
A Jobbik egyéni képviselőjelöltjei által leadott ajánlások közül minden negyedik érvénytelen volt – írta meg a 24.hu a Nemzeti Választási Iroda (NVI) közlése alapján. Az NVI 48,5 ezer jobbikos aláírást ellenőrzött, ezek közül több mint 11,5 ezret találtak érvénytelennek, ami a 24 százalékos hibaarányt jelent.
A Jobbik 24 százalékát egyedül Gődény György kamupártja, a Normális Élet Pártja körözte le, a többieknél így alakultak az arányok:
A lap adatgyűjtésre rálátó forrása szerint az 5-10 százalékos hibaarány jónak számít, 20 százalékig még elfogadható, 30 fölött azonban már indokolt a gyanakvás, míg 40 százalék felett erősen valószínű, hogy visszaélés vagy csalás történt.
A jobbikos jelöltek közül 23 választókerületben gyűjtöttek 30 százalékos vagy annál nagyobb hibaaránnyal aláírásokat, ezek közül 14 esetben meghaladta a 40 százalékot az érvénytelen aláírások száma.
Az NVI összesen 40 esetben tett vagy tesz feljelentést választás rendje elleni bűncselekmény miatt – ebből 6 esetben jobbikos képviselő ellen.
11:35; frissítés: Az NVI lapunknak küldött közleményében így pontosított: „Az NVI-hez 2026. március 12-ig összesen 40 megkeresés érkezett, amelyek megvizsgálását követően dönt az Iroda feljelentés megtételéről a választás rendje elleni bűncselekmény miatt, ismeretlen tettes ellen.” Ezek szerint 6 jobbikos esetében érkezett ilyen megkeresés.
Köztük van a szabolcsi 4-es körzetben induló pártelnök, Adorján Béla is, aki mindössze 11 százalékos hibaaránnyal gyűjtötte össze az induláshoz szükséges ajánlásokat.
A Jobbik húsz év után először nem állított listát, a szükséges 71 helyett mindössze 51 egyéni választókerületben sikerült összegyűjteniük az 500 aláírást. Ennek ellenére az egyéni jelöltek egyelőre úgy látszik, indulnak a választáson – kivéve Budafokon, ahol Staudt Máté jelölt „választói visszajelzéseket mérlegelve” visszalépett.
Hozzászólások (0)
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!