beszélj szabadon! minden cikk kommentelhető.

Egy kivétellel az összes vizsgált önazonossági rendeletet diszkriminatívnak találta a nógrádi kormányhivatal

Bódog Bálint - 2026.03.18 10:15:06

Összesen húsz vizsgált önazonossági rendeletből egy kivétellel mindet súlyosan diszkriminatívként azonosította a Nógrád Vármegyei Kormányhivatal – derült ki a TASZ közleményéből. A nem helyi lakosok ingatlanvásárlását a nógrádi településeken korlátozó rendeleteket a kormányhivatal döntése alapján azonnal hatályon kívül kell helyezni – áll a több jogvédő szervezet által is aláírt közleményben.

„Mivel az ország más részein is azonos tartalommal születtek meg az önazonossági rendeletek, így ezekről is kimondható, hogy céljuk nem legitim, kizárólag azzal a szándékkal születtek, hogy a hátrányos helyzetű, többségében roma származású embereket távol tartsák” – írják.

A rendeleteket a tavaly júliusban életbe lépett helyi önazonosság védelméről szóló törvény tette lehetővé, aminek a célja a közigazgatási és területfejlesztési minisztérium szerint a települések arculatának, hagyományainak és közösségi életének megőrzése.

A törvény elfogadása óta több jogvédő és civil szervezett is figyelmeztetett, hogy „a törvény célja a hátrányos helyzetű, elsősorban roma származású emberek kiszorítása, letelepedésük megakadályozása az adott településeken”. Ezt Navracsics Tibor miniszter rendszeresen tagadta.

„Ehhez képest a törvény elfogadása óta tucatszám alkottak ilyen rendeleteket, elsősorban az ország szegényebb, romák lakta régióiban. A civil szervezetek folyamatosan monitorozzák a naponta szaporodó rendeleteket, tapasztalataik szerint lényegében azonos szövegezésű jogszabályok születnek, amelyek szinte mindegyike anyagi helyzethez, iskolai végzettséghez kötötte a településre való beköltözés lehetőségét” – olvasható a közleményben.

„Gyakran még személyes meghallgatást is előírtak a letelepedés engedélyezéséhez, ami lehetőséget teremt az önkormányzat szubjektív, előítéletes döntésére. A rendeletek tehát nyilvánvalóan diszkriminatívak” – írják a jogvédők, akik szerint „ha egy törvény nyomán tömegével születnek jogsértő rendeletek, akkor nem elég az egyes rendeletek utólagos korrekciója: magát a felhatalmazó törvényt is hatályon kívül kell helyezni.”


Hozzászólások (0)

Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!

Hozzászólás

Hadházy Ákos bemutatja: a piac!

Haász János - 2026.03.18 09:37:07

Ketten meghaltak egy lakástűzben Sajókazán

Haász János - 2026.03.18 07:30:39

Meghalt Dávid Sándor

Haász János - 2026.03.18 07:21:06