
Novák Hunor a Facebookon ír a letartóztatott dunavarsányi gyermekorvos pácienseinek oltottsági vizsgálata alapján arról, hogy az orvos jól átverte az oltáselleneseket.
A Novák-féle tesztelés előzménye, hogy egy letartóztattak egy dunavarsányi gyermekorvost és asszisztensét, mivel a gyanú szerint úgy állítottak ki kötelező oltásokról igazolást pénzért cserébe, hogy azokat valójában nem adták be. Az oltásellenesek hősként kezdték tisztelni az előzetesbe került korrupt orvost, de a körzetébe tartozó normális (azaz nem oltásellenes) szülőket foglalkoztatni kezdte, vajon az ő gyerekeiknek beadta-e a vakcinát valójában, vagy ők is csak sóoldatot kaptak?
Novák szülői megkeresésre végzett vérvizsgálatot olyan gyerekeknél, akiket a letartóztatott gyermekorvos oltott be. Az eredmények alapján rendes oltást kapott mindegyik gyerek. A mindegyiket ez esetben szó szerint kell érteni, a vizsgálatok alapján ugyanis az oltásellenes szülők gyerekei is rendes oltást kaptak, annak ellenére, hogy a szüleik fizettek azért, hogy csak sóoldatot fecskendezzen beléjük az orvos. Ahogy Novák írja, „nagy pofon ez az oltáselleneseknek, ugyanis így nyilvánvalóvá vált, hogy az »oltásellenes« orvos valójában saját maga sem hitte el azokat a rögeszmés oltásellenes hülyeségeket, hogy a kötelező védőoltások feleslegesek, hatástalanok, sőt, veszélyesek, autizmust, epilepsziát, ADHD-t, rákot stb okoznak. Az orvoslás legfontosabb alapelve a »Ne árts!«, ezért ha az orvos is elhitte volna az oltásellenesek állításait, nyilván nem okozna kárt egyik gyermeknél sem, és senkinek nem adta volna be a kötelező oltásokat akkor sem, ha kérik (a másik lehetőség, hogy elmegy olyan gyermekgyógyászati munkakörbe, ahol nem is feladat a kötelező oltások beadása). De nem így tett, beadta a kötelező oltásokat - ingyen. Aki viszont valami rögeszmés hülyesége miatt nem akarta az oltást, annak nem segített ingyen, hanem anyagilag jól lehúzta. A rettegő antivaxxereken nyerészkedett, látható, hogy nem a meggyőződés, hanem az anyagi haszonszerzés vezérelte.”
Hozzászólások (0)
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!