
Izrael védelmi minisztere, Izrael Katz egy szerdai közleményben bejelentette: a keddről szerdára virradó éjszaka likvidálták Eszmail Hatibot, Irán hírszerzési miniszterét. Irán egyelőre nem kommentálta az esetet, írja a BBC. Katz a támadásról nem közölt részleteket.
Hatibot 2021-ben nevezték ki Irán hírszerzési miniszterévé. Iszlám jogtudományt tanult több magas rangú hitszónok, köztük Ali Khamenei ajatollah, Irán korábbi legfelsőbb vezetője alatt, majd vezető pozíciókat töltött be a hírszerzési minisztériumban és a legfelsőbb vezető hivatalában.
Az Egyesült Államok Pénzügyminisztériuma 2022-ben szankciókat szabott ki rá, amiért az iráni hírszerzési minisztérium vezetőjeként „az Egyesült Államok és szövetségesei elleni kibertevékenységekben való részvétel” miatt. A hírek szerint 1980-ban, röviddel az 1979-es iszlám forradalom után csatlakozott az Iszlám Forradalmi Gárdához.
Izrael két napon belül a második fontos iráni vezető likvidálását jelentette be. Tegnap azt közölték, hogy célzott csapásban megölték Ali Laridzsánit, a Legfelső Nemzetbiztonsági Tanács titkárát, az iráni rezsim legfőbb biztonsági vezetőjét. Ali Laridzsánit a fiával együtt egy búvóhelyükül szolgáló lakásban érte támadás.
Hozzászólások (0)
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!