több Trump-közeli szereplő, valamint orosz hírszerző tisztek és három orosz vállalat ellen –, és több beismerő vallomás és ítélet is született. Ugyanakkor nem emelt vádat Trump ellen, ami sok demokrata számára csalódást jelentett.
A Mueller által vezetett vizsgálat eredményeit egy 448 oldalas jelentés foglalta össze, amit 2019-ben hoztak nyilvánosságra. Ebben feltárta, hogy Oroszország – az amerikai hírszerzés megállapításaival összhangban – kiterjedt és rendszerszintű hacker és propagandakampányt folytatott az Egyesült Államokban, hogy megossza a társadalmat, lejárassa Hillary Clinton demokrata elnökjelöltet, és segítse Trumpot, akit a Kreml előnyben részesített. Oroszország tagadta a beavatkozást.
Mueller 2019-es kongresszusi meghallgatásán úgy fogalmazott: a vizsgálat megállapította, hogy az orosz kormány „átfogó és rendszerszintű módon” avatkozott be a választásba. Ugyanakkor nem találtak elegendő bizonyítékot arra, hogy a Trump-kampány tagjai bűncselekménynek minősülő összeesküvést kötöttek volna az orosz kormánnyal.
A hosszú ideig republikánusnak számító Muellert folyamatos támadások érték Trump és szövetségesei részéről, akik igyekeztek hitelteleníteni a vizsgálatot és magát a különleges ügyészt is. Trump többször „politikailag motivált, elcsalt boszorkányüldözésnek” nevezte az eljárást.Trump a tőle megszokott ízléstelen stílusban a Truth Social-ön reagált Mueller halálára: „Jó, örülök, hogy meghalt. Többé nem árthat ártatlan embereknek!” – írta.A New York Times szerint Mueller Parkinson-kórban szenvedett. (Reuters, Guardian)
Hozzászólások (0)
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!