
Két nagyobb fideszes nemzetközi eseményt is tartanak a következő napokban, a korábbi gyakorlathoz híven leginkább szélsőjobbos politikusok a meghívottak, de felbukkan orosz-kötődésű influenszer is a listán.
Az egyik esemény az amerikai republikánusok eseményének mintájára szervezett, amerikai fellépőket azonban szinte teljesen nélkülöző CPAC Hungary lesz szombaton – ezt a kormányközeli Alapjogokért Központ szervezi, és fellép rajta a volt jobboldali lengyel miniszterelnök, Mateusz Morawiecki mellett az éppen orosz ügynöktörvény példájára törvényt legitimáló Andrej Babiš cseh miniszterelnök.
A másik pedig a Fidesz alapítványának szervezésében a kormánypárt Európai Parlamenti képviselőcsoportjának, a Patrióták Európártnak a találkozója lesz. Ezen Orbán Viktoron túl felszólal többek között
Érdekes fellépő lesz még a 2024-es budapesti CAPC-en szintén felszólaló, Orbán Viktorral interjút készítő Dave Rubin influenszer. Őt két éve azért tiltotta le a YouTube, mert arca volt annak a Tenet Media nevű médiacégnek, amiről az amerikai igazságügyi minisztérium által indított perben kiderült, hogy dollármilliókat kapott illegálisan az orosz állam által pénzelt RT állami csatorna két alkalmazottjától. A Tenet tulajdonosa mellesleg az a Lauren Chen politikai influenszer, aki korábban a magyar kormány által felduzzasztott MCC fesztiváljának sztárvendégeként is fellépett
De fellép Eva Vlaardingerbroek holland megmondóember is, akit 2024-es budapesti CPAC-en mondott beszéde miatt tiltott le a YouTube.
Bár a CPAC az amerikai republikánusok rendezvénye, egyelőre csak egy republikánus fellépőről tudni, Russ Fulcher idahói képviselőről.
Hozzászólások (0)
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!